10. fejezet - Jane

Hello!

Újra elhoztunk egy új fejezetet, és nagy örömmel láttuk, hogy kicsit fellendült az érdeklődés a történetünk iránt. Hogy azok, akik olavssák, de még nem iratkoztak fel, azok is megtegyék, úgy döntöttünk, hogyha meglesz a húsz feliratkozó, akkor megosztunk egy kis meglepetést.

Na, de nem is fecsegek tovább, jöjjön a következő, 10. fejezet.

A szokásos aláfestő zene

Még egy kicsit heverésztünk a fűben, majd sötétedés előtt visszatértünk a többiekhez. Amint Anubisz észrevett, rögtön a karjaimba kérezkedett, és mint máskor, most sem tudtam neki ellenállni.

- Azt hittem már leléptetek - szólalt meg Sid, miközben leültem mellé egy plédre.

- Csak szeretnéd - válaszoltam kötekedve.

- Nem is. - A fiú sértődöttséget tettetett, majd azt egy grimasszal is megpróbálta megerősíteni, ami annyira erőltetett lett, hogy elnevettem magam.

- Látom, jó kedvetek van. - Matt telepedett le mellénk, amit nem értettem, hiszen eddig nem is nagyon beszéltünk egymással.

- Örülünk, hogy túléltük a minotauruszokkal való találkozást. - Sidnek mindenre van válasza.

- Még mindig alig hiszem el, hogy ezek a lények tényleg valóságosak. Mintha csak a görög mitológiába csöppentem volna - kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe. - Mik jönnek legközelebb, vámpírok?

- Szerencsére azok nem léteznek - vette át a szót ismét Matt. - De a Drakula az egy jó könyv, egyszer majd mindenképp olvasd el. - Hangja kedvesen szólt. Nem is értem,  miért szavazott anno ellenünk.

- Jane, azt hiszem mi kezdjük az őrjáratot - szólt oda Jaylin, a szeme boldogságról árulkodott. Örültem,  hogy végre nem Jungsuval kell lennem, no nem mintha bajom lenne vele, de nem a beszédéről volt híres a férfi, én pedig imádtam cseverészni. Az örömömet még az sem tudta elvenni, hogy a harmadik őrszem Dale volt. Mivel a szabad ég alatt éjszakáztunk, kivételesen hárman vigyáztunk egyszerre a többiekre. Szerencsére nyugodtan telt az esténk.

Reggel korán útnak indultunk, hogy ne az egész napunkat vegye el az utazás. Szívesen vezettem volna, de nem tiltakoztam, amikor Rick ült be a kormány mögé. A földön alvás szörnyű volt, így jólesett az út alatt szundítani. Yellow Rockba érve azonban csodálkoztam, amikor egy szürke színű háznál álltunk meg. Az épületen látszottak a Támadás nyomai, hiába futott fel a falai mentén a borostyán, a hozzá tartozó kisméretű kertet pedig benőtte a gaz. Ezekkel azonban mit sem törődve, óvatosan beléptünk a házba. Mivel láthatóan senki nem tartózkodott itt már egy jó ideje, úgy döntöttünk, hogy ameddig meg nem találjuk amit keresünk, ez lesz a szállásunk. Szerencsére az áramot nem kapcsolták ki, és a víz is be volt még kötve.

Miután végeztem a tusolással, sokkal jobban éreztem magam. Egy nagy doboz tusfürdőn kívül találtunk még fogkrémet és néhány bontatlan fogkefét, amiből az egyiket gyorsan használatba is vettem, tekintve hogy a régi már nem is tudom mióta szolgált. A konyhai készletünket is feltöltöttük zacskós levesekkel és fűszerekkel. Még teázni is tudtunk, ami a meleg ellenére jólesett.

- Most hogyan tovább?  - tette fel a nyilvánvaló kérdést Savannah, miután összegyűltünk az egykor étkezőnek mondható helyiségben.

- "A rejtvényt megfejtheted, ha a csillagokról a szemed le nem veszed." Ezzel nem azt akarja mondani a szöveg, hogy valami csillagképnek is köze van a megoldáshoz? - találgattam, megtörve ezzel a hosszas csendet.

- De ehhez hogy jön, hogy a víz az otthona? - vetette fel az újabb kérdést Megan. 

- Hmm.. Csillagjegyek? - Amióta ismertem, ez volt az első normális megszólalás Inoától.

- Hát persze! Halak! Csillagkép, de a halak a folyóban élnek - kiáltott fel Savannah.

- A sötétségbe leereszkedésnek viszont így akkor sincs értelme,  hacsak... - kezdtem, de Dale félbeszakított:

- A folyómeder alján kell keresnünk. - Szúrós szemmel néztem rá.

- És ha az alkatrészt egy barlangban rejtették el?  - fűzte tovább a gondolatmenetet Pandora.

- A barlangokba való bejárás megoldható, de tudtommal elég mély a folyó... Van búvárruhánk? - világított rá Jaylin a problémára.

- Arra nem lesz szükség. Azt hiszem, a meder átkutatása nekem való feladat - szólt halkan Matt. Kíváncsi voltam, vajon milyen lény lehet a férfi. Sellő talán? Egyáltalán léteznek sellők?

- Még ma elkezdjük a keresést? - Sid hangjából türelmetlenség áradt, amit meg is értettem, hiszen jó lenne már valami kézzel fogható dolog is a gonosz ellen. 

Jungsu egy bólintással felelt az öccsének, majd miután jóllaktunk, belekezdtünk a kutatásba. Matt előre sietett, így szerencsére nem kellett végignéznem az átváltozását, de miközben a parton sétáltunk barlangot keresve, láttam hogy egy több láb hosszú valami úszik a vízben, a felszínhez közel. Reméltem, hogy a férfi az. 

Mivel azalatt a pár óra alatt nem jutottunk előbbre, másnap újra nekiveselkedtünk. Ezúttal Jaylint és Aaront a házban hagytuk, nővéremet a használhatatlan jobb keze miatt, a fiút pedig korára való tekintettel. Mondanom sem kell, egyikük sem díjazta ezt a döntést. Sid is velük maradt, hogy jobban meg tudják magukat védeni, ha kell. Mi, többiek, három fős csapatokban a barlangokat jártuk be, merthogy a folyó azon szakaszán volt néhány belőlük, Matt pedig továbbra is a vizet pásztázta. Így ment ez napokon keresztül, annyi különbséggel, hogy mindig más maradt a házban Jaylinnel és Pandora fiával, illetve a csapatfelosztások is változtak. Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebbek lettünk, ez pedig fáradtsággal párosítva jó néhány vitához vezetett. Matt is egyre jobban kimerült volt, megviselte a napi kétszeri átváltozás. Négy nap után már ki sem jött a vízből,  inkább a lény-alakjában maradt. Miután a Yellow Rock menti szakaszon kívül hat mérföldes körzetben is végignéztük a terepet, csalódottak voltunk, hogy az elmúlt heti erőfeszítéseink semmit sem értek.

- Talán nem jó helyen keresünk - hozta fel a témát félve Sid a nyolcadik sikertelen nap után.

- Van jobb ötleted?  - ripakodott rá rögtön Inoa. A lánynak szörnyű volt a természete, hát még ha ingerültté vált. Igazi picsaként tudott viselkedni. 

- Ami azt illeti... lehet, hogy értelmetlen, de egy próbát ez is megér. - A fiú hangja határozatlanul csengett.

- Hallgatunk Sid. - A bátyja csak ennyit felelt, de ez elég is volt ahhoz, hogy mindenki a fiatalabb koreai fiúra figyeljen.

- Talán lehet, hogy a vers nem a folyóról, hanem egy vízesésről szól. - Ez eddig miért nem jutott senkinek sem az eszébe?

- Nem rossz gondolat, bár hogy kapcsolódik ehhez a sárga szikla? - Az első alkalom volt, hogy nővérem kérdőre vont egy ötletet.

- Utánanézek, hátha van valami köze hozzá - válaszolt Sid, majd meglepetésemre a hátizsákjából, amely valamiért mindig nála volt, egy ütött-kopott, ám használható laptopot bányászott elő. A csapat mindig meg tud lepni valamivel, vajon milyen titkokat rejtegetnek még?

- A netre is tudsz csatlakozni? - kíváncsiskodott Jaylin.

- Ha van a közelben adótorony, és szolgáltatás, akkor igen - széles mosolyra húzódott a fiú szája.

- Sid a legjobb ebben. Bármilyen kütyüről is legyen szó, ért hozzá - dicsérte Sidet Pandora, amire az említett egy még szélesebb mosolyt villantott.

- Vagy mondhatjuk úgy is, hogy kocka - szólt rögtön bele Dale. Mit is vártam tőle? Azonban nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak, főleg amikor Sid sértődöttséget erőltetett az arcára, ami ismét egy vigyorba fulladt. Van egy olyan érzésem, hogy ez a fiú képtelen a szomorúságra, ami, tekintve a helyzetünket, elég nagy adomány.

Egy óra múltán Sid kitartó keresésének eredménye is lett. Találtunk vízesést a sárga sziklához köthetően, mégpedig a Yellowstone Parkban. A bökkenő csak az volt, hogy egy bő huszonhét órás autós túra várt ránk.

Másnap, mielőtt neki fogtunk volna a hosszú útnak, felderítettük a kisvárost, használható dolgok után kutatva. Sajnos elég sok emberi maradvány akadt az utunkba, főleg az egykori középületekben. A látvány felkavaró és elszomorító volt, és bár hiába próbáltam a csontvázakat figyelmen kívül hagyni, sokszor nem ment. A nap végére azonban így is sok értékes holmit szedtünk össze, többek között ruhákat, gyógyszereket, tartósabb élelmiszereket és nem utolsó sorban annyi benzint, amely belefért a szintén talált kannákba. Az autókat a lehetőségeinkhez képest legjobban megtankoltuk, bár, mint az előző fuvarok alkalmával, valószínűleg most is többször meg fogunk állni üzemanyagért. Az utak mentén elhagyott autók ehhez remek partnerek voltak. Végül három napig tartott, míg elértünk a Yellowstone parkba, mivel egy nap tizenkét óránál többet nem haladtunk, estére pedig megálltunk, menedéket keresve.

A kutatás megkezdése előtt, mint ahogy azt eddig is tettük, kerestünk egy külvárosi házacskát, amelyben meghúzhatjuk magunkat. A környező lakóépületek nagy része a Támadás áldozata lett, a többségük porig rombolva, némelyek pedig még álltak, igaz, omladozó falakkal. Nagy nehezen sikerült egyet találnunk, amely, reményeink szerint, nem fog a fejünkre omlani, míg átmenetileg itt leszünk. A falak eredeti színét a por és a vér keveréke érdekes árnyalattá színezte át. Odabent dohos levegő fogadott bennünket. A bútorok többsége össze volt törve, így csupán a matracokat és néhány polc maradványát tudtuk hasznosítani. A ház maga hatalmas volt, egykor bizonyára egy igen népes családnak adhatott otthont. Két szintes épületként állt; az alsó szinten négy nagyobb helyiséggel, melyek közül egyik hajdan a konyha, egy másik a fürdőszoba, a maradék pedig hálószoba lehetett. Az emeletre nem merészkedtünk fel, így mindannyian a földszinten zsúfolódtunk össze. Volt már ennél rosszabb szállásom is az elmúlt évben, így ezt még viszonylag elfogadhatónak találtam.

A parkba érve a látvány kárpótolt a hiányos szállásért. A háttérben fenyőerdő húzódott meg, de még így is látszódott az erdőségen túli vízesés halvány alakja, amelyben a víz valószínűleg több emeletnyi magasból zúdult alá. A közelebbi tájat szemlélve számos, tavacskának is alig mondható vízzel teli medence terült el, melyek középen a kék több árnyalatában pompáztak, míg a külsejükön a narancssárga uralkodott. Távolról egy robaj hallatszott, majd tőlünk alig tíz méterre egy vízsugár emelkedett a levegőbe, úgy négy méter magasra. Mindig is vágytam arra, hogy láthassam a yellowstone-i gejzíreket, persze nem ilyen körülmények között.

Ekkor hirtelen jött a felismerés, mint a villám.

- Szerintem nem egy vízesés rejti a megoldást - szólaltam meg, miután alaposan végig gondoltam magamban, hogy tényleg helyénvaló-e az elméletem.

- Imádom, amikor okoskodik - jegyezte meg Inoa, olyan hangerővel, hogy én is tisztán értettem.

- "A forróság az egekbe szökik." Ezt a mondatot eddig nem használtuk, most viszont értelmet nyert. A gejzírben a forró víz emelkedik a magasba - folytattam mondandómat, ügyet sem vetve az előbbi megjegyzésre.

- Akkor most másszunk bele egy gejzírbe? - kérdezte cinikusan Megan. Az ötlet számomra is elég bizarrul hangzott, de ez tűnt a jó magyarázatnak.

- Ez őrültség! - szólt hozzá Pandora is. Nem tagadom, igaza volt, tényleg őrültség egy többtíz, esetleg többszáz fokos gejzírbe belemászni, azért, hogy halálra égjünk.

- Pedig nincs más magyarázat a sötétségbe leereszkedésre. - Úgy látszik, Jungsut meggyőzte az elméletem, és a jelek szerint megválaszolta Megan kérdését is.

- De hát odabent többszáz fok van, pláne ha kitör... - kezdett bele a doktornő a tudományos magyarázatba.

- Pandora, lemászunk akkor, amikor nem veszélyeztet a kitörés minket - nyugtatta meg Rick a nőt.

- A kitörések nincsenek szabályozva. Nem tudhatjuk, mikor emelkedik a felszínre a víz - jött a válasz.

- Az Öreg Hűséges pontosan nyolcvanöt percenként tör a felszínre -  kapcsolódott be Lester is.

- Van egy másik szabályosan feltörő gejzír is.. bár arról keveset hallottam - fogott bele Savannah - Egy olyan forrás, mely naponta kétszer tör ki.

- Ha Jane elmélete helyes, valamelyikben rábukkanunk a megoldásra - zárta le a beszélgetést a legidősebb férfi.

Az autókat elrejtettük, már amennyire ez lehetséges volt, és Anubiszt megbíztam az őrzésükkel. Hamarabb megérzi a varázslényeket, mint mi, és remélhetőleg jelzi is majd felénk, ha baj van.

Ezután ismét kettéváltunk. Az Öreg Hűségest Lester, Pandora, Matt, Sid, Aaron és Inoa ment feltérképezni, míg a többiekkel a Savannah által említett gejzír felé tartottunk. Hamar megtaláltuk, köszönhetően a kis táblácskának, amely olvasható betűkkel hirdette, hogy a termálvíz reggel és este tör csak a felszínre. Jó hír volt, hiszen sötétedésig még maradt néhány óránk. A szakadék átmérőjén még egy magasabb ember sem ért volna át, és belenézve a sötétség köszönt csak vissza.

- Jaylin, Megan, ti maradjatok őrködni, mi pedig - nézett ránk Jungsu -, leereszkedünk.

- Miért mindig én maradok ki? - akadt ki nővérem. A férfi azonban sokatmondóan a begipszelt jobb karjára mutatott, mire Jay csak egy szemforgatással reagált.

Miután kellően kibiztosítottuk a köteleket, sorban elkezdtünk a mélybe ereszkedni. Először Dale mászott le, de miután közölte, hogy talált egy kiugró párkányt, ahol megállhatunk, mi is követtük. Amikor mindannyian a kiszögellésen álltunk, akkor vettem csak jobban szemügyre a falban elhelyezkedő, óriási kőből faragott kígyófejet. Szája hatalmasra volt nyitva, és rögtön felidéződött bennem a kis szöveg ideillő mondata: "Kígyó szája tátva várja, hogy az arra érdemes megtalálja.". Ezek szerint jó nyomon voltunk.

A barlangnak semmi ajtaja nem volt, így könnyedén beléphettünk rajta. Amint azonban az első lépést megtettük befelé, valami hirtelen kilövődött a felszín irányába. Szerencsére odalent egyikünket sem találta el, azonban ez a fentiekre nem volt igaz. Pontosan nem tudom, mi lett a nővéremmel, tekintve az események gyors lefolyását. Csak azt vettem már észre, hogy a gejzír belseje felé száguld, Jungsu pedig úgy, ahogy volt, utána ugrott. Mivel lentebb sötét volt, nem láttunk semmit, csak Jay visítását hallottuk, majd hirtelen fény villant fel a mélyben.