Karácsonyi Különkiadás

Sziasztok!

 Igaz, megkésve, de itt a mi karácsonyi ajándékunk nektek: egy novella arról, hogyan is telt a lányok első karácsonya a Támadás után.

Nem is húzom a szót, jó olvasást hozzá! :)
 

Aláfestő zene, csak a hangulat miatt

 Jane


- Jay! Gyere ide, ezt nézd meg! - kiáltottam nővéremnek. Ő lélekszakadva futott felém. - Ez egy pincebejárat - mutattam a csapóajtóra -, itt meghúzhatnánk magunkat. - Már harmadik napja voltunk úton, és ez volt az első olyan helyiség, ami nem a földdel volt egyenlő.

- Szólok anyuéknak - azzal elrohant.

Mikor mindannyian újra együtt voltunk, egymás után másztunk le a pincébe. Odalent az orromig sem láttam, de édesapám hamar rátalált egy villanykapcsolóra. Bár az izzó halványan pislákolt, elegendő fényt adott ahhoz, hogy körülnézhessünk.

A helyiség L alakú volt. A falak mentén polcok álltak, melyeken kisebb-nagyobb hézagokkal, de többféle méretű befőttes üveg helyezkedett el. A sarkokban dobozokat pakoltak egymásra, amelyek - remélhetőleg - tartogattak valami érdekeset is a számunkra. Négyen négyfelé vettük az irányt, hogy használható tárgyakat szerezzünk.

- Van itt egy kétszemélyes szakadt matrac, néhány öreg takaró, gyertyák, és négy cipősdoboznyi régi könyv - sorolta édesanyám, miután pár órával később átkutattuk a pincét.

- Ne feledkezzünk meg a sok befőttről sem! Lesz egy kis változatosság az étrendünkben  - tette hozzá Jaylin.

- Akkor a többi mind érdektelen számunkra - sóhajtott apa. Nem kérdezte, hanem kijelentette.

- Igazából... Van még itt valami, ami egy kis színt hozhat az életünkbe - szólaltam meg halkan is én is.

- Mit találtál Jane? - Anyám sokszor már félt, hogy mit is akarok tenni. Bár voltak néha abszurd és bizarr ötleteim, tudtam, hogy ez legalább őket is mosolyra fakasztaná.

- Karácsonyi dekorációt. Ha jól vezettem a naptáram, ma december huszonharmadika van.

Szüleim egyként sóhajtottak fel. Nem hibáztattam őket, a Támadás után más dolgok váltak fontossá.

Tisztán emlékszem még azonban, amikor édesanyám vidáman, karácsonyi dalokat dúdolva sütötte a kuglófot, közben édesapám a fát faragta a tartóba. Jayjel a szüleinknek és más rokonoknak szánt ajándékokat csomagoltuk, és a szokásos karácsonyi filmeket néztük a tévében. Nálunk meghitten,  szeretetben telt az ünnep, hiszen láttam a szüleim szemében a boldogság okozta csillogást. 

Mára azonban ez a fény teljesen eltűnt, helyét mindkettejüknél az állandó aggodalom vette át. Az események megviseltek őket is, hiszen jóval idősebbnek néztek ki, mint egy évvel ezelőtt. Persze valószínűleg minden más emberen nyomot hagytak a történtek, köztük rajtam is; az arcom kicsit beesett és néhány kilótól is megszabadultam, ezáltal amúgy is sportos alkatom meg fiúsabb megjelenést adott, nem is beszélve arról, hogy a hajam még a vállamig sem ért.

- Drágám - tette a vállamra a kezét édesanyám, amivel kizökkentett a  gondolataim közül -, tudom, hogy mennyire szereted a karácsonyt. De nem hiszem, hogy az ünneplést most megengedhetjük magunknak - végtelen szomorúság hallatszott ki a hangjából.

- Itt biztonságban leszünk egy darabig, anya. - Elég volt egy pillantást vetnem a nővéremre, hogy tudjam, támogatja az ötletem. - Egyébként meg hálát adhatunk annak, hogy itt vagyunk egymásnak, és egyikünknek sincs baja.

- Szívem, a lányoknak igazuk van - érvelt édesapám is. - Annyi mindentől meg kellett válnunk, miért pont a szeretet ünnepéről mondanánk le?

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy édesanyám beadja a derekát.

Míg a szüleim előszedték a műfenyőt,  addig Jaylinnel a girlandokat akasztottuk fel a plafonnal párhuzamosan futó csövekre. A fa díszítése közben végignéztem a többieken, és bár láttam rajtuk az elmúlt hónapok megerőltetéseit, mégis lelkesen készülődtünk mindannyian. Bár idén a mindenféle sütemény és a több fogásos vacsora is el fog maradni, mégis tudom, hogy ez lesz a legemlékezetesebb karácsonyunk,  hiszen egészségben itt vagyunk egymásnak, és jöhet bármi, semmi nem állhat közénk.

Jaylin

Hiába voltunk a húgommal jó kondiban, mégis csak nagy nehézségek árán sikerült feltennünk a girlandokat a csövekre, tekintve, hogy egyikünk sem volt túl magas és létrát sem találtunk ebben a nyamvadt pincében. Mikor végeztünk, segítettünk befejezni a fa díszítését, majd míg apa és Jane tűzifát gyűjtött, addig anyával összedobtunk egy gyors és egyszerű ebédet. Az udvar közepén találtunk egy régi csapot, amiből meglepő módon még folyt a víz. Úgy tűnik jól felszerelt ház állhatott egykor a telken, mert a pince is tele volt hasznosítható dolgokkal.

Találtunk tésztát, amit a tűz fölé akasztott bográcsban megmelegítettünk, amit némi mákkal szórtunk meg. Egyszerű étel volt, mégis jól esett, hogy nem újabb konzervet kell elfogyasztanunk. Miután végeztünk, körbeültük a karácsonyfát, és régi dalokat énekeltünk. Megmelengette a szívem, ahogy végignéztem a családomon, és láttam rajtuk, hogy kicsit enyhült a rájuk telepedett nyomás. A húgommal nem sok dalt ismertünk, így egy idő után már csak a szüleinket hallgattunk. Gyönyörű hangjuk volt, így a mai napig nem értettem, az enyém hogy lett ilyen szörnyű. Jane sem lesz soha egy nagy sztár, de az ő hangja legalább nem volt fülsértő.

A dalok végeztével leterítettük a hálózsákokat a földre és pár perc beszélgetés után álomba merültünk. Nagyjából hajnali kettő körül járhatott, amikor Jane felébresztett. Mutatóujját a szája elé helyezte, jelezve, hogy maradjak csöndben. Felvettük a vastag, kissé otromba pulcsinkat, majd kiosontunk a pincéből.

- Mi az? - kérdeztem nagyot ásítva. Kevés dolgot utáltam annál jobban, mint mikor felkeltenek, hogyha még aludhatnék.

- Szerezzünk valami ajándékot anyáéknak.

- Mégis hogyan? - kérdeztem körbenézve. Közel s távol egyetlen ép ház sem volt a környéken.

- Már körbenéztem, és nem ez az egyetlen pince itt - vigyorgott szélesen. Nem tudtam neki nemet mondani, így követtem. December huszonnegyedike volt, s bár a nappalok viszonylag melegek voltak, éjszakára mindig lehűlt a levegő. Vastag cipőt még nem sikerült találtunk, így a lábujjaim majd lefagytak. Három pincét is átkutattunk ajándékok után, ám semmi olyasmit nem találtunk, amit odaadhattunk volna. Azonban begyűjtöttünk némi tartós élelmiszert, elemeket, zseblámpát, valamint sapkát és sálat.

- Semmi olyan nincs, amit elajándékozhatnánk - motyogtam morcosan egy órányi hiábavaló keresgélés után.

- Ne add fel! - mondta Jane. Mindig is pozitívabban gondolkodott nálam, bár a Támadás előtt még én is derűlátóbb voltam. - Talán itt! - nyitott ki egy újabb pinceajtót.

Szerencsénk volt. Ugyanis egy elég gazdag ház romjai álltak felette, és lent is gazdagabb holmit találtunk. Egy gyönyörű, krémszínű, vastag pulcsit találtunk anyának, egy kicsi, tenyérbe rejthető pisztolyt pedig apának. Mindig panaszkodott, hogy nem tud minket kellőképp megvédeni. Egy édesapa dolga az, hogy megvédje a családját, de már ő sem volt egy mai kakas, és mi fürgébbek, hangtalanabbak és erősebbek voltunk. Így viszont neki is lehet valamije, amivel megvédhet minket, csak az volt a gond, hogy mindössze tíz töltényt találtunk hozzá.

Csomagolópapírt azonban sehol sem leltünk, így csak beraktuk őket egy kartondobozba, és egy kis szalaggal átkötöttük és masnit tettünk a tetejére. Szerencsére mikor visszaértünk, a szüleink még mélyen aludtak, így csendesen a fa alá tettük a két dobozt, és mi is nyugovóra tértünk.

Másnap anya zokogására keltünk. Apa szelíden átkarolta, és egy halvány mosollyal az arcán a két kibontott dobozt nézte. A kezdeti félelem után rájöttünk, hogy anya csak meghatódott az ajándék és a kis levél láttán, amit beleraktunk. A levélben megköszöntük nekik, hogy törődtek velünk és vigyáztak ránk évekig, és hogy ebben a pillanatban is igazi szülőként viselkednek, és sosem gondolnak magukra, csak ránk.

- Ti nem vagytok normálisak! - szipogott anya. Miután megtörölte a szemét, felpróbálta a pulóvert, ami tökéletesen passzolt rá. Majd apa is megköszönte az ajándékát, bár ő nem próbálta ki, nem akarta a lőszert pazarolni.

Ezután a szüleink is elkóboroltak, majd egy óra múlva ők is visszatértek, és egy-egy csomagot nyomtak a kezünkbe. Én megkaptam azt, amire épp hajnalban panaszkodtam. Egy vastag béléses csizmát, ami szinte újszerű állapotban volt. Jane pedig egy vadiúj táskát, az övé már teljesen tönkrement, hiszen már akkor is réginek számított, mielőtt a szörnyek ránk törtek volna. Egyik ajándék sem volt olyan nagy durranás, mégis soha semminek nem örültem még ennyire.

Az ünnep békében és meghitten telt. Bár nem voltak finom sütemények, étellel megrakott asztalok, drága ajándékok vagy hatalmas fenyőfa, mégis ez volt az eddigi legjobb karácsonyunk. Hiszen együtt voltunk, épségben és szeretetben. És ez volt az ünnep igazi lényege.