12. fejezet - Jane

Sziasztok!

Egy kis késéssel ugyan, de meghoztuk a tizenkettedik fejezetet. Ez az utolsó olyan rész, ami régebben is olvasható volt a blogon, ezután már teljesen újak jönnek. A következő fejezet várhatóan szombaton kerül majd fel.

Addig is jó olvasást ehhez, véleményeteket nyugodtan meghagyhatjátok komiban. :)

 

Zene a hangulat megalapozásához

Miután mindenki alaposan végignézte a szirmot, ismét hozzám került, így gondosan elraktam a zsebembe. Majd a szállásunkon keresünk neki biztosabb helyet.

 

- A következő sziromhoz volt valami nyom? - kérdezte Matt, miután nagyjából lenyugodtak a kedélyek. 

- Igen, de még nem olvastuk el - vette ki a szirom mellett talált kis papirost a zsebéből Jungsu. Ám ekkor egy nagy robajt hallottunk, majd mintha a föld is megremegett volna. Reméltem, hogy ez csak a gejzír jelzése, hogy nemsokára működésbe lép.

- Erre ráérünk, ha már a házban leszünk - szólt Rick, majd sietősen az autók felé vettük az irányt. Anubisz az egyik kerék mellett feküdt összekuporodva, amikor észrevett, boldog farokcsóválásba kezdett. Gyorsan felkaptam az ölembe, és miután mindannyian elhelyezkedtünk, elindultunk hazafelé.

Megérkezésünk után mindenki feszült figyelemmel várta, mi is lesz a következő feladvány. Jungsu odanyújtotta a cetlit Jaylinnek, aki hangosan olvasni kezdte a szöveget:

 "Szép virága veszélyes is lehet, olyat láttathat, amelyet nem lát szemed. 
 Némelyik holdfényes éjszakán járja násztáncát, 
vagy borodnak adja aromáját. 
Utad meglátod, ha a vörös embert megtalálod. 
Ő látja azt amit más nem, 
 kérdezd s válaszát fejtsd meg. 
Lovad patkójában a megoldást keresheted, 
de jól vigyázz, mert a színes ösvényt elhagyva ez végzetes is lehet."

- Ez nagyobb zagyvaság, mint az előző - érkezett rögtön a reakció Inoától. Nem is vártunk tőle mást, de tényleg kuszább volt, mint az első rejtvény.

- Valahogy ezt is biztosan ki lehet bogozni - szólalt meg Rick is, azonban most senkinek sem jutott eszébe semmi okosság. Fáradtak és kimerültek voltunk, ránk fért a pihenés.

Ezt az estét megúsztam őrködés nélkül, amiért hálás voltam, és alighogy lehajtottam a fejem a párnára, rögtön magával ragadott az álom. Az éjszaka közepén arra keltem fel, hogy Anubisz nyugtalankodik. Mancsaival a kezemet paskolgatta és nyöszörgött.

- Mi a baj, szőrmók? - simogattam meg a fejét. Miután nagy nehezen feltápászkodtam, rögtön az ajtó felé vette az irányt. - Ó, így már világos. - Nos, legalább jelezte a szándékát. Ügyes kutyus volt, gyorsan tanult.

A többiek békésen aludtak, csak Jaylin és Dale volt ébren, akik halkan beszélgettek, miközben őrködtek a tűz mellett. Eleinte nem értettem, hogy a nyári hőségben miért van szükségünk még a tűz melegére is, de jó fényforrás volt az éjszaka közepén, ráadásul néhány alsóbbrendű varázslényt is távol tartott a világosság. Persze másokat pont ez vonzott, de hát ezért is őrködtünk.

Jaylin észrevette, hogy kifelé igyekszem, de mielőtt egy szót is szólhatott volna, bocsánatkérően néztem rá, majd Anubiszra mutattam. A házból kilépve hűvös levegő fogadott, ami a benti meleg után jólesett. A távolban már villámok cikáztak az égen, bár a hangjuk még nem hallatszott el idáig. Remek, nemsokára vihar lesz. Legalább nem egy barlangban kell majd átélnünk azt, mint legutóbb.

A kiskutya dolga végeztével boldogan körözött körülöttem, ám hirtelen a levegőbe szimatolt, majd elrohant az udvar túlsó felében lévő fák közé. Elindultam utána, de mielőtt léphettem volna még egyet, valaki megfogta a karomat. Ijedtemben majdnem behúztam egyet az illetőnek, ám még időben felismertem, ki az.

- Ne menj oda! - szólt vészjóslóan Dale.

- A frászt hoztad rám!  - szóltam vissza mérgesen. - Különben is, mit keresel te itt kint? 

- Jay kért meg, hogy figyeljek rád. Tudod, hogy ne ölesd meg magad. - Szája féloldalas mosolyra húzódott, amit még vonzónak is találtam volna, ha nem az önteltség érződött volna ki a hangjából. Ráadásul még úgy is kezelt, mintha valami szerencsétlen kislány lennék, aki nem tudja magát megvédeni semmitől sem.

- Nem fogom magam megöletni, míg felveszem a kutyámat az ölembe. Nyugodtan visszamehetsz őrködni - morogtam rá, de mintha meg sem hallotta volna.

Ekkor Anubisz úgy futott felénk, mintha puskából lőtték volna ki. Mögötte egy férfi alakját véltem kirajzolódni, aki ide-oda támolygott, valószínűleg nagyon rosszul volt.

- Szólj a többieknek! - adta az utasítást Dale, aki feszülten figyelt.

Most én nem hallgattam rá, ugyanis lekötötte a figyelmem az idegen, aki elvágódott a földön, majd erősen rángatózni kezdett. Valószínűleg át fog változni, a kérdés csak az, hogy milyen lénnyé. Folyamatosan torzult a külseje, mígnem egy vérfarkas állt előttünk. Csapzottabb volt, mint Rick átváltozva, és a szeme vörösen izzott, amitől még kísértetiesebb lett. Így azonban már értettem Anubisz izgatott viselkedését, hiszen Ricket is kedvelte, ami eleinte meglepett. Jaylinnel arra az elképzelésre jutottunk, hogy biztos falkatagnak tekintette a férfit.

A lény morogva közeledett, ám ekkor a többiek is megérkeztek. Rick átváltozva, így egyenesen nekiesett az idegennek. Félelmetes látvány volt a harcuk, ott harapták és ütötték egymást, ahol csak tudták. Senki nem nézte tétlenül az eseményeket; Matt, Jungsu és Sid is odarohantak a verekedő lényekhez, Savannah és Megan pedig egy kötéllel a kezükben türelmesen vártak. Úgy tűnt, nem bírnak az idegennel, de végül sikerült lefogniuk és megkötözni. A férfi továbbra is a farkas alakban maradt és próbált kiszabadulni, eredménytelenül. 

- Miért támadtál? - kérdezte tőle hidegen Jungsu, miközben az még mindig vadul kalimpált. Meglepett a társam hangja,  mert bár még mosolyogni sem láttam,  ilyen hangnemben még nem beszélt. 

- Az hívott - mondta vicsorogva,  miközben fejével felém bökött. Meglepett, hogy átváltozva is meg tudott szólalni, bár hangja nagyon mély volt,  már-már hasonló,  mint a filmekben a démonoké. 

A többiek persze felhúzott szemöldökkel néztek rám, Inoa most sem állta meg, hogy belém ne kössön.

- Én ugyan biztos nem... Le vagyok merülve - próbáltam elviccelni a dolgot,  de próbálkozásom elég szánalmasra sikeredett. Nem vagyok mókamester, na.

Az idegen erre öblösen felnevetett,  mire Ricktől kapott egy jobb horgost az arcába. Szép ütés. Jungsu ezután elküldte Ricket,  aki még mindig farkasbőrben volt.

- Nem te, husika - itt egy kis hatásszünetet tartott -, hanem ami nálad van - szólalt meg, miután az ütés okozta kábulatból magához tért.

- A szirom... - suttogta Jaylin ijedten, ami kizökkentett gondolatmenetemből. Pedig pont azt terveztem, hogyan és hol fogom megütni az idegent,  ha még egyszer husikának nevez.

- Nálad van? - kérdezte tőlem komoran Jungsu. Belenyúltam a nadrágom zsebébe. A kis tárgy ott volt az ujjaim között, súlya még mindig meglepett. Basszus, teljesen kiment a fejemből, hogy zsebre raktam. Arckifejezésem láttán még jobban elkomorodott.

- Ő honnan... Hogy lehetséges ez? - fogalmazta meg hangosan is a mindnyájunk fejében lévő kérdést Pandora,  hangjából csak úgy áradt az aggodalom.

- Azt javaslom ezt odabent folytassuk - szólt közbe Lester,  és mintha csak szavait akarná nyomatékosítani, eleredt az eső.

Az idegent nagy nehezen sikerült behurcolni a házba, ahol már Rick - emberi alakban - újra csatlakozott hozzánk.

- Honnan tudsz róla? - szegezte az ismeretlennek az újabb kérdést ezúttal Megan, szeme szikrákat szórt. Bár azt nem mondta ki, miről is van tudomása az idegennek, tisztában voltunk vele hogy a sziromról van szó.

- Érzem. - Kajánul elvigyorodott, majd látva döbbenetünket, gúnyosan hozzátette: - Ti nem?

- Mi folyik itt? - kérdezte hangosan Savannah. Ezt én is szerettem volna tudni. A szemszíne piros volt, ami nem illett a képbe. Miért érezte ez a férfi a szirmot, mikor nincs is szaga? És ő hogyhogy ránk talált így, mikor mi először azt sem tudtuk merre keressük?

- Beszélj! - sziszegte ismét Megan. A lány hangja vészjóslóan csengett. Nem tudom mi üthetett belé, merthogy nem ilyennek ismertem meg, de jobbnak láttam, ha most inkább távol maradok tőle. Az idegen azonban inkább megtartotta a titkait magának. Kérdéseinkre nem válaszolt, helyette csak kísérteties nevetését hallatta. Hiába kapott egy-két ütést is.

- Ki vagy te?  - kérdezte tőle Dale. Lehet ezzel kellett volna kezdeni.

- Az, aki akár te is lehetnél. Futár - jött is a nem várt válasz. Ez persze csak újabb kérdéseket szült.

- Hogy érted, hogy én is lehetnék az, ami te? - kérdezte ismét Dale tőle, az az szónál fintorogva felhúzva az orrát. Ezt a fintort kivételesen megértettem, az idegen farkasszerű külseje még mindig bizarr látvány volt és vörös szemei is ezt támasztották alá.

- Csatlakozz hozzánk és felemelkedhetünk. - Az idegen teljesen úgy beszélt, mintha valami titkos szekta tagja lenne, akik a világuralomra törtek. Mondandójától és a hangszínétől pedig a hideg is kirázott. Valószínűleg, ha nem lenne káosz a világban, jót röhögtünk volna a férfin, de most nem hagytuk figyelmen kívül a szavait.

- Tehát ezek szerint többen is vannak... - gondolkodott Sid hangosan.

- Reggel továbbállunk - jelentette ki komoran Jungsu. Különös módon most még Inoa sem tiltakozott, ő is belátta, hogy itt nem maradhatunk. Ki tudja, hány ellenséges lény vadászik még ránk és a sziromra.

Lassan szedelőzködtünk, hogy a nap első sugaraival indulhassunk. A készülődést megnehezítette, hogy négyen mindig az idegenre figyeltek, nem hiába, hisz még mindig nem változott vissza. Néhányszor megkísérelt elszökni, de az erős köteleknek és az őrzésnek hála nem szabadult ki. Néha elgondolkodtam azon, miből is lehetnek vajon azok a kötelek, hogy egy varázslényt így visszatartanak, bár annak nagyobb volt a valószínűsége, hogy valójában csak nagyon nagyon szorosan volt megkötözve.

- A farkassal mi lesz? - kérdezte Pandora, mielőtt indultunk volna. Eddig ez eszembe sem jutott.

- Hagyjuk itt - mondta egykedvűen Megan.

- Biztos jó ötlet az? - kérdezte kétkedve Matt.

- Magunkkal nem vihetjük, megölni pedig... Nos, mi van ha nem magától lett ilyen? - adta a magyarázatot Rick, a lényre mutatva, aki kajánul vigyorgott, még mindig.

- Addig nem bánthatjuk, még meg nem tudjuk viselkedése okát - értett egyet Rickkel Lester.

- De amint kilépünk az ajtón, megpróbál utánunk jönni - szólt aggódóan Pandora.

- Megoldjuk, hogy egy darabig ne tudjon követni - mosolygott Dale. Kíváncsi voltam, vajon ezt hogy értette. Ekkor azonban Jungsu egy hosszú, és valószínűleg több kilós lánccal tért vissza a házba. A vas segítségével könnyen a felfelé vezető lépcsőhöz, vagyis ami abból maradt, rögzítették az idegent. Látszatra olyan erősen volt odabilincselve, hogy meg sem lepett volna, ha a szerencsétlen itt éli le hátralévő életét.

Mikor kiléptünk az ajtón, a vérfarkas még gonoszul vicsorogva hozzátette:

- Úgysem menekülhettek állandóan. El fogtok bukni. - Dale és Rick egyszerűen visszasétáltak még hozzá, és behúztak neki még egyet.

Az autóba beülve tudatosult bennünk, hogy nem tudjuk még a második szirom lelőhelyét, így azt sem, hogy merre is folytassuk utunkat. Végül úgy döntöttünk, a Yellowstone-tavat megkerülve a hegyek felé vesszük az irányt. Indulás előtt azonban még hallottam az idegen gonosz, öblös nevetését és kísérteties vonyítását.