tag:blogger.com,1999:blog-56483804028593721162024-03-21T06:08:34.113-07:00A hét szirom legendájaSayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.comBlogger21125tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-20151307129990871862016-03-16T03:08:00.001-07:002016-03-16T10:19:49.903-07:0017. fejezet - Jaylin<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
A hosszú hétvége mindkettőnknek hosszú és zsúfolt volt, ezért csúszott mára a friss rész kiposztolása. Ugyan ez egy rövidebb fejezet lesz, viszont szombaton jön a folytatás (szintén egy rövidebb), így az az utánira (19. fejezet) nem kell majd egy hetet várni, terveink szerint jövőhét szerdán érkezik az is, így egy hét alatt két részt is olvashattok. :)<br />
<br />
Addig is jó szórakozást kívánunk az aktuális fejezethez, reméljük elnyeri a tetszéseteket! :)<br />
<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFL9_ZYt8Ao8SnMjU3vz90APk6113R-r_g0iTdq68A56xjODFOWd-SJDeMfZiqkYJB9zZwowIFGvDWTRqzLP3RvMfv1ysWWlMlJaowKhJl_D3i45QXmxcBj4HInOxu_v-s_eeOetaSVnyA/s1600/tumblr_nx765uDQa31ufn5guo2_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFL9_ZYt8Ao8SnMjU3vz90APk6113R-r_g0iTdq68A56xjODFOWd-SJDeMfZiqkYJB9zZwowIFGvDWTRqzLP3RvMfv1ysWWlMlJaowKhJl_D3i45QXmxcBj4HInOxu_v-s_eeOetaSVnyA/s320/tumblr_nx765uDQa31ufn5guo2_500.gif" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=49tpIMDy9BE" target="_blank">Aláfestő zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, mi döbbentett meg jobban: hogy megtaláltuk a sámánt, vagy az, hogy hajlandó segíteni.</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi az ára? - kérdezte Jungsu. Nem hiszem, hogy pénzről lett volna szó, hiszen manapság már szinte semmit sem ért. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd reggeli után megbeszéljük - mondta váratlanul a férfi. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kérdőn néztünk egymásra, de végül nem ellenkeztünk, gyomrunk hangos korgása helyettünk is igent mondott. Az idős ember mindannyiunk kezébe nyomott egy-egy tányért, amin friss kenyér, egy szelet kolbász, egy kevés sajt és egy jókora darab paradicsom volt. Nem is tudnám megmondani, mikor ettem utoljára ilyen finomat, így nem csoda, ha pár perc alatt felfaltam az egészet. Nem érdekelt, hogy úrihölgy módjára egyek, minél hamarabb el akartam tüntetni a tányéromon sorakozó finomságokat. Ki tudja, mikor eszek legközelebb friss kenyeret. Tényleg, vajon honnan szerezhette? Ahogy végigtekintettem a többieken, akkor láttam, hogy ők is ugyanolyan mohón eszik az ételt, mint én. A húgomra néztem, aki mintha észrevette volna, hogy figyelem, feltekintett rám. Szavak nélkül is megértettük egymást, így mind a ketten egyszerre kezdtünk el kuncogni. A többiek erre úgy néztek ránk, mintha bolondok lennénk, de nem zavartattuk magunkat. Miután végeztünk, az öreg sámánra néztünk, aki a tűzön fortyogó teához lépett.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan nyugodt ez a környék - szólalt meg végül Lester pár perc csönd után.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Itt nem érvényesült olyan erősen a támadás, mint a világ többi részén - mondta rekedtes hangján a sámán. Simán el tudtam képzelni, ahogy kisgyerekeknek mesélt, olyan mély és nyugodt tónusa volt. - A legtöbb varázslény nem szereti a túl hideg időjárást, így itt miután kitombolták magukat, és kifosztották a boltokat, el is mentek. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azóta nem jártak erre? - kérdezte halkan Jane, mint aki fél megzavarni a férfit.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. A helyiek megtanulták maguk előállítani a szükséges dolgokat. Bár hideg van, nyáron itt is megterem a fólia alatt a szükséges zöldség. Amiből több van az embernek, azt elcseréli olyanra, ami neki nincs. Van, aki zöldséget termeszt, van, aki marhát tart, más ruhát vagy bútort készít, megint más gyógynövényekből gyógyszereket - sorolta az idős férfi. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy belegondoltam az egészbe, rájöttem, hogy én is szívesen eléldegélnék egy ilyen helyen. A családdal mi magunk is mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztunk, nem lett volna nehéz beilleszkedni egy ilyen környezetbe. Hiányoztak azok a napok, mikor csak ültünk a nagy fűzfa alatt, beszélgettünk, és néztük, ahogy a lovak békésen legelésznek. Ismét a húgomra néztem, aki azonban ezúttal nem viszonozta a pillantásomat, gondolataiban ő is máshol járt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki gondolta volna, hogy pont a hideg lesz az, ami megmenti az embereket a haláltól? - kérdezte Dale csak úgy magától. Felhúzott szemöldökkel néztem a férfira, ugyanis láttam rajta, hogy nem poénból mondja, hanem teljesen komolyan gondolja. A sámán nem szólt egy szót sem, csak beízesítette a teát, különböző gyógynövényeket szórt a vízbe. Isteni illat szállt belőle. Kirakta pár pillanatra az ablakba, hogy ne legyen tűzforró, majd kedvesen ránk mosolygott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Menjünk át a nappaliba, és igyunk egy bögre teát. Utána megbeszélhetjük azt, miért jöttetek ide - mondta a férfi. Jane segített az öregnek; egy tálcán régi, törhetetlennek látszó bögréket hozott, míg Klok Gammal a forró italt hozta. Öntött belőle a poharakba, amit aztán Jane szétosztott. Egy kézzel nehéz volt fognom a bögrét, de a begipszelt karommal sikerült nehezen alátámasztanom. Mikor már mind ültünk, a férfi köszöntésképp feltartotta a bögréjét. - Fenékig! - mondta, mi pedig engedelmeskedtünk. Bár nappal révén nem volt annyira hideg az idő, még is jól esett a meleg ital, így egy szuszra megittuk mindet. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönjük - mondta Lester, ám a hangja kissé kásásan hangzott, mint aki nemrég kelt fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon fi... finom volt - mondta Jane, miközben a fejét szorongatta. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi folyik itt? - kérdezte Jungsu, miközben megpróbált felállni, ám sikertelenül a padlóra zuhant. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Már én is épp kérdezni akartam valamit, de nem tudtam szólásra nyitni a számat. Zsibbadtak a tagjaim, forgott velem a szoba, mintha be lennék drogozva. Mit tett a teába? Mi történik? Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, minden elsötétedett, én pedig eszméletlenül a földre hanyatlottam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mielőtt kinyitottam volna a szemem, éreztem, hogy mozgok. Mintha vinne valaki. Megpróbáltam a fejemhez emelni a kezem, azonban az akadályba ütközött. A térdemet sem tudtam felhúzni, folyamatosan beütöttem valamibe. Lassan kinyitottam a szemem, ám a legnagyobb meglepetésemre csak a sötét felhőkkel borított eget láttam. Esni fog. Megpróbáltam felülni, de két centinél többet nem emelkedhettem, mikor bevertem a fejem. Ekkor kezdtem el érezni, hogy valami nagyon nincs rendben. Oldalra néztem, és magam mellett egy öltönyös, fekete szemüveges, rövidre nyírt hajú fickót láttam. A másik oldalamon a pasi szakasztott mása állt. Engem cipeltek. Mielőtt rájöhettem volna, mi folyik itt, halk kántálást ütötte meg a fülem. Ismerős ritmus szólt, noha életemben még csak egyszer hallottam, mégis felismertem pár másodperc után. Egy pap hangja volt. Nem értettem a szavakat, mintha a beszédet nem az én nyelvemen írták volna, azonban így is kiérződött belőle a keserű hangsúly. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaylin Hardy - hallottam meg a nevem a szájából. Kétségbeesetten kerestem a hang forrását, de akárhogy próbáltam, nem tudtam mozdulni. Kezdtem kissé pánikba esni. Egyre sűrűbben vettem a levegőt, és ezen az sem segített, mikor megláttam a feketébe öltözött tömeget. Nők és férfiak, gyermekek és öregek. Nem tudtam beazonosítani őket, az arcuk nemük és koruk ellenére hasonló volt. Ekkor azonban lassan kibontakozott a tömegből pár ember, akiket ismertem. Először Matt és Lester arcát láttam, ahogy a semmibe meredve néznek, majd Dale, Jungsu és Sid alakját is sikerült felismernem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Fiúk! - ordítottam, ám mintha meg sem hallották volna. - Hé! Mi folyik itt? Lester? Sid? Jungsu? Valaki? - kiabáltam egyre kétségbeesettebben. - Segítsetek! - Már könnyek csorogtak az arcomon. Senki nem hallott. Mintha nem is lettem volna ott, pedig egy üvegkalitkában voltam. Pont, mint Hófehérke koporsója. Koporsó. Az öltönyös férfiak. A gyászoló tömeg. A pap kántálása. - Ne! Nem temethetnek el! Élek! - Egyre kétségbeesetten vergődtem az üvegládában. Ekkor megláttam a szüleimet és Jane-t, ahogy egy gödör felett zokognak. Zsebkendővel törölgették az arcukat, válluk rázkódott a visszafojtott sírástól. - Anya! Apa! Segítsetek! - Szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem, nem jut elég levegő a tüdőmbe. - Jane! Kérlek, Jane, nézz rám! - zokogtam. Ő azonban meg sem hallott, továbbra is meredten nézte a gödröt, amibe engem is el akartak temetni. Mindig is féltem ettől. Szörnyen klausztrofóbiás voltam, nem is beszélve a sötétségtől, így nem is ismertem annál nagyobb szörnyűséget, mintha élve eltemetnének. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hirtelen megállt a menet, engem pedig letettek a földre. Mintha az ég erre várt volna, lassan cseperegni kezdett az eső. Az emberek elővették fekete esernyőjüket, így fentről nem látszott más, csak egy hatalmas, sötét folt. Mintha az időjárás a belsőmet tükrözte volna. Ki akartam szabadulni, megállíthatatlanul ütögettem az üveget, de az meg sem akart repedni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérem! - suttogtam kétségbeesetten. A pulzusom az egekben szökött, a szívem ki akart ugrani a torkomból. Olyan szaporán vettem a levegőt, hogy már attól féltem, elájulok. Ekkor újra megmozdult a koporsó, azonban már a gödörbe eresztettek le. - Ne! - kiáltottam újra. Még a saját fülemnek is ismeretlen volt a hang, mintha nem is én lettem volna. - Kérem, ne! Élek! Életben vagyok! - zokogtam kétségbeesetten. Az eső megállíthatatlanul ömlött a sötét felhőkből, a koporsóra pedig lassan szállingózni kezdtek a virágok. Még láttam az ismerős, szomorú arcokat, mikor hirtelen egy adag föld landolt az üvegen. - Ne! - Nem tudtam mást mondani. Folyamatosan könyörögtem, hogy ne tegyék ezt, nem akarok a föld alatt rohadni, de senki sem hallott. Egyedül voltam. Lassan minden egyes fényfolt eltűnt, és én egyedül maradtam magammal és a rémeimmel. Rugdosódtam, ütlegeltem az üveget, nem érdekelt hogy, csak ki akartam jutni innen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Segítség! - Tudtam, hogy senki nem hall, mégsem tudtam abbahagyni a kiáltozást. - Kérem! - Könnyeim megállíthatatlanul folytak a szememből, a hajam a homlokomra tapadt a sós cseppektől. - Ez egy rossz álom! Ez egy rossz álom! - ismételgettem magamban. És mintha csak felkapcsolnának egy kapcsolót, hirtelen eszembe jutott valami. - Hogy kerülök ide? A sámán! A tea! Ő tette ezt! - mintha minden megvilágosodott volna a fejemben. - Engedjen ki innen, hallja? Ez csak valami rossz álom, vagy illúzió, ez nem igazi! - Most már dühömben, nem pedig félelmemben vertem az üveget. Ekkor hirtelen valaki elkezdte lesöpörni rólam a földet, majd megláttam, ahogy húgom mosolyogva fölém hajol. Kinyílt a koporsó teteje, én pedig abban a pillanatban kipattantam belőle. Nem akartam egy másodpercnél többet is benne tölteni. Amint kiszabadultam, Jane nyakába vetettem magam, és a válla felett megláttam, ahogy szüleim és csapattársaim mosolyogva bólogatnak. Majd egy másodperccel később minden elsötétült előttem. </div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-76953241760000785412016-03-07T04:30:00.000-08:002016-03-12T13:55:42.562-08:0016. fejezet - Jane<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
Technikai okok miatt most egy nagyobbacska kihagyással hoztuk a soron következő fejezetet. Reméljük szombaton már rendesen tudjuk posztolni a folytatást. Mindenesetre addig is jó olvasást kívánunk! :)<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<img alt="Because anywhere but here will do. | 23 Things Only People Who Made It Out Of Their Hometown Will Understand" class="pinImage" data-load-state="pending" height="131" src="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/e4/e1/29/e4e129826e450272bfcc67feb3a2c4e0.gif" width="320" /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=SI9tDIEnalA" target="_blank">Aláfestő zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
Az
útból hátralévő idő hamar eltelt, főleg hogy az alattunk lévő tájat
szemléltem. A nagyobb városok romjainak látványa ugyan elszomorított, de
az érintetlen természeti helyek még régi szépségükben pompáztak.
Nagyrészt ugyan vízfelszín felett repültünk, mivel Lester szerint ez
biztonságosabb volt, még ha kerültünk is így egy kicsit. A folyók kígyókként
kanyarogtak, az erdők érintetlen zöldjei békét sugároztak magukból.
Ahogy elértük az Északi-tengert - legalábbis földrajz ismereteimből erre
következtettem, hogy az - feltűnt Dánia tengerpartja, majd végre a
Skandináv-félsziget is.<br />
<br />
- Pontosan hova is megyünk? - tettem fel a kérdést Mattnek címezve.<br />
<br />
- Kumlába. Szép kis városka, majd meglátod - mosolygott a férfi.<br />
<br />
- Még sosem hallottam róla.<br />
<br />
- Annyira nem nagy szám. Csak néhány gyára van, na meg persze ott az ország legnagyobb börtöne.<br />
<br />
- Remélem, azért elítéltek már nincsenek ott - válaszoltam halkan. <br />
<br />
A
beszélgetésünk azonban abbamaradt, mivel Lester lassan ereszkedni
kezdett, így, legalábbis én biztosan, arra figyeltünk. Egyre közelebbről
látszottak a fák, a házak és a hatalmas tó is, amelynek valószínűleg
valahol a közelében fogunk landolni.<br />
<br />
- Jane! - fogta
meg Jaylin a karomat, majd mikor ráfigyeltem, előre mutatott. Először
nem hittem a szememnek. Jóval előttünk ugyanis egy hatalmas lény repült.
Szárnyai fesztávolsága legalább öt méter volt, bár jóval előttünk szárnyalt, így nem tudtam pontosan meghatározni. A testhossza is lehetett
legalább annyi. Bőre sötét színben játszott, a Nap sugarai
meg-megcsillantak rajta. Épp arra gondoltam, hogy ez ellen a lény ellen
esélyünk sincs, amikor Sid és Jungsu tűntek fel mellette, még mindig
főnix alakban. Mivel a testvérek ügyet sem vetettek rá, azonnal kapcsolt
az agyam.<br />
<br />
- Ez Dale? - tettem fel a nyilvánvaló kérdést, amelyre senki sem válaszolt.<br />
<br />
Az
utóbbi hetekben láttam jó néhány furcsaságot és átváltozást, de azt
hiszem, ez döbbentett meg eddig a legjobban. Tudtam, hogy ő is valamilyen
varázslény lehet, de álmomban sem gondoltam volna, hogy léteznek sárkányok is.<br />
<br />
A
maradék pár percben letaglózva ültem, egyszer néztem rá nővéremre, de valószínűleg
benne is hasonló dolgok játszódtak le. A városka
határában szálltunk le egy mezőn, amelyet nagyrészt erdő vett körül, és
csak egy kis részén látszottak a távoli házak. Kiszállás után jólesett
végre megmozgatni elzsibbadt tagjaimat, ugyanakkor rögtön megcsapott a
hűvös levegő, amitől azonnal libabőrös lettem.<br />
<br />
- Hány fok lehet? - kérdeztem Lestertől, aki még mindig a gépben babrált valamivel.<br />
<br />
- Tizenöt - válaszolt. Így már nem is
csodálkoztam, hogy fázok, ugyanis egy egyszerű, fekete póló, egy
combközépig érő farmer rövidnadrág és túracipő volt rajtam. Nem éppen
egy divatmagazin címlapjára való öltözék, de kényelmes volt, és a Támadás óta fő szempontként tartottam magam előtt, hogy az öltözékemben tudjak harcolni is, ha kell. Kikaptam a hátizsákomból a pulóvert, amely
szintén fekete színű volt, és magamra kaptam. A többiek is ugyanígy
tettek. Valamelyest jobban éreztem magam, de mihamarabb szereznünk kell
melegebb cuccokat.<br />
<br />
- Na indulhatunk? - lépett oda
hozzánk Jungsu. Valószínűleg ránk való tekintettel jóval arrébb szálltak
le, mint mi, és már újra emberi külsővel tértek vissza hozzánk.<br />
<br />
- A géppel mi lesz? - kérdezte nővérem.<br />
<br />
-
Eltoljuk az erdő széléig, és letakarjuk - válaszolt a kérdésre Matt.
- Nem hiszem, hogy elvinnék - tette még hozzá, megválaszolva a ki nem
mondott kérdésem.<br />
<br />
Miután járművünk "biztonságba"
került, csöndesen ballagtunk a város felé. Mindenki a saját gondolataiba
volt merülve, így én is. Még mindig nem tettem túl magam Dale kilétén,
pedig anno Rick átváltozása is hirtelen ért, mint a hideg zuhany.
Annyira lefoglaltak a gondolataim, hogy észre sem vettem, amikor az
előttem haladók megálltak, így kis híján nekimentem Sidnek.<br />
<br />
-
Merre tovább? - tettem fel a nyilvánvaló kérdést. Hiába kisváros Kumla,
a sámán bármelyik házban megbújhatott, pláne ha tényleg jól el tud
rejtőzni. Az esély, hogy időben megtaláljuk, nem sok volt.<br />
<br />
-
Házról házra? - kérdezte bizonytalanul Matt. Mivel most még Jungsunak
sem volt konkrét elképzelése, hol is keressük az öreget, ez tűnt a
legjobb megoldásnak. Így rögtön be is mentünk a legközelebbi házba.<br />
<br />
Odabent,
legnagyobb meglepetésünkre, két idős hölgy üldögélt békésen, mintha a
Támadás meg sem történt volna. Éppen kötögettek, majd amikor észrevettek
bennünket, riadtság ült ki az arcukra. Nővérem azonban gyorsan
tisztázta velük, hogy békés szándékkal jöttünk, és hogy egy férfit
keresünk.<br />
<br />
- Mi a neve az öregnek? - kérdezte Jaylin Mattől.<br />
<br />
<div style="text-align: left;">
- Sokszor emlegette édesanyám... ha jól emlékszem, Klok Gammalnak hívták - válaszolt bizonytalanul a férfi.</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
- Sajnos nem ismernek ilyen nevű férfit itt - szólalt meg Jaylin, miután még néhány szót váltott a hölgyekkel.</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
-
Nem akarok ünneprontó lenni, de valószínűleg a városka összes lakója
ebben az egy házban tartózkodik - vágott közbe unottan Dale.<br />
<br />
-
Tévedsz. Ebben az utcában minden házban élnek emberek, legalábbis ezt vettem ki
a nénik szavaiból - mondta Jaylin mosolyogva. - Mintha a Támadás itt
kevésbé lett volna drasztikus.<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
- Vagy csak a sámán lépett közbe - mondtam ki hangosan a gondolataimat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem nézzünk be a többi túlélőhöz is - ajánlotta Sid, majd úgy is tettünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor
újra az utcán álldogáltunk, jobban körülnéztem. A környék tényleg úgy
nézett ki, mintha a Támadás el sem ért volna ide. A házakon ugyan
meglátszott az idő, de ezen felül sértetlenek voltak, mármint ahhoz
képest, amilyen épületeket eddig láttunk. Távolabb szemlélődve már
ugyanez nem volt elmondható, arra már a legtöbb ingatlan a földdel volt
egyenlő. Így hát sorra bekopogtunk a házakba, mindenhol
elmagyaráztuk, hogy jó szándékkal jöttünk, és hogy kit is keresünk. A
legtöbb helyen idősek nyitottak ajtót, ami eleinte meglepő volt, sehol
egy gyermek vagy legalább egy velünk egykorú. Néhányan még angolul is
beszéltek, tőlük részletesebben hallhattunk az itt történtekről. Ugyanis
az utca lakói mai napig nem tudják, hogyan történhetett, de erre egy
varázslény sem tévedt, s bár a város belsőbb részein hallottak
zajokat, főleg amikor összedőlt egy-egy épület, de az ott élők is,
csodával határos módon, megmenekültek. Valaki időben tájékoztatta őket a
Támadásról, így a legközelebbi táborban leltek menedéket. Azt
gondoltuk, hogy a sámán állhatott ennek a hátterében, akiről, sajnos, egyik
lakó sem hallott semmit.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Lehetetlen, hogy ne ismerje senki sem - sóhajtottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Ezt én sem értem - ráncolta a homlokát Matt. - Ha anyám hallott róla
harminc évvel ezelőtt, akkor nem értem, hogy az idősebbek miért nem. -
Az órák óta tartó kérdezősködés után csalódott volt ő is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán ők más néven ismerik - gondolkodott hangosan Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor ugyanott vagyunk, ahol az elején - morogta Dale.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Nem keresnénk inkább valami melegebb ruhát? Megfagyok ilyen szerelésben
- törte meg a beszélgetést Jaylin. Ő is, mint mindannyian, nyáriasan
öltöztünk. Én is éreztem, hogy hideg van, de eddig nem zavart, mert bent a
házakban kellemes volt a hőmérséklet, és nem tartózkodtunk annyit az
utcán, hogy kellemetlen legyen. Eddig legalábbis.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Még
esti szállás után is kell néznünk - szólt Lester Jungsuhoz, mielőtt a
fiatalabb férfi reagálhatott volna nővérem megjegyzésére.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Rendben. - Ennyit mondott végül, majd útnak indultunk a városközpont felé.
Órákon keresztül bolyongtunk, még találtunk olyan épületet, amelynek
ajtaja és ablaka is van. Valaha egy kisbolt lehetett talán, legalábbis a
falon lévő megkopott árutáblákból erre következtettem. Gyorsan
szétnéztünk odabent. Két kisebb helyiség és egy falatnyi fürdőszoba kapott helyet az épületben,
de nekünk mintha csak maga a mennyország lett volna. A bútorzatot
tekintve az eladótérben polcok sorakoztak, igencsak megfogyatkozott
árukészlettel, míg a másik szobában egy kis asztal két székkel és egy
plafonig érő állványzat állt, kartondobozokkal megpakolva. Mivel odakint
igencsak átfáztunk, mihamarabb tüzet raktunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Legalább melegvíz is van - bújtam oda Jaylin mellé, miután a zuhany
alatt felmelegedtem. Már
amennyi ideig melegen maradhattam, ugyanis hosszú nadrág nem volt nálam,
a legtöbbet takaró is csak térdig ért.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hálózsákjainkat
a nagyobbik helyiségben helyeztük el, a székeket pedig beállítottuk az
őrhelyre. Az őrködést Jaylin és Dale
kezdte, akiket három óra múlva Jungsu és én váltunk, minket pedig majd
Sid és Matt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Tudtam, hogy aludnom kellene, mert hosszú
napunk volt, az időeltolódás és az időjárás-változás is megviselt, ám
mégsem tudtam lehunyni a szemem. Egyrészt még mindig valamiféle sokkban
voltam Dale átváltozásától, ami szerintem érthető, hiszen nem mindennap
látja az ember az egyik bajtársát hatalmas sárkánnyá alakulni. Mikor
lehunytam a szemem, mindenféle rémképek tódultak lelki szemeim elé ezzel
kapcsolatban, így inkább nyitva tartottam. Másrészt pedig fáztam. A
hideg fokozatosan kúszott a bőröm alá, ami egyre rosszabb volt. Egy idő
után már a pulóver, a plédem és a hálózsák melege is kevésnek bizonyult.
Még a fogaim is vacogtak, ezért úgy döntöttem, inkább ülve maradok, és
megvárom, hogy rám kerüljön a sor.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Fázol? - kérdezett rá a nyilvánvalóra Dale.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Nem, csak Morze-jeleket küldök a fogaimmal a sámánnak -
feleltem a kelleténél mogorvábban, amit ahogy kimondtam, már meg is
bántam. Semmi okom nem volt rá, hogy szemét legyek a
férfival. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól van, Szöszi, akkor üzend meg neki azt
is, hogy készíthetne valami jó kaját a fogadásunkra - mosolyodott el,
gorombaságomat magára sem véve, és nővérem is csak mosolygott a
szarkazmusomon. Ezután, nem kis meglepetésemre, Dale felállt, majd
kezembe nyomta a saját takaróját.</div>
</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De így meg te fogsz fázni - néztem rá komolyan.<br />
<br />
-
Nehogy azt hidd! - mosolyodott el huncutul, és tudtam, hogy tényleg
ideadná a takaróját. Végül is, ő egy sárkány, és a sárkányok tüzet is
tudnak okádni, tehát nem valószínű, hogy fázna. Pláne, ha olyan
képességei is vannak, mint Jungsunak és Sidnek.<br />
<br />
- Köszönöm - suttogtam, majd miután újra vízszintesbe helyeztem magam, hamar elaludtam.<br />
<br />
Körülbelül
másfél órával később elnyűtten keltett nővérem, hogy vegyem át a
posztját. Dale takaróját odaadtam neki, tudva, hogy úgyis szüksége lesz
rá, és a férfi amúgy sem kérte vissza. Az őrködés alatt nagyrészt
csendben üldögéltünk, mivel a koreai férfi amúgy sem volt túl beszédes,
én meg az álmosság miatt temetkeztem a gondolataimba. Néhányszor
odasétáltunk az ablakokhoz, hogy ki-kilessünk rajta, illetve a tűzre is
pakoltunk olykor-olykor égetnivalót, bár a fából sajnos hamar
kifogytunk. Az idő csigalassúsággal telt, múlását a telefonomon tudtam
nyomon követni, amely, szerencsére, még mindig nem merült le teljesen.
Ha csak ránéztem a zöldes kijelzőre, elfogott a szomorúság, hiszen egyből
a szüleim jutottak az eszembe. Tudtam, hogy ők a táborban jól vannak, viszont
napok óta nem beszéltünk. Amint visszaérünk Amerikába, azonnal felhívom
őket. Azt hiszem, lesz mit mesélnem...<br />
<br />
Már csak
körülbelül húsz perc lehetett hátra a váltásig, amikor az álom hirtelen nehezedett rám. Alig tudtam nyitva tartani a szemem, de mielőtt
még pihenőre tértem volna, láttam, hogy Jungsu feje is meg-megbicsaklik
ültében.<br />
<br />
Mikor felébredtem, a hálózsákomban feküdtem,
és nem fáztam. Az ablakon besütött a Nap, de a tüzünk még mindig
lobogott. Nem tudom, hogyan kerülhettem oda, hiszen az utolsó, amire
emlékszem az az, hogy a széken ülök és lecsukódik a szemem. Megkérdeztem
volna a többiektől, hogy mégis mi a fene történt, de ők is értetlenül
néztek körbe, valószínűleg mindannyiunknak hasonló élményben volt
részünk.<br />
<br />
- Csak nem tea illatot érzek? - kérdezte
Lester, ezzel megtörve a csendet. Tényleg az ital illata szállt felénk, méghozzá a szomszédos szobából.<br />
<br />
- Mégis mi ez az
egész? - indult meg Jungsu elsőként, majd sorra követtük őt. A kisebbik
helyiségbe lépve újabb meglepetés fogadott bennünket; az asztal mellett
egy kisebb tűzhely állt, azon forrt a teavíz. Az állványok eltűntek,
helyükön csak egy sötét színű, régi éjjeliszekrényke állt, a padlón
pedig szőnyegek, plédek, és kisebb, kényelmesnek tűnő matracok hevertek,
otthonossá téve a szürke falú termet.<br />
<br />
- Valaki jön! -
súgta ekkor Matt, majd mindannyian feszülten füleltünk az ajtó irányába.
A többiek ellenzésére még ki is kukucskáltam, és így pontosan láttam,
amikor egy igencsak idősnek tűnő ember lépett be a bejáraton.<br />
<br />
- Tudom, hogy engem kerestek - szólalt meg az idegen, letéve a földre nagy kosarát, amit magával cipelt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Klok Gammal? - kérdezte tőle Jungsu, kilépve a fal takarásából.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az attól függ, ki kérdezi - válaszolt az öreg, s bár nem tudom miért, de mosolygott is mellé.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel
nem volt ellenséges, így mi is felsorakoztunk Jungsu mellett. Az idegen
kíváncsian méregetett bennünket, bizonyára arra várva, hogy
bemutatkozzunk. Pár perc után Lester törte meg a jeget, aki elmesélte
neki az egész történetünket, attól kezdve, hogy megfejtettük az öröklődő
üzenetet, a könyvtári kutatáson át, az első szirom megtalálásán
keresztül a második nyomig. A férfi figyelmesen hallgatta a meséjét,
majd mikor eljutott Lester a végére, csönd ereszkedett közénk. Már kezdtem
azt hinni, hogy ez is csak valamiféle trükk, vagy a gonosz tréfája
velünk szemben, amikor az öreg halkan megszólalt:</div>
<br />
- Rendben, segítek nektek. De sajnos meg kell fizetnetek az árát.</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-45425668647034243322016-02-25T12:45:00.000-08:002016-02-25T12:45:32.886-08:0015. fejezet - Jaylin<div style="text-align: justify;">
Sziasztok! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Itt a 15. fejezet, sajnos kissé megkésve. De kevés időnk volt géphez ülni, és akkor is sok más dolgunk volt. No, de elég is a kifogásból, a lényeg, hogy megjöttünk, és emiatt a 16. fejezet nem fog csúszni, jön szombaton (hacsak el nem felejtjük).</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kellemes olvasást!</div>
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdQrdPGIZEtngf3q4pqdf34oh-sEU6ZyIYqs0lmoQu1n1nQGuDE9qTfmKcF0DYQ2T_HxjCPiSMG2MMNohPX6yHGy6jahQgJuwqlt8wECYWZKCpB41wmCKHc03l9iFFsZWhcLL2w_doZl6k/s1600/tumblr_ndllzuZjB81qc8do3o1_500.gif" imageanchor="1"><img border="0" height="161" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdQrdPGIZEtngf3q4pqdf34oh-sEU6ZyIYqs0lmoQu1n1nQGuDE9qTfmKcF0DYQ2T_HxjCPiSMG2MMNohPX6yHGy6jahQgJuwqlt8wECYWZKCpB41wmCKHc03l9iFFsZWhcLL2w_doZl6k/s320/tumblr_ndllzuZjB81qc8do3o1_500.gif" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=QQi_8GUmCHg" target="_blank">Egy kis zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Még sohasem repültem életemben, aminek őszintén szólva két oka volt. Egyrészt eddig soha nem utaztunk el családosan, a farm élvezett mindig prioritást, és azt nem tudtuk csak úgy hetekre ott hagyni. Másrészt halálosan féltem a magasban. Még a hintán is tériszonyom volt, gondoljátok hogy éreztem most, több ezer méterrel a föld felett. Mégis rászántam magam arra, hogy néha ki-kipillantsak az ablakon, hiszen valószínűnek tartottam, hogy egy jó darabig nem fogok még repülőn ülni, és nem akartam később bánkódni amiatt, hogy nem néztem meg alaposan a tájat. Lenyűgöző volt, és bár egyszerre rettegtem eme látványtól, másrészt nem bírtam levenni a szemem az alattunk elterülő síkságról. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány óráig csak a végeláthatatlan földet láttuk, a lepusztult városokat, a kihalt helységeket. Szörnyű volt, hogy mennyire elpusztult ez a világ, hogy a lények mennyi kárt okoztak. Már csak remélni tudtam, hogy a fékevesztett terrornak hamarosan véget tudunk vetni. Az utazás során szerencsére senki nem támadt ránk, így mikor elértük az Atlanti-óceánt, nyugodtan dőltem hátra és néztem a kék eget. Néha-néha felbukkant Jungsu vagy Sid - a méretük miatt tudtam őket megkülönböztetni -, de Dale egyszer sem mutatta meg magát. Mintha direkt titkolózott volna, amit nem értettem. Talán csak kíváncsivá akart minket tenni. Nos, ha ezt akarta vele elérni, sikerült neki. Rengeteg lényt ismertem, aki képes volt a repülésre, így csak találgatni tudtam, hogy mi is ő valójában. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Lesterrel és Mattel sokat beszélgettünk, ők is meséltek a régi életükről, mi is meséltünk a miénkről. Az út bő kilenc órás volt, és ha nem akartunk lezuhanni, szóval kellett tartanunk a pilótát. Szerencsére ez nem okozott gondot, szerettünk beszélni, és bőven voltak közös témáink. Ahogy telt az idő, úgy egyre többet és többet tudtunk meg a fiúkról. Matt egyre nagyobbra nőtt a szememben, már nem tartottam olyan ellenségesnek, mint eleinte. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ott van Portugália - mutatott előre Lester. Hallottam a hangján, hogy mosolyog, mi pedig amennyire tudtunk, előre hajoltunk, hogy megnézzük mi is a szigetet. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ugyan még messze jártunk, és tekintve, hogy már hét óra felé járt az idő - gyors időzóna számolás után erre jutottunk -, így csak egy zöldes-barnás árnyat láttunk, ám így is bukfencet vetett a gyomrom az idegességtől. A Támadás után még pár hétig elérhető volt a tévé-, és rádióállomás, így folyamatosan jelentették, hogy nem csak országszerte, de a világon mindenhol támadásba lendültek a szörnyek. Így nem reménykedtem abban, hogy Európában kevésbé leszünk életveszélyben, ugyanakkor mindig nagyon szerettem volna eljutni erre a földrészre. <span style="font-family: sans-serif;">Az élet fintora, hogy az utazás oka nem a szórakozás volt, hanem hogy megtaláljunk egy sámánt, aki talán már rég halott, hogy készítsen nekünk hét dobozkát, amibe elzárhatjuk a mágikus szirmokat, hogy a gonosz, vérszomjas lények ne találjanak rá. </span>Igen, tudom, ha valaki nekem ezt egy hónapja mondja, képen röhögöm. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy fogunk tankolni? - kérdezte Jane. Jó kérdés volt, nem hiszem, hogy minden töltőállomáson van kihelyezve repülőbenzin. Vagy talán be kell törnünk egy itteni raktárba is?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hoztunk magunkkal üzemanyagot- magyarázta Matt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De csak Svédországig elég, szóval ott újra keresnünk kell egy bázist, ahol találunk még - szólt közbe Lester.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol fogunk leszállni? - kérdeztem. Nyilván repkedhetünk körbe-körbe, míg találunk egy repteret. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó kérdés - sóhajtott a férfi. Ekkor oldalról kopogást hallottunk. Jungsu tűnt fel mellettünk, és mikor mi kérdőn ránéztünk, ő csak intett a fejével, majd elénk repültek. - Azt hiszem ők előremennek szétnézni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ekkor Matt megpróbálta elmutogatni - több-kevesebb sikerrel -, hogy próbáljanak keresni valamilyen leszállópályát. Hogy ezt végül a főnix megértette-e avagy sem, az jó kérdés. Mindenesetre ő és Sid előre repültek, míg Dale velünk maradt. Hacsak mondjuk nem tündér és olyan pici, hogy nem látjuk. A gondolatra hangosan felröhögtem, mire a többiek kérdőn rám néztek. Mikor elmeséltem, hogy elképzeltem a férfit picike szárnyakkal, zöld kis levélruhában - tudjátok, mint Csingiling -, a többiek velem együtt kacagtak. Nagyjából húsz perc múlva a fiúk visszajöttek, és előttünk maradtak, így tudtuk, hogy azt akarják, hogy kövessük őket. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Újabb húsz perc múltán elértük Portugália partjait, és pár kilométerre az óceántól a fiúk találtak egy akkora betonpályát, ahol a gépet Lester nyugodtan letehette. Tekintve, hogy ez egy elég kicsi repülőgép volt, így nem okozott túlságosan nagy gondot, hogy nincs kifutópálya, de így is rizikósra sikeredett a leszállás. Ahogy a rotorok leálltak, mi ki is léptünk a szabadba. A lábam úgy elzsibbadt, hogy alig tartotta meg a súlyomat. Ahogy megláttam a hatalmas parkolóhelyeket, azonnal leesett, hogy ahol állunk, egykoron egy kamionos pihenőhely lehetett. Közelebbről már láthatóvá váltak a már gyomokkal benőtt utak, a lepukkant benzinkút és egy motel maradványai. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szétnézünk? - kérdeztem a húgomtól, fejemmel a motel irányába intve. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért ne? - rántotta meg a vállát Jane. Mikor felhoztuk Jungsunak az ötletet, először nem volt elájulva a gondolattól, hogy ketten menjünk egy épületbe, aztán persze felemlegettük neki, hogy nem vagyunk mi olyan védtelen kislányok, mint amilyennek hisz bennünket. Nyár lévén még nem volt olyan sötét, de a biztonság kedvéért magunkkal vittünk egy-egy elemlámpát. Az este leszállta előtt még belefért egy gyors körút.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt vigyétek magatokkal - dobott nekünk egy adó-vevőkészüléket. Mi fogtuk a két plusz táskát, amit magunkkal hoztunk, és elindultunk az épület felé. Míg mi felfedezősdit játszottunk, addig a fiúk megtankolták a gépet és szétnéztek a benzinkúton, hátha van ott némi üzemanyag, vagy az épületben némi felhasználható cucc. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nagyjából öt percnyire volt a motel, hamar odaértünk, és mindenféle késlekedés nélkül bementünk. Bent mindent mocsok és por birított, valószínűleg a Támadás óta nem járt erre senki. Nem mertünk szétválni, mert csak egy adó-vevőt kaptunk, és ketten könnyebben ki tudtuk hárítani a nem várt támadást is. Először lenn néztünk szét, itt volt egy hatalmas hall, az étkező és a konyha. Mondanom sem kell, nem találtunk túl sok hasznos dolgot. Az összes étel megromlott itt, egyedül csak a fűszereket tudtuk elhozni, és némi száraztésztát és mákot. Megvan a vacsoránk. Találtunk pár bontatlan innivalót is, néhány doboz gyufát, két ételhordozót és pár éles kést. A hallban viszont semmi érdemleges dolgot sem találtunk, így gyorsan felsiettünk az emeletre, ahol a szobák voltak. Mondanom sem kell, némelyikbe szinte félve léptem be. És a legtöbb esetben a félelmem nem volt alaptalan, olyan tömény doh és ürülék szag fogadott, hogy a legtöbbnek nem léptünk át a küszöbét. Némelyik azonban egész tűrhető állapotban maradt, így azokat teljesen kifosztottuk. Többek között találtunk egy teljesen új elemlámpát - már amennyire új lehet valami ebben a világban -, néhány klassz ékszert vagy karórát, tiszta, ámde dohos ruhákat. Pár mosás és ki is jönnek a foltok. Sajnos ezt itt nem tudtuk megoldani, se víz, se áram nem volt az épületben. Jane-nel felváltva nyitogattuk a szobákat, én az egyik oldalon haladtam, míg ő a másikat fésülte át. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jézusom - hallottam meg a húgom elképedt hangját. Mikor átnéztem a válla fölött, olyan látvány fogadott, amitől felfordult a gyomrom. Az ágyon ugyanis két rothadó test hevert, méghozzá egymáson. Azt hiszem mindenki érti a célzást, ha azt mondom, a párt épp egy elég erotikus jelenet közben érte a halál. Azon nyomban becsuktam az ajtót, a halál és doh olyan őrült elegyet alkotott, amitől legszívesebben kiadtam volna a repülőn megevett szendvicset. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem végeztük a kutatással - sóhajtottam fel. A látvány annyira bizarr volt - még akkor is, hogy szinte már csak a csontvázak maradtak -, hogy egy időre elegem lett a szobák nyitogatásából.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Egyetértek - bólintott Jane. - Azért kíváncsi lennék arra, hogyan haltak meg. Nem hiszem, hogy egyszerre kaptak szívinfarktust.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem az a legjobb, ha nem tudjuk meg. Szellemek ugyan nem léteznek, de még véletlenül sem akarom megtudni, hogy nincs igazam. - Már a gondolatra is kirázott a hideg. Nem attól, hogy nincs igazam, hanem attól, hogy a szörnyek mellett még a szellemek is valóságosak. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Már félúton jártunk a lépcsőnél, amikor lentről ajtócsapódást hallottunk. A zajra mind a ketten összerezzentünk, arról nem is beszélve, hogy hirtelen milyen baljós érzet fogott el.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mennyi az esélye, hogy a huzat volt? - kérdezte a húgom halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem sok - néztem ki a földszinti ablakon. A fák lombjai rezzenéstelenül álltak, nem valószínű, hogy a kánikula közepén szélvihar támad. Mielőtt újra megszólalhattam volna, hátulról halk, ámde ritmusos kopogást hallottunk. Érdekes volt, mintha valaki kalapáccsal ütögette volna a padlót. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Előre mész, vagy fedezel? - Jane hangja megremegett, amiért nem hibáztattam. Az én térdem is táncot járt a félelemtől. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Fedezlek - mondtam végül, mire a húgom lassan elindult előre. Én folyamatosan hátra nézegetve lépkedtem mögötte, és igyekeztem egyszerre nem halálra rémülni és helyesen lépni. Mire leértünk a maradék lépcsőfokon, a szívem a torkomban dobogott. A fal mellett haladva indultunk el a kijárat felé, hogy még véletlenül se kerüljön senki sem a hátunk mögé. Igaz, így be voltunk szorítva a falhoz, de még mindig jobb így, mint hirtelen tőrt kapni a két lapockád közé. Mikor már azt hittük, hogy épségben kiérünk, újra meghallottuk a dobogást. Azonban ezúttal duplán. Én a lépcső felé kaptam a fejem, míg a húgom a konyhába vezető ajtót figyelte. Mintha egy előre megrendezett színdarabban lennék, egyszerre jelent meg a két idegen. Nem kicsit lepődtem meg, mikor a férfin végignézve megláttam, hogy deréktől lefelé egy kecskéhez hasonló lábakban végződik. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezek... szatírok - nyögtem ki döbbenten. Anno a kerberoszon és a minotauruszon is meglepődtem, hát akkor gondolhatjátok milyen mélységesen ledöbbentem a két... lény láttán. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Na, kislány, ez igazán csúnya szó - mondta az a férfi, aki épp engem nézett. - Jobban szeretjük a faun kifejezést.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom, Narniában a faunok valahogy kevésbé tűnnek... fenyegetőnek - mondta ki hangosan Jane azt, amit épp én is gondoltam. Néha úgy éreztem, olyanok voltunk, mint az ikrek. Ráéreztünk egymás gondolatára. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem minden olyan, mint a mesékben - ingatta a fejét a konyhaajtóban álló alak. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit akartok? - tértem rá a lényegre. Nem sok kedvem volt velük társalogni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak egy kis játékra vágyunk - lépett egy kicsit közelebb a lépcsőnél álló alak. Mivel kócos, szőke hajához kék szem és angyali külső társult, így magamban elneveztem szépfiúnak. A másik pasi is hihetetlenül jóképű volt, de a sötét haja és borostás arca veszélyes kinézetet adott neki volt, így őt magamban csak rosszfiúnak szólítottam. Bár valószínűleg mind a ketten azok voltak, valahogy meg kellett őket különböztetni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért van olyan érzésem, hogy nem Monopolyt akartok játszani? - kérdezte Jane gúnyosan. Ismertem már, akkor ilyen szarkasztikus, ha nagyon ideges. Ahogy a szeme sarkából rám pillantott, azonnal tudtam, mit akar. Egyszerre hajoltunk le és kaptuk ki a bakancsunk szárából a kiskést, mely eddig a bokánkra kapcsolt tokban rejtőzött. Húgom szilárdan tartotta a pengét, támadásra kész volt, én azonban kissé ügyetlen voltam a bal kezemmel. Úgy éreztem, lassan már leszedhetjük a gipszet a jobbról, de Pandora azt mondta, míg odavagyunk, mindenképp legyen rajtam, és ha hazajövünk, majd megvizsgálja. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd csak, a kicsi cicáknak karmuk is van - gúnyolódott a rosszfiú. Nagyon szívesen élesítettem volna a körmömet az arcán, de volt egy olyan érzésem, hogy fel voltak rá készülve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mielőtt valami elméset válaszolhattam volna, a szépfiú nekem rontott. Bő két méter magas volt, izmos és rohadt gyors. Nekem egy kis kés, egy törött kar és a józan eszem jutott. Nem túl jó a felállás. Mikor a lábával felém rúgott, sikerült épp időben elhajolnom, és oldalra vetődnöm anélkül, hogy a sérült kezemet megütöttem volna. Fel akartam kelni a földről, de a pasi nem hagyott, azon nyomban a derekamra feküdt, a kezemet pedig a fejem fölé szorította.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Csalódást okoztál - sóhajtott színpadiasan. - Azt hittem harciasabb leszel.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? Jól hitted - mondtam, és a begipszelt karomat kicsúsztattam a támaszából és egyenesen arcon vágtam vele. Abban a pillanatban lepattant rólam és a vérző orrához kapott. Még szerencse, hogy már nem fájt minden egyes megmozdulásnál a kezem, különben én is épp úgy jajgatnék, mint ő. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A biztonság kedvéért visszahelyeztem a karom a kendőbe, és úgy támadtam rá. Sajnos ő ezt észre vette, és sikerült elugrania az ütésem elől. A szemem sarkából láttam, hogy Jane is harciasan küzd a maga szörnye ellen. A faun ismét felém rúgott, én pedig elhátráltam előle. Sokáig ment ez a huzavona, ám egyszer nem reagáltam elég gyorsan és ő a patáival gyomorszájon vágott. Levegőért kapkodva rogytam a földre, mikor a szépfiú elém lépett, megragadta a hajam, majd a falhoz vágott. Tisztességtelen húzás volt, így is épp eléggé elkábultam, nem kellett volna még meg is ráncigálnia. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Most lett belőled elegem - sziszegte az arcomba. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az érzés kölcsönös - nyögtem ki, mikor levegőhöz jutottam. - Elég szépen megduzzadt az orrod. Nem hiszem, hogy olyan sok nő keresné majd a társaságod.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hülye ribanc - mondta, majd pofonra emelte a kezét. Még védekezni sem tudtam, a kés az ütéskor kiesett a kezemből és úgy bevertem a két vállam, hogy még mindig zsibbadt. Így csak becsuktam a szemem és vártam, hogy lecsapjon. Azonban ez elmaradt, helyette meghallottam, hogy a szépfiú halkan felnyög, majd elereszt. A férfira nézve láttam, hogy a kezét a combjára szorítva fekszik, ujjai között ömlött a vér. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - néztem a húgomra, aki a kezében a véres kést szorította. Ő annyira megdöbbent a saját tettén, hogy még a fegyvert is elejtette. Amikor körbenéztem a másik faun épp mögénk akart lopózni, de én gyorsan megfordítottam Jane-t majd abban a pillanatban torkon rúgtam a faunt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - mondta ezúttal a húgom. - Most tűnjünk innen! - Egymás kezét fogva rohantunk ki a szabadba, egyenesen a többiekhez.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdezték egyszerre. Mi egymást túlkiabálva próbáltunk mindent elmesélni, de az adrenalintól úgy fel voltunk pörögve, hogy szerintem nem sokat értettek belőle. A mese végén úgy döntöttek, hogy a négy fiú felváltva fog őrizni, míg mi alszunk, ma már nem mertünk elindulni. Sötét volt, a gépet nem hagyhattuk itt, és Lester sem bírt volna újabb öt órát vezetni egészen Svédországig. Így ott maradtunk az egykori kamionos megálló helyén, a repülőgép takarásában. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Aznap este már nem volt étvágyunk, így rögtön nyugovóra tértünk. Nem telt el öt perc, én már úgy aludtam, mintha egy heti alvást kellett volna bepótolnom. Szerencsére az estét megúsztuk mindenféle támadás nélkül, a faunok biztos a sebüket nyalogatták. Reggel egy gyors reggelit követően fel is szálltunk a repülővel. Dale a változatosság kedvéért most sem mutatta meg, hogy milyen lény is valójában, és megkérdezni nem akartuk, így továbbra is maradt a kíváncsiskodás. Már csak pár óra és megérkezünk az úticélunkhoz, és én csak remélni mertem, hogy ez az egész felhajtás nem volt hiába való. </div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-30403469119681545862016-02-13T02:50:00.002-08:002016-02-14T03:40:23.669-08:0014. fejezet - JaneSziasztok!<br />
<br />
Eltelt egy újabb hét, így itt egy újabb fejezet. Jövő szombaton jön a folytatás is. Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást hozzá! :)<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghDUpHqFVYP5RFOg2o1vuOa0J5B53qgGtRfYWwcE1dvdrlqyH72c7FEXNy1kUkkizzB8bD7806CniV4u7FBnMwSsFTHOo6l7lml7J1GskXs_GFvSET0aRarvkf-sLxtvbjCfWaoT93yOfG/s1600/852d51ca2fb4dfca2c11016a6594524c.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghDUpHqFVYP5RFOg2o1vuOa0J5B53qgGtRfYWwcE1dvdrlqyH72c7FEXNy1kUkkizzB8bD7806CniV4u7FBnMwSsFTHOo6l7lml7J1GskXs_GFvSET0aRarvkf-sLxtvbjCfWaoT93yOfG/s320/852d51ca2fb4dfca2c11016a6594524c.gif" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=7TkokQjF71Q" target="_blank">Zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Bár már ez volt a második éjszaka, hogy alig
pihentem valamit, mégis éberebb voltam, mintha tíz órát aludtam volna.
Reggel, amikor már az egész csapat talpon volt, részletesen átbeszéltünk
mindent. Ugyan nem volt könnyű döntést hozni, hiszen sok mindenben nem
értettünk egyet, de azt mindannyian tudtuk, hogy a sziromnak
védelem kell. Legutóbb csupán a szerencsén múlott, hogy csak az az egy lény talált
ránk, és meg tudtuk magunkat védeni, de ki tudja mi jöhet még. Így is
kockára tettük az életünket napról napra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Délelőtt a
fél csapat elment felkutatni a várost szükséges dolgok után, akik pedig
maradtak, köztük én is, azt tervezgették, hogyan tudnánk a lehető
leghamarabb megjárni Svédországot, ugyanis minden egyes nappal csak a
gonosz hatalma növekedett, és a második szirom felkutatásával pedig nem
is foglalkoztunk. Pandora javasolta először, hogy addig ne is keressük,
ameddig az elsőt sem helyeztük biztonságba, és ezzel mindenki
egyetértett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A legegyszerűbb, ha légi úton megyünk -
szólt Lester, mire Sid és Dale is elmosolyodtak. Sidet megértettem,
hiszen ha már főnix, valószínűleg szeret repkedni, és nem mellesleg
kíváncsi is voltam, vajon hogyan nézhet ki teljesen átalakulva. Dale-t
viszont nem tudtam milyen lény lehet. Vajon ő is olyan mint Sid és
Jungsu?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Helikopterrel. - Bizonyára Jungsu is tudta, amit tegnap este megosztott velünk Lester, hogy valamikor a légierőnél szolgált.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Viszont mindannyian nem tudunk menni - közölte a tényt az idős férfi.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Akkor az lesz a legegyszerűbb, ha csak öten megyünk - jött a válasz Jungsutól, majd sorra
Sidre, Dale-re, Mattre és Lesterre nézett. Na nem, egy ilyen buliból nem
maradok ki. Különben is, mindig is szerettem volna elutazni Európába,
igaz, más körülmények között.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- És addig a többiekkel mi lesz? - kérdeztem kicsit élesebben, mint ahogy szerettem volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez a ház addig jó menedékként szolgál majd.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Nem gondolhatod, hogy csak úgy itt fogunk ülni, és várni, amíg
visszajöttök. Mi is megyünk! - csattant fel nővérem, miközben magára és
rám mutatott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem vennénk hasznotokat - közölte Jungsu közönyösen.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Dehogynem - kontráztam. - Jay beszél svédül... ugyan csak egy kicsit,
de tud társalogni - dicsekedtem nővérem képességével, miközben
bátorítólag mosolyogtam rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Matt? - A férfi kérdőn nézett társára, mintha tőle várná a döntést.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Ha arra vagy kíváncsi, én nem ismerem a nyelvet. Anyám ugyan használta
olykor, de nekem sosem tanította meg - rántotta meg a vállát az
említett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor még jön Jaylin is - jelentette ki a koreai férfi, bár hangja nem volt magabiztos.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Meg én is - makacskodtam. - A jobb karját még mindig nem tudja
használni, és különben sem hagyom, hogy ki tudja hol legyen, tőlem több
ezer mérföldre - adtam az első magyarázatot, ami eszembe jutott. - Ha
kell, magam vezetek egy gépet és megyek utánatok! - tettem még hozzá, a
nyomatékosítás kedvéért.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Legyen. De más senki. Már
így is többen megyünk a kelleténél - mondta morcosan. Pandora és Aaron
bizonyára egyetérthettek vele, hiszen nem szóltak semmit.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A
többiek kora délután tértek vissza, jól felpakolva. Az újonnan szerzett
cuccok közül kiválogattuk azokat, amelyeknek az óceán túloldalán hasznát
vehetnénk. Az eddigi dolgaim mellé elraktam egy hosszú, vékony pengéjű
kést, amely rögtön megtetszett, egy zseblámpát, hozzá elemekkel, egy
deót és egy fogkefét - biztos ami biztos - és persze alap ruhadarabokat,
kiegészítve néhány pulóverrel, hűvösebb esték idejére. Amikor velük is
közöltük a terv kivitelezésének menetetét, Rick rögtön rávágta, hogy ő is jönni
akar, és hogy miért pont neki kell maradnia a lányokkal és Aaronnel.
Aztán persze belátta, hogy kell egy erős ember is itt, és szerintem
tetszett neki az a gondolat, hogy ő lesz az egyetlen férfi a háznál.
Inoától is megkaptuk a szokásos piszkálódást; nem azért akadékoskodott,
hogy ő miért nem mehet, hanem azért, mert Jaylin és én megyünk. Nem
tudom, hogy féltékeny volt-e, vagy csak az utálat beszélt belőle.
Szerinte hülyeség volt az egész svédországi akció, mondván hogy akár
hónapokig is bolyonghatunk, mire megleljük a sámánt. Valamilyen szinten
igaza volt, de hála Matt jó memóriájának, nem vakon vágtunk neki az útnak; az
édesanyja szülővárosában kezdjük majd a kutatást, és az is könnyít a
dolgunkon, hogy a táborok átvizsgálását kihagyhatjuk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Estére
a pakolászással és a tervezéssel is végeztünk, már csak egy aprócska
akadálya volt az indulásnak; helikoptert kellett szereznünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Idefelé mintha eljöttünk volna egy kisebb bázis mellett - jött Savannah
ötlete arra, hol is keressünk egy használható gépet. A katonaság a
Támadás óta féltve őrizte megmaradt értékeit, a legkisebb töltényektől a
vadászgépekig, amelyeket pedig nem vettek a védelmük alá, azok vagy
darabokban hevertek a repterek kifutópályái mellett, vagy a
használhatatlanságig meghibásodtak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos őrzik is akkor - szólalt meg Pandora is -, vagy kiürítették.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem egy próbát azért megér - vontam meg a vállam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mintha az olyan egyszerű lenne - kötött bele rögtön Dale.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha nem nézzük meg, sosem derítjük ki, hogy mi van ott - álltam ki tovább a véleményem mellett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lehet így olyan lehetőséget szalasztanánk el, ami többet nem kínálkozik.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igaza van Jane-nek. Holnap menjünk, nézzük meg a helyet! - jött a támogatás Ricktől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Savannah, emlékszel milyen messze lehet az a bázis? - kérdezte Jungsu a barnabőrű lánytól.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyjából úgy húsz percnyi autózás, arrafelé, amerről jöttünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Remek - ennyit kapott válaszul Jungsutól.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Viszont onnan egyből Svédországba kell indulnunk. Egy helikopterrel
ide-oda repkedni túl feltűnő lenne - tette hozzá még Lester komoran.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor hajnalban indulunk! - nézett az utazni készülőkre Jungsu.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A
nap első sugaraival együtt keltem. Ébresztésre nem volt szükségem,
hiszen izgalmamban még az elalvás is nehézkesen ment. Nem az a fajta izgalom volt
bennem, mint ami egy normális utazás során érez az ember, hanem először
is a jármű megszerzése miatt aggódtam. Valljuk be, azért nem könnyű egy
helikoptert ellopni, pláne manapság. Igen lopni, végül is mi ezt
eltulajdonítjuk. Ez a tény még mindig zavart néha. A Támadás elején még
nem kellett semmi után keresgélnünk, de ahogy telt az idő, úgy fogytak a
készleteink. Az első néhány alkalommal, amikor bementünk egy-egy házba,
kisboltba vagy helyiségbe, mindig feszélyezett, hogy el kell vinnem
onnan valamit, habár szükségem volt rá. Még listát is írtam, hogy honnan, mit vettem el, de az első hónapok után ennek már nem volt semmi
értelme. Arra gondoltam, és anya is azzal nyugtatott, hogy ezek az
eredeti gazdáiknak már úgy sem kellenek, mert vagy egy táborba
menekültek, és ott várják az őrület végét, vagy sajnos meghaltak...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jane, itt vagy? - zökkentett ki gondolataim közül nővérem hangja. - Gyere, köszönjünk el a többiektől!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor
csatlakoztunk a csapathoz, sorra megöltem az itt maradókat: Pandorát,
Aaront, Savannah-t, Megant és Ricket. Inoát még csak nem is láttam,
elvileg arra hivatkozott, hogy sétál egyet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mi, akik külföldre
készültünk, a Buickban zsúfolódtunk össze, Savannah és Rick pedig a
Mazdával mentek előttünk. A nőre azért volt szükség, mivel csak ő tudta
az utat, Rickre pedig azért, hogy mind a két autó visszakerüljön a
csapathoz. Savannah jól tippelte meg a bázis távolságát, körülbelül húsz
perc múlva ugyanis egy hatalmas, raktárszerű épületegyüttes tűnt fel a
távolban, és közelebb érve hozzá észrevettük az acélkerítést, és
néhány, az épületek körül álló katonai teherautót. Hátrébb egy
kifutópálya helyezkedhetett el, legalábbis erre következtettem a
kisméretű repülőgépből, ami az egyik nagyobb építmény mellett
árválkodott. Még tisztes távolságban voltunk a bázistól, amikor
elbúcsúztunk Savannah-től és Ricktől, ezután pedig a feladatunkra
fókuszáltunk. Lopakodva megközelítettük a kerítést, ekkor vettük észre a legnagyobb épület előtt álló négy őrt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Vajon emberek? - kérdeztem halkan a többiektől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem azok, bár érdekes, hogy ilyen kevesen vannak - vélekedett Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Legyetek óvatosak! - szólt Jungsu, majd sorra átmásztunk a kerítésen egy olyan részen, amelyet egy fa takart el az őrök elől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sikerült
úgy az épületek mögé jutnunk, hogy nem vettek észre minket, de ott
azonban további három ember járkált fel-alá az ajtóknál. Behúzódtunk egy
teherautó mögé, és ott beszéltük meg a következő lépéseket. A terv az
volt, hogy Lester, Matt és Dale mennek be az épületekbe szétnézni, majd
ha minden készen áll, mi is csatlakozunk hozzájuk, de addig is fedezzük
őket. A nehéz része ott kezdődött, hogy először ki kellett iktatnunk az őröket.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Azt hiszem, mi jövünk - mosolyodott el Jaylin. Rögtön tudtam, mire
gondol, és meg sem kellett szólalnia ahhoz, hogy kitaláljam, mi lesz a
következő lépése. A fiúk hiába próbáltak visszatartani minket, csak
intettünk nekik, hogy maradjanak egy kicsit nyugton. Tágra nyílt szemekkel
figyelték, ahogy óvatosan az őrök tartottunk. Szerencsére néhány autó
itt is állt, így azok takarásában észrevétlenül közeledhettünk hozzájuk.
Az utolsó autó körülbelül fél méterre volt tőlük, így ott meglapultunk.
Amikor két őr háttal állt nekünk, összenéztünk Jaylinnel, és szinte
egyszerre ütöttük meg őket. Nem akartunk nagy sérülést okozni, már az is
elég volt, ha csak egy időre harcképtelenné válnak. Így egy-egy erős
ütést kaptak a tarkójukra. A harmadik őr azonban észrevett minket, de
mielőtt riaszthatott volna bárki mást, Jaylin egy ütéssel az állcsúcsára
őt is elintézte. Elég könnyű dolgunk volt, ezért gyanakodni kezdtem,
hogy valami itt nem stimmel. Ha a katonaság félti a kincseit, miért csak
ennyi emberre bízza az őrzésüket?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Wow, hát ez nem semmi volt! - rohant oda hozzánk Sid, csillogó szemekkel. A többiek a nyomában sétáltak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Egy fekete övestől ez elvárható - mondtam nemes egyszerűséggel, mintha a
világ legtermészetesebb dolga volna, hogy két egyszerű lány felsőkategóriás harcművészeti tudással rendelkezik.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Fekete övesek vagytok? - csodálkozott el a fiú. - Ezt tanítsátok meg nekem is!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Szép volt lányok - jött a dicséret Lestertől is, bár az ő arcán nem
láttam meglepődöttséget. Bizonyára valamikor megláthatott minket edzés
közben. Mattől is kaptunk elsimerő szavakat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem
gondoltam volna, hogy ilyet is tudtok. - Jungsu csak ennyit szólt. Ugyan
nem kaptunk tőle dicséretet, de láttam, hogy Dale-lel együtt az ő szeme
is elkerekedett egy pillanatra. Az utóbb említett csak ránk villantotta
mosolyát, amelyet - a boldogságtól, hogy végre megmutathattam, én is
tudok valamit -, viszonoztam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A
legnagyobb épületbe mentünk be először. Belül néhány jármű volt csak,
ponyvával letakarva, illetve az egyik fal mentén szekrények sorakoztak,
melyeken sötét ládák álltak. Úgy gondoltam, még a többiek helikopter
után keresgélnek, addig átvizsgálom a polcokon lévő dobozokat. Elismerően
állapítottam meg, hogy a tárolóeszközök fegyvereket rejtettek, és elégedetten konstatáltam azt is, hogy több tár lőszert is mellékeltek hozzájuk. Intettem Jaylinnek és Sidnek, hogy jöjjenek és rakjunk
el néhányat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyertek! - futott oda
hozzánk Matt néhány perccel később. Ekkor vettem észre, hogy a többiek
nem egy helikopterrel foglalkoznak, hanem egy kisebb méretű repülő körül
legyeskednek. A gép teljesen jó állapotban volt, legalábbis amennyire
meg tudtam ítélni, csak a külseje ütött el annyiban a szokásostól, hogy
katonai járművekre jellemző festést kapott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem helikopterrel megyünk? - kérdezett rá a nyilvánvalóra Sid, amit Lester rögtön meg is válaszolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Azzal többször is le kellene szállnunk üzemanyagért. Ezzel a csöppséggel -
mutatott a repülőgépre - elég egyszer, és hamarabb is megérkezünk vele
Svédországba. - Ugyan nem kérdeztem rá, mert pofátlanságnak tartottam
volna megkérdőjelezni, de remélem a férfi nem csak helikoptert tud
irányítani.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Miután a fiúk a gépet könnyedén kitolták az
épületből, beszálltunk. Lester a pilótaülésbe ült, Matt mellé, Jaylin
és én pedig hátul foglaltunk helyet. A járműt öt személyre tervezték, de
láthatóan ez senkit nem zavart. Volt egy olyan érzésem, hogy Jungsu és
Sid nem a gépben ülve óhajtják átszelni az óceánt, ugyanis el sem
mozdultak a repülő mellől. Dale-lel azonban nem tudtam, mi a helyzet,
még arra mindig nem kaptam választ, hogy ő milyen lénnyé is tud
változni. Miközben Lester a beállításokkal foglalkozott, kikopogtattam
az ablakon a fiúnak, amit ő rögtön észre is vett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Te
nem szállsz be? - kérdeztem, amit csak azért hallott, mert még az idős
férfi nem zárta be az ajtaját. Erre azonban csak elvigyorodott, és
megrázta a fejét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Saját "géppel" megyek, az menőbb -
mutatott idézőjelet. Aha, szóval ő is tud repülni. Nem tudtam mit
válaszolhatnék, így csak megrántottam a vállam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hölgyeim,
felkészültek? - fordult hátra hozzánk Lester, ezután becsukta az ajtót,
majd mikor odakint Jungsu megforgatta a légcsavart, felbőgött a gép
motorja is. Még soha nem ültem repülőn, de nem szorongtam. A gyomromban
csak az izgatottságtól voltak pillangók.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A gép azonban
nagyon hangos volt, így bizonyára az épületek túloldalán álló őrök is
meghallották, ugyanis lövések dördültek. A fiúk vadul integettek
Lesternek, hogy induljon, és mihamarabb szálljunk fel. Kigurultunk a
kifutópályára, és folyamatosan gyorsultunk, majd végül a gép könnyedén
felemelkedett. Éppen hogy felszálltunk, amikor egy golyó pattant le a
repülő külsejéről.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye nem sérült meg a gép? - kérdezte Jaylin ijedten.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne aggódj, egy pisztoly nem tud benne kárt tenni. Mivel katonai, páncélozott - nyugtatta meg az idős férfi.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Én
azonban már nem magunk miatt aggódtam. Odalent Sid, Dale és Jungsu
ugyanis fegyvertelenül voltak az őrök ellen. Bár nem volt mindegyikükkel
felhőtlen a viszonyom, azért reméltem, hogy épségben megússzák. Ahhoz
már elég magasan voltunk, hogy ne tudjam pontosan kivenni az alakjukat,
így csak annyit láttam, hogy verekedés folyik lent, és fogalmam sem volt
róla, melyik csapat áll fölényben.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány perc után
azonban valami nekikoppant az ablaknak, amely mellett Jaylin ült. Amikor
odafordultam, egy madarat láttam. Pontosabban egy főnixet, amely
lélegzetellálító látványt nyújtott. Tollai mintha tűzben égtek volna,
szárnyaival kecsesen csapkodta a levegőt. Amikor újra felénk fordult,
szárnyai végének segítségével ismét kopogott az ablakon, majd a csőre
úgy nézett ki, mintha mosolyogna, bár a látvány kicsit bizarr volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sid! - kiáltottunk fel egyszerre nővéremmel. A megkönnyebbülés hatására egy sóhaj szökött ki belőlem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A többiek hol vannak? - kérdeztem a fiútól, noha tudtam, hogy valószínűleg úgysem hallja amit mondok.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Itt vannak ők is - jött a válasz helyette Matt-től, aki felfelé
mutatott. Ezek szerint felettünk repültek. Kíváncsiságom erőtt vett
rajtam és próbáltam úgy kinézni az ablakon, hogy felfelé minél többet
lássak, esélytelenül. Így csüggedten helyezkedtem vissza a kényelembe,
és inkább a tájat pásztáztam. Csodálatos volt, ahogy elterült alattunk
az ország. Hegységek, dombok, folyók tarkították a földet, mintha valaki
kis színes foltokat festett volna egy lapra. Még a Föld görbületét is
ki tudtam venni. Az izgalom érzését felváltotta a nyugalom, és Jaylin is
megszorította a kezem, majd bíztatóan mosolygott rám. Most először
éreztem azt, hogy küldetésünk Svédországba nem lesz hiábavaló, és hogy
sikerrel járhatunk.</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-60886010127693047292016-02-05T05:58:00.000-08:002016-02-06T04:44:42.300-08:0013. fejezet - Jaylin<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Hello!<br />
<br />
Hát elérkeztünk ehhez is. Az első olyan fejezet, ami korábban nem volt itt olvasható. Kicsit rövid, kicsit lassú rész, de fontos momentumokat tartalmaz. Remélem elnyeri a tetszéseteket! Kellemes olvasást!<br />
<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/ac/30/69/ac3069165abf98a21a21b0b9d31ed7c2.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/ac/30/69/ac3069165abf98a21a21b0b9d31ed7c2.gif" width="212" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=gUX5BAlzVJo" target="_blank">A hangulat kedvéért</a></div>
<a name='more'></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Órákig utaztunk csöndben, céltalanul az utakon. Nem tudtuk, merre menjünk, mit csináljunk. Nem jöttünk még rá a következő szirom helyére, de féltünk attól, hogy újra ránk találnak. Ha lehunytam a szemem, még mindig előttem volt a férfi tébolyult mosolya, és furcsa, érthetetlen mondatai. Az utunknak végül az éjszaka vetett véget. Sötét volt, és a világító reflektorok miatt túl nagy feltűnést keltettünk volna, így megálltunk Dél-Dakota egy kicsiny városában. Szétszéledtünk, és nagyjából tizenöt perc keresgélés után találtunk egy házat, ami elég nagynak bizonyult ennyi embernek, mégsem tűnt lelakottnak és volt áram és víz. Úgy határoztunk, hogy kora reggel gyors hajtóvadászatra indulunk és beszerzünk néhány melegebb ruhát, mert idefenn éjszakon sokkal hidegebbek a nappalok és az éjszakák. Miután megvacsoráztunk, Jane-nel felhívtuk a szüleinket, hiszen már elég régóta nem beszéltünk velük. Jó volt újra hallani a hangjukat, könny szökött a szemembe a megkönnyebbüléstől. Röviden elmeséltük a szirom megtalálását, mire a szüleink óvva intettek minket, hogy vigyázzunk magunkra, de egyúttal nagyon is büszkék ránk, hogy segítségükre vagyunk. Úgy tíz óra tájban a többiek nyugovóra tértek, az őrködést ezúttal Siddel kezdtem, aminek nagyon örültem, a srác mellett mindig jó kedvem volt. Mellette úgy érezte az ember, hogy ez az egész nem is olyan szörnyű. Hogy van remény. Hogy megéri mosolyogni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy tudsz mindig ilyen optimista lenni? - kérdeztem halkan a fiútól. Anubisz ezúttal nem a húgom mellé feküdt le, hanem mellém, és csöndesen a cipőmet rágcsálta. Tekintve, hogy még elég kicsikék voltak a fogai, komoly kárt nem tudott okozni a lábbelimben, így hagytam, hadd nyálazza össze azt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Valakinek muszáj - rántotta meg a vállát, mintha minden olyan természetes lenne. De én láttam a szemében a szomorú fények csillanását. Tekintve, hogy a jobb oldalamon ült, így a begipszelt kezemmel csak ügyetlenül tudtam megpaskolni a vállát. Rám nézett, halványan elmosolyodott, és kissé megszorította az ép ujjaimat. Néhány hét alatt rettentően a szívemhez nőtt, mintha a soha nem létezett öcsém lett volna. Szemüvegén - melyet csak éjszaka és a laptopozás közben viselt - megcsillantak a lángok, melyet a nappali közepén raktunk. Mert bár víz és áram volt, hiába kapcsoltuk be a fűtést, az nem működött. - Tudod, én vagyok a bátyám egyetlen támasza. Szeretném, ha érezné, hogy nem kell miattam aggódnia, jól megvagyok. És persze én is szeretném azt hinni, hogy minden jóra fordul. Mi irányítjuk a sorsunkat, de ha csak folyton szomorkodunk, attól semmi sem lesz másképp.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyen bölcs lettél hirtelen - löktem finoman vállon. Sid mosolya kiszélesedett, és viszonozta a baráti lökésemet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. - Nem igazán tudtam, miért mond köszönetet, de mielőtt megkérdezhettem volna, ő elterelte a témát. - Vajon hol lehet a következő szirom?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs - ráncoltam össze a homlokom, majd elővettem a táskámból az összehajtogatott papírlapot. Gyönyörű kézírással volt ráfirkantva a vers, amit azonban hiába olvastunk el újra és újra, még kiindulási pontot sem találtunk. - Az előző is elég zagyva volt, de ez...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az első két mondat valószínűleg a virágot írja le - mondta homlokráncolva Sid. - Bár nem tudom, hogy jön ide a násztánc - húzta fel az egyik szemöldökét. Halkan felnevetettem, nehogy felkeltsem a többieket.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez a mondat lesz a fontos: Utad meglátod, ha a vörös embert megtalálod - olvastam fel hangosan a mondatot. - Csak ki lehet az a vörös ember?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Indián? - kérdezte a fiú. - Rézbőrűnek hívták őket. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Több ezer indián élhet köztünk. Honnan tudjuk, kit kell keresni? - Jónak tartottam magam a találós kérdésekben, azonban ez a feladvány már erős túlzás volt. - Szerinted mi miért nem érezzük a szirom... kisugárzását?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Van egy elméletem - tolta feljebb a szemüvegét az orrán. - Persze csak akkor, ha igaz volt, amit az az őrült mondott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Éspedig?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Emlékszel még mit írt a jóslat? - kérdezte egy széles mosoly kíséretében. Természetesen nem. Alig telt el pár nap azóta a nap óta, én mégis legalább egy hónapnak éreztem. - Csak az igaz szívűek találhatják meg a szirmokat. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor nem pont éreznünk kellene? - Hülyeség volt az egész, de felkeltette a kíváncsiságom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. Eddig senki sem találta meg a szirmokat, talán azért, mert a sámánok valamilyen varázslat segítségével elzárták ezeknek kisugárzását. Talán a barlang volt az, de lehet a láda - rántotta meg a vállát. Érdekes feltevés. - Így a gonoszok nem találhatták meg, csak az igaz szívűek. De most, hogy "kiszabadult" a varázslat hatása alól, a gonoszak érzik az erejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - tettem fel a leglényegesebb érzését. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt már nem tudom - ráncolta a homlokát. - Talán az ereje olyannyira erős, hogy tudják, bajt jelent rájuk. És mivel ránk ártalmatlan, mert tiszta szívűek vagyunk, így ezt mi nem érezzük.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Megfájdult a fejem - sóhajtottam fel. Igazat beszéltem, ettől a sok kacifántos magyarázattól tényleg lüktetni kezdett egy ér a halántékomon. - Kár, hogy nem tudunk megkeresni egy sámánt, hogy készítsen valamilyen tartót, amiben lezárhatjuk a szirmokat és elrejthetjük az erejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnos a sámánok mind meghaltak - hallottunk meg egy mély, dörmögő hangot. Nem sokon múlott, hogy ijedtemben felkiáltsak, de még időben megláttam, ahogy Lester mocorogni kezd. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A szívbajt hozta rám - mondtam a kezem az említett testrész felé téve. - Miért nem alszik?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akartam, de aztán meghallottam, miről beszélgettetek - mondta felkelve. Leült mellénk a kicsi kanapéra, hogy ne kelljen átkiabálnia az egész szobán. - Nagyon jó elméleted van, valószínűnek tartom, hogy tényleg úgy történt minden, ahogy mondtad.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. - Sid boldog vigyora egy pillanat alatt felragyogott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A sámánok és varázslók az egyetlenek, akiknek varázserejük van - kezdett bele a magyarázatba Lester. - De ne olyan csiribú-csiribá módon képzeljétek el. Voltak varázsigéik, de a főzetek nélkül ezek nem működtek. Nem volt pálcájuk, egy intéssel sem tudtak valakit békává változtatni. Mindenhez főzet kellett. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mint a Bűbájos boszorkákban? - kérdeztem, de mikor megláttam az értetlen kifejezésüket, csak legyintettem. - Nem lényeges.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A különbség csupán az, hogy míg a sámánok erejüket az emberek védelmére és gyógyítására használták, addig a varázslók gonosz célok megvalósítására - magyarázta Lester.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval az egyetlen lényeges különbség az erejük... eredetében és céljában van? - kérdezte Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy van - bólintott az idős férfi. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Honnan tud maga ennyi mindent? - szaladt ki belőlem óvatlanul a kérdés. - Már bocsánat, de...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi gond - nevetett fel. - A feleségem varázslény volt. Pontosabban főnix.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nancy néni - mosolyodott el szomorkásan Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Na, várjunk egy pillanatot - emeltem fel a kezem. Lassan minden tisztázódott. - Ezek szerinte te és Jungsu...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Főnixek - kelt fel Jane is a földről. - Ez megmagyarázza a lángoló szárnyakat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- És te miért nem alszol? - néztem rá morcosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A beszélgetés sokkal érdekesebb - rántotta meg a vállát. Lassan elénk sétált, leült velünk szemben a földre Anubiszt az ölébe vonva. - Én azt hittem a főnixek... madarak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha teljesen átalakulunk - bólintott Sid. - De van részleges átalakulás, mikor csak a szárnyunk nő ki. Ez több fajnál is van, például Rick is megtudja csinálni, hogy csak egy-egy testrésze alakuljon át. Ha élesebb látást, hallást vagy szaglást akar.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem, azt soha nem kell majd látnom - borzongtam meg. Míg ez a főnixeknél nagyon is jól nézett ki, addig nem akartam látni egy félig ember, félig farkas lényt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval a maga felesége... - kezdett bele óvatosan Jane.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sid és Jungsu nagyapjának a húga volt - bólintott a férfi. - A legkedvesebb nő volt, akivel valaha találkoztam. Még az egyetemen ismerkedtünk meg, és szerelem volt első látásra. Sokáig nem mondta el, mi is ő valójában. Persze sejtettem, hogy valamit titkol, de nem akartam kierőszakolni belőle. Aztán mikor megkértem a kezét, sírva fakadt, hogy nem lehet, nem tudom, ki is ő valójában. Akkor elmondta. Természetesen eleinte nem akartam elhinni, de mikor megmutatta a szárnyait ledöbbentem. Nem azon, ami volt, hanem hogy ennyi éven keresztül cipelte a terhet. - Lester olyan beleéléssel mesélt, hogy a szívem is elszorult. Sűrűn pislogtam, hogy a könnyeket a helyükön tartsam, és ahogy a húgomra néztem láttam, hogy ő is a sírással küzd. - De nem adtam fel, újra megkértem a kezét és ő végül igent mondott. Nem akarta elhinni, hogy én így is szeretem. Bár hazudott afelől, hogy mi is ő, nem hibáztattam. Egy ilyen nagy horderejű dolgot az ember nem oszt meg csak úgy fűvel fával. Harminchárom évig éltünk boldog házasságban.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdeztem csöndesen, bár tudtam a választ.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A Támadás - sóhajtott fel. Egy darabig csöndesen hallgatott, és ahogy szemem sarkából Sidre néztem, láttam, hogy ő is könnyekkel harcol. - Épp kirándultunk, mikor ránk támadtak. Nancy a végletekig harcolt, de az ellenség túlerőben volt. Három küklopsz támadt ránk, és bár kettőt legyőzött, súlyos sebeket szenvedett. A harmadik végül akkorát ütött rajta, hogy átütötte egy ház falát. A küklopsz ugyan elment utána, de Nancynek már késő volt. - Szaggatottan felsóhajtott, látszott rajta, hogy nem biztos, hogy képes végig mondani. Jane-nel egyszerre tettük a kezünket a férfi térdére. - Belső vérzése volt. Mikor mellé értem, már haldoklott, vért köhögött fel. Azt mondta, hogy vigyem a lányaimat a táborba és keressem meg a fiúkat, hogy megbizonyosodjak, rendben vannak-e. Mikor megígértem neki, ő elmosolyodott és becsukta a szemét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - suttogtam halkan. - A lányai jól vannak?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - mosolyodott el halványan. - Mindketten a Phoenix melletti menekülttáborban vannak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha ön ember, de Nancy főnix volt, akkor a lányaik...? - tette fel tétován a kérdést a húgom. Próbálkozott olyan vizekre evezni, ahol kisebbek voltak a hullámok. És a zátonyok. Lester értékelte a próbálkozást, mert halványan elmosolyodott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ők is emberek - bólintott. - Egy ember és egy varázslény kapcsolatának... gyümölcse legtöbbször ember lesz, de ritkán meglehet, hogy ő is varázslény lesz, bár ennek esélye egy az öthöz.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem szokott... keveredés lenni? - kérdeztem, mire a férfi halkan felkuncogott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. Tudjátok Nancy sok mindenre megtanított. Tőle tudok annyi mindent a varázslényekről. Nagyon hiányzik. De hálás vagyok azért, hogy a fiúk itt vannak nekem. Meg most már ti is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönjük - mondtuk egyszerre a húgommal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Alig vártam, hogy megtaláljuk a szirmokat, és véget vessünk ennek a szenvedésnek. Túl sok ártatlan ember halt meg, túl sokan vesztették életüket. Túl sokan vesztették el szeretteiket.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos, hogy az összes sámán halott? - kérdezte szomorúan Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem, igen - válaszolta Lester. - A Támadás kezdetekor a varázsló - mint már tudjuk -, mindenkit megölt. Talán ismerte a legendát, épp ezért szeretett volna tőlük megszabadulni. Bár azok, akik látták a jövőt, már rég nem élnek köztünk, a leszármazottaik igen. Vagyis én így hallottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mindegyik - jött egy újabb hang a tömegből. Ezúttal Matt kelt fel a földről és lépett mellénk. - Egy még él. Csak nem Amerikában.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Honnan tudod? - kérdezte felvont szemöldökkel Jane.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Édesanyám Svédországból származik, ő mesélt egy nagy hatalmú sámánról, amikor még kicsi voltam. Mára már legalább nyolcvan éves lehet, de szerintem ő még él. Anya szerint nagyon jól értett ahhoz, hogy eltüntesse a nyomait - magyarázta Matt. Hogy került vajon egy sámán Svédországba? És miért pont oda?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy jutunk el oda? És találjuk meg? - kérdeztem szemöldökráncolva.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán ebben tudok segíteni - mosolyodott el Lester. - Három évig szolgáltam a katonaságban a légierőnél.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Engem már meg sem kérdeztek? - kérdezte csöndesen Jungsu.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát itt senki sem alszik? - Minek is őrködtünk egyáltalán?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- No, mi a terv? - Mintha nem is hallotta volna a felháborodott kérdésem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A terv az volt, hogy másnap reggel mindent megbeszélünk a többiekkel. Hosszú, hosszú nap várt ránk.</div>
<br />
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-77795597447679201212016-02-01T03:12:00.001-08:002016-02-05T05:32:04.965-08:0012. fejezet - Jane<div style="text-align: center;">
<div style="text-align: left;">
<span style="text-align: center;">Sziasztok!</span></div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Egy kis késéssel ugyan, de meghoztuk a tizenkettedik fejezetet. Ez az utolsó olyan rész, ami régebben is olvasható volt a blogon, ezután már teljesen újak jönnek. A következő fejezet várhatóan szombaton kerül majd fel.</div>
<div style="text-align: left;">
Addig is jó olvasást ehhez, véleményeteket nyugodtan meghagyhatjátok komiban. :)</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<span style="text-align: center;"><b> </b></span><a href="https://38.media.tumblr.com/e137830f050e6c7fdeb37053558d1d5d/tumblr_mjs95eqpc31rbb6mso1_500.gif" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="164" src="https://38.media.tumblr.com/e137830f050e6c7fdeb37053558d1d5d/tumblr_mjs95eqpc31rbb6mso1_500.gif" width="320" /></a></div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=JW6WOBk0cfE" target="_blank">Zene a hangulat megalapozásához</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">Miután
mindenki alaposan végignézte a szirmot, ismét hozzám került, így
gondosan elraktam a zsebembe. Majd a szállásunkon keresünk neki
biztosabb helyet.</span>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"> </span></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- A következő sziromhoz volt valami nyom? - kérdezte Matt, miután nagyjából lenyugodtak a kedélyek. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Igen, de még nem olvastuk el - vette ki a szirom mellett talált kis
papirost a zsebéből Jungsu. Ám ekkor egy nagy robajt hallottunk, majd
mintha a föld is megremegett volna. Reméltem, hogy ez csak a gejzír
jelzése, hogy nemsokára működésbe lép.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Erre ráérünk, ha már a házban leszünk - szólt Rick, majd sietősen az
autók felé vettük az irányt. Anubisz az egyik kerék mellett feküdt
összekuporodva, amikor észrevett, boldog farokcsóválásba kezdett.
Gyorsan felkaptam az ölembe, és miután mindannyian elhelyezkedtünk,
elindultunk hazafelé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">Megérkezésünk
után mindenki feszült figyelemmel várta, mi is lesz a következő
feladvány. Jungsu odanyújtotta a cetlit Jaylinnek, aki hangosan olvasni
kezdte a szöveget:</span></div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<span style="text-align: center;"> <i>"</i></span><span style="text-align: center;"><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">Szép
virága veszélyes is lehet, olyat láttathat, amelyet nem lát szemed. </span></span></i></span><br />
<span style="text-align: center;"><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0"> Némelyik holdfényes éjszakán járja násztáncát, </span></span></i></span><br />
<span style="text-align: center;"><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">vagy borodnak adja
aromáját. </span></span></i></span><br />
<span style="text-align: center;"><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0.0">Utad meglátod, ha a vörös embert megtalálod. </span></span></span></span></i></span><br />
<span style="text-align: center;"><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262376286=2abe237a3b104835406.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262376286=2abe237a3b104835406.2:0.0.0.0.0.0">Ő látja azt amit más nem, </span></span></span></span></span></span></i></span><br />
<span style="text-align: center;"><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262376286=2abe237a3b104835406.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262376286=2abe237a3b104835406.2:0.0.0.0.0.0"> k</span></span></span></span></span></span></i></span><i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262103960=236790118acb3933085.2:0.0.0.0.0.0"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433262376286=2abe237a3b104835406.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433262376286=2abe237a3b104835406.2:0.0.0.0.0.0">érdezd s válaszát fejtsd meg. </span></span></span></span></span></span></i><br />
<i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">Lovad patkójában a megoldást keresheted, </span></span></i><br />
<i><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">de jól vigyázz, mert a színes ösvényt elhagyva ez végzetes is lehet."</span></span></i></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">- </span></span><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">Ez
nagyobb zagyvaság, mint az előző - érkezett rögtön a reakció
Inoától. Nem is vártunk tőle mást, de tényleg kuszább volt, mint az első
rejtvény.</span></span></span></div>
</div>
<div style="text-align: left;">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div style="text-align: left;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><span class="_5yl5" data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0"><span data-reactid=".et.$mid=11433259987617=2fb23a1f7cfb5ffe911.2:0.0.0.0.0.0">- Valahogy ezt is biztosan ki lehet bogozni - szólalt meg Rick is,
azonban most senkinek sem jutott eszébe semmi okosság. Fáradtak és
kimerültek voltunk, ránk fért a pihenés.</span></span></span></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">Ezt az estét megúsztam őrködés nélkül,
amiért hálás voltam, és alighogy lehajtottam a fejem a párnára, rögtön
magával ragadott az álom.</span>
Az éjszaka közepén arra keltem fel, hogy Anubisz nyugtalankodik. Mancsaival a kezemet paskolgatta és nyöszörgött.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Mi a baj, szőrmók? - simogattam meg a fejét. Miután nagy nehezen
feltápászkodtam, rögtön az ajtó felé vette az irányt. - Ó, így már
világos. - Nos, legalább jelezte a szándékát. Ügyes kutyus volt, gyorsan
tanult.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A többiek békésen aludtak, csak Jaylin és Dale
volt ébren, akik halkan beszélgettek, miközben őrködtek a tűz mellett.
Eleinte nem értettem, hogy a nyári hőségben miért van szükségünk még a
tűz melegére is, de jó fényforrás volt az éjszaka közepén, ráadásul
néhány alsóbbrendű varázslényt is távol tartott a világosság. Persze
másokat pont ez vonzott, de hát ezért is őrködtünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Jaylin
észrevette, hogy kifelé igyekszem, de mielőtt egy szót is szólhatott
volna, bocsánatkérően néztem rá, majd Anubiszra mutattam. A házból
kilépve hűvös levegő fogadott, ami a benti meleg után jólesett. A
távolban már villámok cikáztak az égen, bár a hangjuk még nem
hallatszott el idáig. Remek, nemsokára vihar lesz. Legalább nem egy
barlangban kell majd átélnünk azt, mint legutóbb.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">A
kiskutya dolga végeztével boldogan körözött körülöttem, ám hirtelen a
levegőbe szimatolt, majd elrohant az udvar túlsó felében lévő fák közé.
Elindultam utána, de mielőtt léphettem volna még egyet, valaki megfogta a
karomat. Ijedtemben majdnem behúztam egyet az illetőnek, ám még időben
felismertem, ki az.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Ne menj oda! - szólt vészjóslóan Dale.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- A frászt hoztad rám! - szóltam vissza mérgesen. - Különben is, mit keresel te itt kint? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Jay kért meg, hogy figyeljek rád. Tudod, hogy ne ölesd meg magad. -
Szája féloldalas mosolyra húzódott, amit még vonzónak is találtam volna,
ha nem az önteltség érződött volna ki a hangjából. </span><span style="text-align: center;"><span style="text-align: center;">Ráadásul még úgy is kezelt,</span> mintha valami szerencsétlen kislány lennék, aki nem tudja magát megvédeni semmitől sem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Nem fogom magam megöletni, míg felveszem a kutyámat az ölembe.
Nyugodtan visszamehetsz őrködni - morogtam rá, de mintha meg sem
hallotta volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ekkor
Anubisz úgy futott felénk, mintha puskából lőtték volna ki. Mögötte egy
férfi alakját véltem kirajzolódni, aki ide-oda támolygott, valószínűleg
nagyon rosszul volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szólj a többieknek! - adta az utasítást Dale, aki feszülten figyelt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Most
én nem hallgattam rá, ugyanis lekötötte a figyelmem az idegen, aki
elvágódott a földön, majd erősen rángatózni kezdett. Valószínűleg át fog
változni, a kérdés csak az, hogy milyen lénnyé. Folyamatosan torzult a
külseje, mígnem egy vérfarkas állt előttünk. Csapzottabb volt, mint Rick
átváltozva, és a szeme vörösen izzott, amitől még kísértetiesebb lett.
Így azonban már értettem Anubisz izgatott viselkedését, hiszen Ricket is
kedvelte, ami eleinte meglepett. Jaylinnel arra az elképzelésre
jutottunk, hogy biztos falkatagnak tekintette a férfit.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">A
lény morogva közeledett, ám ekkor a többiek is megérkeztek. Rick
átváltozva, így egyenesen nekiesett az idegennek. Félelmetes látvány
volt a harcuk, ott harapták és ütötték egymást, ahol csak tudták. Senki
nem nézte tétlenül az eseményeket; Matt, Jungsu és Sid is odarohantak a
verekedő lényekhez, Savannah és Megan pedig egy kötéllel a kezükben
türelmesen vártak. Úgy tűnt, nem bírnak az idegennel, de végül sikerült
lefogniuk és megkötözni. A férfi továbbra is a farkas alakban maradt és
próbált kiszabadulni, eredménytelenül. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Miért támadtál? - kérdezte tőle hidegen Jungsu, miközben az még mindig
vadul kalimpált. Meglepett a társam hangja, mert bár még mosolyogni sem
láttam, ilyen hangnemben még nem beszélt. </span></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Az hívott - mondta vicsorogva, miközben fejével felém bökött.
Meglepett, hogy átváltozva is meg tudott szólalni, bár hangja nagyon
mély volt, már-már hasonló, mint a filmekben a démonoké. </span></div>
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">A többiek persze felhúzott szemöldökkel néztek rám, Inoa most sem állta meg, hogy belém ne kössön.</span></div>
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Én ugyan biztos nem... Le vagyok merülve - próbáltam elviccelni a
dolgot, de próbálkozásom elég szánalmasra sikeredett. Nem vagyok
mókamester, na.</span></div>
<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az idegen erre öblösen felnevetett, mire Ricktől kapott egy jobb
horgost az arcába. Szép ütés. Jungsu ezután elküldte Ricket, aki még
mindig farkasbőrben volt.</div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem te, husika - itt egy
kis hatásszünetet tartott -, hanem ami nálad van - szólalt meg, miután
az ütés okozta kábulatból magához tért.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A szirom... -
suttogta Jaylin ijedten, ami kizökkentett gondolatmenetemből. Pedig
pont azt terveztem, hogyan és hol fogom megütni az idegent, ha még
egyszer husikának nevez.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nálad van? - kérdezte tőlem
komoran Jungsu. Belenyúltam a nadrágom zsebébe. A kis tárgy ott volt az
ujjaim között, súlya még mindig meglepett. Basszus, teljesen kiment a
fejemből, hogy zsebre raktam. Arckifejezésem láttán még jobban
elkomorodott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ő honnan... Hogy lehetséges ez? -
fogalmazta meg hangosan is a mindnyájunk fejében lévő kérdést Pandora,
hangjából csak úgy áradt az aggodalom.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt javaslom ezt odabent folytassuk - szólt közbe Lester, és mintha csak szavait akarná nyomatékosítani, eleredt az eső.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az idegent nagy nehezen sikerült behurcolni a házba, ahol már Rick - emberi alakban - újra csatlakozott hozzánk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Honnan tudsz róla? - szegezte az ismeretlennek az újabb kérdést ezúttal
Megan, szeme szikrákat szórt. Bár azt nem mondta ki, miről is
van tudomása az idegennek, tisztában voltunk vele hogy a sziromról van
szó.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Érzem. - Kajánul elvigyorodott, majd látva döbbenetünket, gúnyosan hozzátette: - Ti nem?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Mi folyik itt? - kérdezte hangosan Savannah. Ezt én is szerettem volna
tudni. A szemszíne piros volt, ami nem illett a képbe. Miért érezte ez
a férfi a szirmot, mikor nincs is szaga? És ő hogyhogy ránk talált
így, mikor mi először azt sem tudtuk merre keressük?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Beszélj! - sziszegte ismét Megan. A lány hangja vészjóslóan csengett.
Nem tudom mi üthetett belé, merthogy nem ilyennek ismertem meg, de
jobbnak láttam, ha most inkább távol maradok tőle. Az
idegen azonban inkább megtartotta a titkait magának. Kérdéseinkre nem
válaszolt, helyette csak kísérteties nevetését hallatta. Hiába kapott
egy-két ütést is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki vagy te? - kérdezte tőle Dale. Lehet ezzel kellett volna kezdeni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az, aki akár te is lehetnél. Futár - jött is a nem várt válasz. Ez persze csak újabb kérdéseket szült.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Hogy érted, hogy én is lehetnék <i>az</i>, ami te? - kérdezte ismét Dale
tőle, az az szónál fintorogva felhúzva az orrát. Ezt a fintort
kivételesen megértettem, az idegen farkasszerű külseje még mindig
bizarr látvány volt és vörös szemei is ezt támasztották alá.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Csatlakozz hozzánk és felemelkedhetünk. - Az idegen teljesen úgy
beszélt, mintha valami titkos szekta tagja lenne, akik a világuralomra
törtek. Mondandójától és a hangszínétől pedig a hideg is kirázott.
Valószínűleg, ha nem lenne káosz a világban, jót röhögtünk volna a
férfin, de most nem hagytuk figyelmen kívül a szavait.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Tehát ezek szerint többen is vannak... - gondolkodott Sid hangosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Reggel továbbállunk - jelentette ki komoran Jungsu. Különös módon most
még Inoa sem tiltakozott, ő is belátta, hogy itt nem maradhatunk. Ki
tudja, hány ellenséges lény vadászik még ránk és a sziromra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan
szedelőzködtünk, hogy a nap első sugaraival indulhassunk. A készülődést
megnehezítette, hogy négyen mindig az idegenre figyeltek, nem hiába,
hisz még mindig nem változott vissza. Néhányszor megkísérelt elszökni,
de az erős köteleknek és az őrzésnek hála nem szabadult ki. Néha
elgondolkodtam azon, miből is lehetnek vajon azok a kötelek, hogy egy
varázslényt így visszatartanak, bár annak nagyobb volt a valószínűsége,
hogy valójában csak nagyon nagyon szorosan volt megkötözve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A farkassal mi lesz? - kérdezte Pandora, mielőtt indultunk volna. Eddig ez eszembe sem jutott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hagyjuk itt - mondta egykedvűen Megan. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos jó ötlet az? - kérdezte kétkedve Matt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Magunkkal nem vihetjük, megölni pedig... Nos, mi van ha nem magától
lett ilyen? - adta a magyarázatot Rick, a lényre mutatva, aki kajánul
vigyorgott, még mindig.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Addig nem bánthatjuk, még meg nem tudjuk viselkedése okát - értett egyet Rickkel Lester. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De amint kilépünk az ajtón, megpróbál utánunk jönni - szólt aggódóan Pandora.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Megoldjuk, hogy egy darabig ne tudjon követni - mosolygott Dale.
Kíváncsi voltam, vajon ezt hogy értette. Ekkor azonban Jungsu egy
hosszú, és valószínűleg több kilós lánccal tért vissza a házba. A vas segítségével könnyen a felfelé vezető lépcsőhöz, vagyis
ami abból maradt, rögzítették az idegent. Látszatra olyan erősen volt
odabilincselve, hogy meg sem lepett volna, ha a szerencsétlen itt éli le hátralévő életét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor kiléptünk az ajtón, a vérfarkas még gonoszul vicsorogva hozzátette:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Úgysem menekülhettek állandóan. El fogtok bukni. - Dale és Rick
egyszerűen visszasétáltak még hozzá, és behúztak neki még egyet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az
autóba beülve tudatosult bennünk, hogy nem tudjuk még a második szirom
lelőhelyét, így azt sem, hogy merre is folytassuk utunkat. Végül úgy
döntöttünk, a Yellowstone-tavat megkerülve a hegyek felé vesszük az
irányt. Indulás előtt azonban még hallottam az idegen gonosz, öblös
nevetését és kísérteties vonyítását.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-57403752094412120702016-01-20T05:59:00.001-08:002016-01-20T10:49:56.661-08:0011. fejezet - Jaylin<div style="text-align: justify;">
<br />
Sziasztok!<br />
<br />
Itt az újabb, javított fejezet. A következő lesz az utolsó olyan, ami már régebben is olvasható volt a blogon, így utána már teljesen frissek jönnek. ;)<br />
<br />
Pénteken vagy szombaton hozzuk azt is, de addig is jó olvasást az aktuális részhez. :) Véleményt most is szívesen fogadunk. :)<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=OlgptqTh6sU" target="_blank">Egy kis kedvcsináló zene</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRjKHvl7-MN9y0Ehw72-LKbgGy38VC4iIbqn033tkiECX4vrdOtS-JCAhDz7KCCQFNklo4UOn08cL1ew9nkycEQQyrc3YdfQW59H5Krw9kic4V-rdyZ34cgjBJ0mu848vmrqIgN8spe1JL/s1600/tumblr_nr6inxAYPB1ua7p4vo1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="197" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRjKHvl7-MN9y0Ehw72-LKbgGy38VC4iIbqn033tkiECX4vrdOtS-JCAhDz7KCCQFNklo4UOn08cL1ew9nkycEQQyrc3YdfQW59H5Krw9kic4V-rdyZ34cgjBJ0mu848vmrqIgN8spe1JL/s320/tumblr_nr6inxAYPB1ua7p4vo1_500.gif" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindig kimaradok a buliból - panaszkodtam nagyot sóhajtva Megannek. Végül is, rosszabb társaságom is lehetett volna, az egyetlen gond a lánnyal az a szűkszavúsága volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem igazán tudnál mászni a törött karoddal - mondta egykedvűen. A hátán feküdve épp egy fűszálat rágcsált, nem nagyon izgatta, hogy bárki is megláthat minket. Lehet szuperhallása van, ezért ilyen nyugodt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor is igazságtalanság - morogtam az orrom alatt. Ő erre már nem válaszolt, továbbra is a fűvel foglalatoskodott. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele, de tudjátok ő olyan lány volt, aki nem fecseg túl sokat... semmiről sem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Így én továbbra is fel-alá járkáltam a gejzír szájánál, és hallgattam, ahogy valahol félúton mind leereszkednek. Nem voltak valami gyorsak, gondolom óvatosak akartak lenni a szikla peremén és agyontaposni sem akarták egymást. Gyűlöltem semmit sem csinálni. Folyton vigyázni kellett rám, mint egy kisgyerekre. Aaron szintjére süllyedtem. Félre ne értsétek, nem bántásnak szántam, de úgy kezeltek, mint egy tízévest, aki semmihez sem ért. Pedig sem gyenge, sem gyerek nem voltam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Gondolkodásomból egy halk kiáltás szakított ki. Kíváncsian lenéztem, amit azonnal meg is bántam. Egy fekete tárgy száguldott felém, ami végül egyenesen bokán vágott. Egy lélegzetvételnyi pillanattal később már a szakadék alja felé zuhantam. Még pont elkaptam Megan rémült tekintetét, majd elnyelt a feketeség. Nem láttam mást, csak a mellettem elsuhanó sziklákat. Az ember azt gondolná, ilyenkor lepereg előtte az élete, én azonban csak arra tudtam gondolni, hogy a kurva életbe, miért kell máris meghalnom? A zuhanás hosszúnak tűnt, noha tudtam, előbb-utóbb ennek csúnya vége lesz. A szívem ötszázat vert, és a rémület teljesen eluralkodott az elmémen. Hisztérikus visításom új magaslatokba csapott, és már csak azért imádkoztam, hogy gyors halálom legyen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, mennyi ideig tartott a zuhanás, én legalábbis óráknak hittem, mikor éreztem, hogy valaki megragad, majd bennem reked a levegő a sikoltással együtt. Nem estem tovább. A szemem csukva volt, nem mertem kinyitni, attól tartottam, hogy valami szörnyűséggel találom szembe magam. Mondjuk egy óriási polip-szörnnyel, aki a csápjaival elkapott, hogy aztán maga ehessen meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztonságban vagy - hallottam meg egy ismerős, mély hangot. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jungsu? - kérdeztem félve, majd lassan résnyire nyitottam a szemem. Mihelyst megláttam, nemcsak a szemem kerekedett tányérnyi nagyságúra, de azt hiszem a számat is akkorára tátottam, hogy egy nagyobb méretű víziló is belefért volna. - Mi a fészkes fene vagy te? - A hátából hatalmas, legalább három méter fesztávolságú, lángoló szárnyak nőttek ki. A víz felett mindössze pár méterrel álltunk meg, a férfi szorosan átkarolta a térdem és a mellkasom, nehogy azt a megmaradt távot is megtegyem. Zuhanva.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A megmentőd. - És mióta ismerem, most először láttam elmosolyodni. Az igazat megvalva rohadtul szexi volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyakrabban is csinálhatnád - mondtam ki hangosan azt, amire gondoltam. Néha megtanulhatnám befogni a számat.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit? Gyakrabban mentselek meg? - nevetett fel. Kész. Biztosan meghaltam. Előbb mosolygott, most meg nevet. Már csak egy kérdésem van. Ez a pokol vagy a menny? </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mielőtt ezt is hangosan kimondtam volna, Jungsu nagyokat csapott a szárnyával és pár perccel később már ugyanazon a sziklaszirten álltam, ahol a többiek is. Mindenki falfehér arccal várta a felbukkanásunkat, és mikor megláttak minket, egyként sóhajtottak fel. A húgomon kívül senki sem döbbent meg Jungsu valódi kilétén, de ő is hamar túltette magát rajta. Mikor a lábam földet ért, az megrogyott alattam, én pedig térdre estem. Jane azonnal mellettem termett és olyan szorosan átölelt, hogy alig kaptam levegőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Már azt hittem, össze kell majd kapargatnunk a darabjaidat. - Gusztusos elképzelés. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jane, engedj el! Megfojtasz! - A húgom abban a pillanatban elengedett, majd Jungsu elé ugrott, és őt is szorosan átölelte.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - suttogta olyan halkan, hogy csak mi hárman halljuk. Gyorsan el is engedte, mielőtt ő válaszolhatott volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a helyzet? - kérdeztem, hátha ezzel enyhítek valamelyest a feszült hangulaton. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Épp be akartunk menni, mikor valószínűleg ráléptünk valamire, ami kilövellt... valamit - adta az értelmes magyarázatot Rick. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ami egy bumeráng volt - mondtam elhúzva a szám. Ezek szerint már a régmúlt idők bölcsei is ismerték ezt a fegyvert. És nagyon cselesek voltak, mert még ide is csapdákat tettek, nehogy még a végén könnyű dolgunk legyen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Figyeljünk a lépéseinkre! - tanácsolta Savannah. Mindenki bólintott, majd lassan beléptünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Folyamatosan azt figyeltük, mikor lépünk rá egy-egy ingatag kockakőre, vagy esünk keresztül egy kötélen. Szerencsére a legtöbbet észrevettük, csupán egybe léptünk bele. Pontosabban Dale, ami beindított egy nyílzáport, de Jungsu pár gyors intéssel elporlasztotta őket. Még mindig nem árulta el, micsoda, de tuti, hogy nem fogom szó nélkül hagyni a dolgot. A hosszú folyosó végén egy kétszárnyú ajtó várt ránk. Mind a hatan neki kellett, hogy feszüljünk, mert másképp nem nyílt ki. Mi lett volna, ha nem vagyunk idelenn ennyien? Miután az kitárult, lassan beljebb óvakodtunk.<br />
<br />
Ezúttal két folyosó tárult elénk, mind a kettő sötéten tátongott előttünk, egyik sem volt túl bizalomgerjesztő. Ekkor Jungsu előre lépett, kinyújtotta a jobb kezét, ami azon nyomban lángra lobbant. Ijedtemben kissé felsikkantottam, mire Jane mellém lépett, és átölelte a derekam. Lassan a jobb oldali alagúthoz lépett és bevilágított oda. A falakon és a plafonon halvány fényfoltok jelentek meg, mintha apró üvegek verték volna vissza a fényt. Hirtelen egyszerre mind az öten megindultunk, hogy közelebbről is szemügyre vegyük az apró mintákat.<br />
<br />
- Virágszirmok - suttogta halkan Savannah. Igaza volt neki is, és nekem is. A falakat apró, szirom alakú üvegek tömkelege borította.<br />
<br />
- Akkor erre kell mennünk - indult meg Rick, azonban mielőtt egy lépést is tehetett volna, Jungsu megragadta a karját.<br />
<br />
- Várj! Nem lehetünk biztosak benne - mondta komoran. Mintha a pár perccel ezelőtti férfi soha sem létezett volna. Végülis... lehet én képzelődtem a sokktól, amit kaptam. - Előbb nézzünk be a másikba.<br />
<br />
- De hát szirmokat keresünk - értetlenkedett Dale is.<br />
<br />
- Nem lesz gond, ha megnézzük a másik utat - mondtam. Pár másodperc csönd után végül bólintottak. Jungsu oda is bevilágított - az égő karjától még mindig kivert a frász -, és akkor megláttuk, hogy ott kisebb-nagyobb apró pontok díszítették a falat.<br />
<br />
- Csillagok - mondta egy kis idő elteltével Jane. Hátrébb léptem, és ekkor megláttam egy-két ismerős csillagképet. - <i style="text-align: center;">A rejtvényt megfejtheted...</i><br />
<i style="text-align: center;"><br /></i>
<span style="text-align: center;">- ...</span><i style="text-align: center;">ha a csillagokról a szemed le nem veszed </i><span style="text-align: center;">- fejeztem be Jane elkezdett mondatát.</span><br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem megvan a helyes útirány - mondta Jungsu, majd lassan beljebb lépett. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Óvatosan lépkedtünk bár ezúttal félelmünk alaptalan volt. Itt már nem voltak csapdák, és mertem remélni, hogy most már minden sima ügy lesz. Szörnyen hosszú volt a folyosó, és máskor már rég pánikba estem volna a szűk folyosó és sötétség miatt, de a csillagképek részletessége lenyűgözött. Nagyjából öt perc után - a pontos időt nem tudtom, mert órám nem volt, és az időérzékem is tropára ment - megérkeztünk a folyosó végére, ahol egy újabb ajtó várt ránk. Azonban ezen nem volt se kilincs, sem semmi olyan, amivel kinyithattuk volna az ajtót. Csupán öt, gombszerű kiemelkedés volt rajtuk, mindegyiken egy-egy virág rajzzal.<br />
<br />
- Most mit kellene tennünk? - kérdeztem fennhangon.<br />
<br />
- Talán meg kellene nyomnunk az egyiket. - Jane hangja bizonytalan volt, amit megértettem, hiszen eddig mindig tudtuk, mit kell tennünk, hála a kis versnek.<br />
<br />
- Melyiket? - kérdezte Dale, majd kíváncsian végignézte mind az öt virágot. - Ti felismeritek ezeket?<br />
<br />
- Az ott rózsa - mutatott az egyikre Savannah. - Az pedig százszorszép.<br />
<br />
- Az lótusz, liliom és tulipán - fejezete be a felsorolást a húgom.<br />
<br />
- Nem értek a virágokhoz - sóhajtott fel Jungsu, miközben a hajába túrt. - Talán a versben van valami nyom rá.<br />
<br />
- "<i style="text-align: center;">Reggel a fénnyel kel, éjszaka a nappal együtt alszik el. A víz az otthona, és a víz a koporsója" </i><span style="text-align: center;">- idéztem fel az első két mondatot. - A többi részét már úgymond "felhasználtuk" - mutattam idézőjelet a kezeimmel az utolsó szónál. </span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Az első mondat a gejzírre utal, hiszen egyszer reggel és egyszer este tör ki - mutatott rá Savannah.</span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Akkor marad a második mondat - mondta halkan Jane. - Víz... Szerintem a lótusz lesz az. A felsorolt virágok közül az egyetlen, aminek az állóvíz az otthona. </span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Jobbat én sem tudok - mondta Jungsu. - Lépjetek hátrébb!</span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- De... - kezdtem volna ellenkezni, azonban ő egy pillantással elhallgattatott. Nem tűrt ellentmondást. Így engedelmeskedtünk és mindannyian három lépést hátráltunk. Ő tenyerét lassan a lótusz felé helyezte és egy mély lélegzetvétel után megnyomta. Először nem történt semmi sem, majd pár másodperccel később hatalmas robaj kíséretében az ajtó felhúzódott. Amint ez megtörtént, kifújtam az addig benn tartott levegőt. </span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Ezeknek az öregeknek aztán volt szabadidejük - morogtam az orrom alatt. Lassan beléptünk a piciny terembe, aminek a közepén egy emelvény volt, melyen egy egyszerű, faláda hevert. Kérdőn egymásra néztünk, majd végül Jane lépett oda a ládikához. Óvatosan felkattintotta a csatot, majd felnyitotta a tetejét. Szerencsére ezúttal semmilyen trükk nem várt ránk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Egy lótusz szirom - mutatta fel a húgom a kicsiny szirmot, amit később megfogván éreztem, hogy jóval nehezebb annál, mint amilyennek kinéz. Tömör fémből készült. - És egy kis cetli - mondta Jane összehúzott szemöldökkel. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Majd kint elolvassuk - mondta türelmetlenül Dale, de igaza volt, ideje lett volna kimenni innen és tudatni a többiekkel, hogy épségben vagyunk. Így újabb hosszú perceken át kutyagoltunk Jungsu és egy zsempláma fényében. Már fáradt voltam, a sokk és az izgalom, hogy végül megtaláljuk-e azt, amiért jöttünk, minden energiámat kiszívta. A kígyó szájából kiérve végignéztem a társaságon. Mindenki nyúzott és fáradt volt, de láttam rajtuk a megkönnyebbülést is. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Nincs kedvem visszamászni - sóhajtott Jane, majd kérdőn Jungsura nézett. A férfi megforgatta a szemeit, majd egy pillanattal később újra megjelentek lángoló szárnyai. Ugyanolyan lenyűgöző látványt nyújtottak, mint legelső alkalommal, most is tátott szájjal néztem. Halványan kivehetőek voltak a tollak, melyek a szárnyát alkották, arany, narancs és vörös színben pompáztak. Kíváncsi voltam, hogyha vajon hozzáérek, akkor megégetnének-e. Végül nem tettem meg, a törött kar mellé nem hiányzott még egy égett is. Jungsu a karjába kapta a húgomat, majd egy kis nekirugaszkodás után felrepült. Öt másodperc múlva újra köztünk volt, és ezúttal Savannaht vitte fel. Én maradtam a legvégére.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Nekem sincs kedvem kötelet mászni - mondta Dale hasonló hangsúllyal, mint nemrég Jane. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Neked van sajátod, téged nem cipellek - mondta komoran Jungsu.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- És Rick? - mutatott a mellette ácsorgó férfira.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Engem nem kell félteni - mondta ő mosolyogva, és egy pár perccel később már kinn is volt a gejzírből. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Felvágós - morogta Dale, de ő is követte társát, nehogy a végén még azt higgyük, túl puhány ahhoz, hogy felmásszon. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Én jövök - mondtam közelebb lépve Jungsuhoz. Ő egyszerűen felkapott az ölébe, mintha egy tollpihe lennék.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Köszönöm - mondtam, mielőtt elindultunk volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Mit? - kérdezte rám se nézve. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Hogy megmentettél - mondtam kissé feszengve. Kicsit kínos volt a dolog, főleg mivel még mindig az ölében voltam, de eddig még nem volt alkalmam megtenni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- A csapat tagja vagy. Felelősséggel tartozok érted. - A hangja komoran csengett, de mielőtt szóra nyithattam volna a számat, ő a levegőbe röppent. Kinn már ott volt az egész csapat, mindannyian minket vártak. </span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Halljuk, találtatok valamit? - fogadott minket Lester, mikor már mind kinn voltunk. Erre a kijelentésre Jane örömmel felmutatta a körülbelül tíz centis virágszirmot, amit mindenki csodálkozva nézett meg, majd kézről-kézre járt. Mint a kisgyerekek, ha új játékot kapnak.</span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Alig hiszem el. Tehát tényleg van remény - ámuldozott Pandora. Valóban. Eddig a pillanatig valahogy én sem hittem el az egészet, hogy valóban esélyünk nyílik megmenteni a Földet egy mániákustól. Ha a legenda igazat beszél, akkor a világ elfoglalása nem a véletlen műve. Valaki irányította őket, valaki fellázította a lényeket az emberek ellen. </span><br />
<span style="text-align: center;"><br /></span>
<span style="text-align: center;">- Vajon ki lehet az? - tettem fel csak úgy magamnak a kérdést. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem kell hozzá sok idő, és megtudjuk.</span></div>
</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-18386030360606665382016-01-13T12:00:00.001-08:002016-01-13T12:24:40.442-08:0010. fejezet - Jane<div style="text-align: justify;">
<br />
<br />
Hello!<br />
<br />
Újra elhoztunk egy új fejezetet, és nagy örömmel láttuk, hogy kicsit fellendült az érdeklődés a történetünk iránt. Hogy azok, akik olavssák, de még nem iratkoztak fel, azok is megtegyék, úgy döntöttünk, hogyha meglesz a húsz feliratkozó, akkor megosztunk egy kis meglepetést.<br />
<br />
Na, de nem is fecsegek tovább, jöjjön a következő, 10. fejezet.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=SSCzDykng4g" target="_blank">A szokásos aláfestő zene</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEdZnzhYAv2a5MNelVgee8EOcR9w9vweHmpfgy0PnXXh_D_G4YhUU4EHGQRka8-pvKK_wqn7GRiYJeKv4GSf6TD6kAaEw_F-BOizn8Yu1F7BK72AAomHbi1uD4EgEN96vGX2jrhGA1Hfc/s1600/12502702_1101004119933378_2115685665_n.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEdZnzhYAv2a5MNelVgee8EOcR9w9vweHmpfgy0PnXXh_D_G4YhUU4EHGQRka8-pvKK_wqn7GRiYJeKv4GSf6TD6kAaEw_F-BOizn8Yu1F7BK72AAomHbi1uD4EgEN96vGX2jrhGA1Hfc/s320/12502702_1101004119933378_2115685665_n.gif" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
Még
egy kicsit heverésztünk a fűben, majd sötétedés előtt visszatértünk a
többiekhez. Amint Anubisz észrevett, rögtön a karjaimba kérezkedett, és
mint máskor, most sem tudtam neki ellenállni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hittem már leléptetek - szólalt meg Sid, miközben leültem mellé egy plédre.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Csak szeretnéd - válaszoltam kötekedve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem
is. - A fiú sértődöttséget tettetett, majd azt egy grimasszal
is megpróbálta megerősíteni, ami annyira erőltetett lett, hogy
elnevettem magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom, jó kedvetek van. - Matt telepedett le mellénk, amit nem értettem, hiszen eddig nem is nagyon beszéltünk egymással.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülünk, hogy túléltük a minotauruszokkal való találkozást. - Sidnek mindenre van válasza.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Még mindig alig hiszem el, hogy ezek a lények tényleg valóságosak.
Mintha csak a görög mitológiába csöppentem volna - kapcsolódtam be én is
a beszélgetésbe. - Mik jönnek legközelebb, vámpírok?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Szerencsére azok nem léteznek - vette át a szót ismét Matt. -
De a Drakula az egy jó könyv, egyszer majd mindenképp olvasd el. - Hangja kedvesen szólt. Nem is értem, miért szavazott anno ellenünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Jane, azt hiszem mi kezdjük az őrjáratot - szólt oda Jaylin, a szeme
boldogságról árulkodott. Örültem, hogy végre nem Jungsuval kell lennem, no
nem mintha bajom lenne vele, de nem a beszédéről volt híres a férfi, én
pedig imádtam cseverészni. Az örömömet még az sem tudta elvenni, hogy a
harmadik őrszem Dale volt. Mivel a szabad ég alatt éjszakáztunk,
kivételesen hárman vigyáztunk egyszerre a többiekre. Szerencsére
nyugodtan telt az esténk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Reggel korán útnak indultunk,
hogy ne az egész napunkat vegye el az utazás. Szívesen vezettem volna, de nem tiltakoztam, amikor Rick ült be a kormány mögé. A földön alvás
szörnyű volt, így jólesett az út alatt szundítani. Yellow Rockba érve
azonban csodálkoztam, amikor egy szürke színű háznál álltunk meg. Az
épületen látszottak a Támadás nyomai, hiába futott fel a falai mentén a
borostyán, a hozzá tartozó kisméretű kertet pedig benőtte a gaz. Ezekkel
azonban mit sem törődve, óvatosan beléptünk a házba. Mivel láthatóan
senki nem tartózkodott itt már egy jó ideje, úgy döntöttünk, hogy
ameddig meg nem találjuk amit keresünk, ez lesz a szállásunk.
Szerencsére az áramot nem kapcsolták ki, és a víz is be volt még kötve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Miután
végeztem a tusolással, sokkal jobban éreztem magam. Egy nagy doboz
tusfürdőn kívül találtunk még fogkrémet és néhány bontatlan fogkefét,
amiből az egyiket gyorsan használatba is vettem, tekintve hogy a régi
már nem is tudom mióta szolgált. A konyhai készletünket is feltöltöttük
zacskós levesekkel és fűszerekkel. Még teázni is tudtunk, ami a meleg
ellenére jólesett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Most hogyan tovább? - tette fel a
nyilvánvaló kérdést Savannah, miután összegyűltünk az egykor étkezőnek
mondható helyiségben.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- "<i style="text-align: center;">A rejtvényt megfejtheted, ha a csillagokról a szemed le nem veszed." </i><span style="text-align: center;">Ezzel
nem azt akarja mondani a szöveg, hogy valami csillagképnek is köze van a
megoldáshoz? - találgattam, megtörve ezzel a hosszas csendet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- De ehhez hogy jön, hogy a víz az otthona? - vetette fel az újabb kérdést Megan. </span></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Hmm.. Csillagjegyek? - Amióta ismertem, ez volt az első normális megszólalás Inoától.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- Hát persze! Halak! Csillagkép, de a halak a folyóban élnek - kiáltott fel Savannah.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- A sötétségbe leereszkedésnek viszont így akkor sincs értelme, hacsak... - kezdtem, de Dale félbeszakított:</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- A folyómeder alján kell keresnünk. - Szúrós szemmel néztem rá.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- És ha az alkatrészt egy barlangban rejtették el? - fűzte tovább a gondolatmenetet Pandora.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">- A barlangokba való bejárás megoldható, de tudtommal elég mély a folyó... Van búvárruhánk? - világított rá Jaylin a problémára.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Arra nem lesz szükség. Azt hiszem, a meder átkutatása nekem való
feladat - szólt halkan Matt. Kíváncsi voltam, vajon milyen lény lehet a
férfi. </span><i style="text-align: center;">Sellő talán? Egyáltalán léteznek sellők?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">-
Még ma elkezdjük a keresést? - Sid hangjából türelmetlenség áradt, amit
meg is értettem, hiszen jó lenne már valami kézzel fogható dolog is a
gonosz ellen. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">Jungsu
egy bólintással felelt az öccsének, majd miután jóllaktunk,
belekezdtünk a kutatásba. Matt előre sietett, így szerencsére nem
kellett végignéznem az átváltozását, de miközben a parton sétáltunk
barlangot keresve, láttam hogy egy több láb hosszú valami úszik a
vízben, a felszínhez közel. Reméltem, hogy a férfi az. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-align: center;">Mivel
azalatt a pár óra alatt nem jutottunk előbbre, másnap újra
nekiveselkedtünk. Ezúttal Jaylint és Aaront a házban hagytuk, nővéremet a
használhatatlan jobb keze miatt, a fiút pedig korára való
tekintettel. Mondanom sem kell, egyikük sem díjazta ezt a döntést. Sid
is velük maradt, hogy jobban meg tudják magukat védeni, ha kell. Mi,
többiek, három fős csapatokban a barlangokat jártuk be, merthogy a folyó
azon szakaszán volt néhány belőlük, Matt pedig továbbra is a vizet
pásztázta. Így ment ez napokon keresztül, annyi különbséggel, hogy
mindig más maradt a házban Jaylinnel és Pandora fiával, illetve a
csapatfelosztások is változtak. Ahogy telt az idő, egyre
türelmetlenebbek lettünk, ez pedig fáradtsággal párosítva jó néhány
vitához vezetett. Matt is egyre jobban kimerült volt, megviselte a napi
kétszeri átváltozás. Négy nap után már ki sem jött a vízből, inkább a
lény-alakjában maradt. Miután a Yellow Rock menti szakaszon kívül hat
mérföldes körzetben is végignéztük a terepet, csalódottak voltunk, hogy
az elmúlt heti erőfeszítéseink semmit sem értek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: center;">- Talán nem jó helyen keresünk - hozta fel a témát félve Sid a nyolcadik sikertelen nap után.</span><br />
<br />
<span style="text-align: center;">-
Van jobb ötleted? - ripakodott rá rögtön Inoa. A lánynak szörnyű volt a
természete, hát még ha ingerültté vált. Igazi picsaként tudott
viselkedni. </span><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
- Ami azt illeti... lehet, hogy értelmetlen, de egy próbát ez is megér. - A fiú hangja határozatlanul csengett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hallgatunk Sid. - A bátyja csak ennyit felelt, de ez elég is volt ahhoz, hogy mindenki a fiatalabb koreai fiúra figyeljen.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán lehet, hogy a vers nem a folyóról, hanem egy vízesésről szól. - <i>Ez eddig miért nem jutott senkinek sem az eszébe?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem rossz gondolat, bár hogy kapcsolódik ehhez a sárga szikla? - Az első alkalom volt, hogy nővérem kérdőre vont egy ötletet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Utánanézek, hátha van valami köze hozzá - válaszolt Sid, majd
meglepetésemre a hátizsákjából, amely valamiért mindig nála volt, egy
ütött-kopott, ám használható laptopot bányászott elő. A csapat mindig
meg tud lepni valamivel, vajon milyen titkokat rejtegetnek még?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A netre is tudsz csatlakozni? - kíváncsiskodott Jaylin.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha van a közelben adótorony, és szolgáltatás, akkor igen - széles mosolyra húzódott a fiú szája.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Sid a legjobb ebben. Bármilyen kütyüről is legyen szó, ért hozzá -
dicsérte Sidet Pandora, amire az említett egy még szélesebb mosolyt
villantott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Vagy mondhatjuk úgy is, hogy kocka -
szólt rögtön bele Dale. <i>Mit is vártam tőle?</i> Azonban nem tudtam megállni,
hogy el ne mosolyodjak, főleg amikor Sid sértődöttséget erőltetett az
arcára, ami ismét egy vigyorba fulladt. Van egy olyan érzésem, hogy ez a
fiú képtelen a szomorúságra, ami, tekintve a helyzetünket, elég nagy
adomány.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egy óra múltán Sid kitartó keresésének
eredménye is lett. Találtunk vízesést a sárga sziklához köthetően,
mégpedig a Yellowstone Parkban. A bökkenő csak az volt, hogy egy bő
huszonhét órás autós túra várt ránk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Másnap, mielőtt
neki fogtunk volna a hosszú útnak, felderítettük a kisvárost,
használható dolgok után kutatva. Sajnos elég sok emberi maradvány akadt az utunkba, főleg az egykori középületekben. A látvány felkavaró és elszomorító
volt, és bár hiába próbáltam a csontvázakat figyelmen kívül hagyni,
sokszor nem ment. A nap végére azonban így is sok értékes holmit
szedtünk össze, többek között ruhákat, gyógyszereket, tartósabb
élelmiszereket és nem utolsó sorban annyi benzint, amely belefért a
szintén talált kannákba. Az autókat a lehetőségeinkhez képest legjobban
megtankoltuk, bár, mint az előző fuvarok alkalmával, valószínűleg most
is többször meg fogunk állni üzemanyagért. Az utak mentén elhagyott
autók ehhez remek partnerek voltak. Végül három napig tartott, míg elértünk a Yellowstone parkba, mivel egy nap tizenkét óránál többet nem haladtunk, estére
pedig megálltunk, menedéket keresve.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A kutatás
megkezdése előtt, mint ahogy azt eddig is tettük, kerestünk egy
külvárosi házacskát, amelyben meghúzhatjuk magunkat. A környező
lakóépületek nagy része a Támadás áldozata lett, a többségük porig
rombolva, némelyek pedig még álltak, igaz, omladozó falakkal. Nagy
nehezen sikerült egyet találnunk, amely, reményeink szerint, nem fog a fejünkre omlani, míg átmenetileg itt leszünk. A falak eredeti színét a por és a vér keveréke érdekes árnyalattá színezte át. Odabent dohos levegő fogadott bennünket. A bútorok többsége össze volt törve, így csupán a
matracokat és néhány polc maradványát tudtuk hasznosítani. A ház maga
hatalmas volt, egykor bizonyára egy igen népes családnak adhatott otthont. Két szintes épületként állt; az alsó szinten négy nagyobb helyiséggel,
melyek közül egyik hajdan a konyha, egy másik a fürdőszoba, a maradék
pedig hálószoba lehetett. Az emeletre nem merészkedtünk fel, így
mindannyian a földszinten zsúfolódtunk össze. Volt már ennél rosszabb
szállásom is az elmúlt évben, így ezt még viszonylag elfogadhatónak találtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A
parkba érve a látvány kárpótolt a hiányos szállásért. A háttérben
fenyőerdő húzódott meg, de még így is látszódott az erdőségen túli
vízesés halvány alakja, amelyben a víz valószínűleg több emeletnyi
magasból zúdult alá. A közelebbi tájat szemlélve számos, tavacskának is
alig mondható vízzel teli medence terült el, melyek középen a kék több
árnyalatában pompáztak, míg a külsejükön a narancssárga uralkodott.
Távolról egy robaj hallatszott, majd tőlünk alig tíz méterre egy
vízsugár emelkedett a levegőbe, úgy négy méter magasra. Mindig is
vágytam arra, hogy láthassam a yellowstone-i gejzíreket, persze nem ilyen
körülmények között.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ekkor hirtelen jött a felismerés, mint a villám.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Szerintem nem egy vízesés rejti a megoldást - szólaltam meg, miután
alaposan végig gondoltam magamban, hogy tényleg helyénvaló-e az
elméletem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádom, amikor okoskodik - jegyezte meg Inoa, olyan hangerővel, hogy én is tisztán értettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- "<i>A forróság az egekbe szökik.</i>"
Ezt a mondatot eddig nem használtuk, most viszont értelmet nyert. A
gejzírben a forró víz emelkedik a magasba - folytattam mondandómat,
ügyet sem vetve az előbbi megjegyzésre.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor most
másszunk bele egy gejzírbe? - kérdezte cinikusan Megan. Az ötlet számomra is elég
bizarrul hangzott, de ez tűnt a jó magyarázatnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez
őrültség! - szólt hozzá Pandora is. Nem tagadom, igaza volt, tényleg
őrültség egy többtíz, esetleg többszáz fokos gejzírbe belemászni, azért,
hogy halálra égjünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig nincs más magyarázat a
sötétségbe leereszkedésre. - Úgy látszik, Jungsut meggyőzte az
elméletem, és a jelek szerint megválaszolta Megan kérdését is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De hát odabent többszáz fok van, pláne ha kitör... - kezdett bele a doktornő a tudományos magyarázatba.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Pandora, lemászunk akkor, amikor nem veszélyeztet a kitörés minket - nyugtatta meg Rick a nőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A kitörések nincsenek szabályozva. Nem tudhatjuk, mikor emelkedik a felszínre a víz - jött a válasz.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az Öreg Hűséges pontosan nyolcvanöt percenként tör a felszínre - kapcsolódott be Lester is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Van egy másik szabályosan feltörő gejzír is.. bár arról keveset
hallottam - fogott bele Savannah - Egy olyan forrás, mely naponta
kétszer tör ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha Jane elmélete helyes, valamelyikben rábukkanunk a megoldásra - zárta le a beszélgetést a legidősebb férfi.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az
autókat elrejtettük, már amennyire ez lehetséges volt, és Anubiszt
megbíztam az őrzésükkel. Hamarabb megérzi a varázslényeket, mint mi, és
remélhetőleg jelzi is majd felénk, ha baj van. <br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ezután
ismét kettéváltunk. Az Öreg Hűségest Lester, Pandora, Matt, Sid, Aaron
és Inoa ment feltérképezni, míg a többiekkel a Savannah által említett
gejzír felé tartottunk. Hamar megtaláltuk, köszönhetően a kis
táblácskának, amely olvasható betűkkel hirdette, hogy a termálvíz reggel
és este tör csak a felszínre. Jó hír volt, hiszen sötétedésig még
maradt néhány óránk. A szakadék átmérőjén még egy magasabb ember sem
ért volna át, és belenézve a sötétség köszönt csak vissza.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaylin, Megan, ti maradjatok őrködni, mi pedig - nézett ránk Jungsu -, leereszkedünk.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Miért mindig én maradok ki? - akadt ki nővérem. A férfi azonban
sokatmondóan a begipszelt jobb karjára mutatott, mire Jay csak egy
szemforgatással reagált.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Miután
kellően kibiztosítottuk a köteleket, sorban elkezdtünk a mélybe
ereszkedni. Először Dale mászott le, de miután közölte, hogy talált egy
kiugró párkányt, ahol megállhatunk, mi is követtük. Amikor mindannyian a
kiszögellésen álltunk, akkor vettem csak jobban szemügyre a falban
elhelyezkedő, óriási kőből faragott kígyófejet. Szája hatalmasra volt
nyitva, és rögtön felidéződött bennem a kis szöveg ideillő mondata: "<i>Kígyó szája tátva várja, hogy az arra érdemes megtalálja.</i>". Ezek szerint jó nyomon voltunk.<br />
<br />
A
barlangnak semmi ajtaja nem volt, így könnyedén beléphettünk rajta.
Amint azonban az első lépést megtettük befelé, valami hirtelen
kilövődött a felszín irányába. Szerencsére odalent egyikünket sem találta
el, azonban ez a fentiekre nem volt igaz. Pontosan nem tudom, mi lett a
nővéremmel, tekintve az események gyors lefolyását. Csak azt vettem már
észre, hogy a gejzír belseje felé száguld, Jungsu pedig úgy, ahogy volt,
utána ugrott. Mivel lentebb sötét volt, nem láttunk semmit, csak Jay
visítását hallottuk, majd hirtelen fény villant fel a mélyben.</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-59617380090141793412016-01-09T08:11:00.000-08:002016-01-11T04:33:05.116-08:009. fejezet - Jaylin<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
Itt az új év, így el is hoztuk a következő fejezetet.<br />
<br />
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást! :)<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=-QlqqhzLVFo#t=37" target="_blank">Egy kis zene</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://s3-ec.buzzfed.com/static/2014-03/enhanced/webdr04/18/20/anigif_enhanced-27304-1395187816-7.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://s3-ec.buzzfed.com/static/2014-03/enhanced/webdr04/18/20/anigif_enhanced-27304-1395187816-7.gif" height="133" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<a href="https://www.blogger.com/null" name="more"></a><br />
Jaylin</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Ébredj! - Halk suttogásra keltem. Na, meg hogy valaki őrülten rázza a vállam. Mikor kinyitottam a szemem, csak zöldet láttam. Egy pillanatra megijedtem, hogy talán rossz a látásom, de aztán rájöttem, hogy csak Megan haja lóg az arcomba.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Kirázod belőlem a lel... - kezdtem mérgesen a mondandóm, de ekkor a tenyerét a számra tapasztotta.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Csönd! - sziszegte Megan, mire én bólintottam, jelezve, hogy megértettem. Ő elvette a kezét, majd intett, hogy kövessem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Próbáltam körbenézni, hogy mi történt, de a tüzet eloltották, így csak a Hold adott némi fényt. Ha tippelnem kellett volna az időt illetően, olyan hajnali hármat mondtam volna. A többiek már felsorakozva álltak az egyik folyosó előtt, így csöndesen beálltam a sor végére, egyenesen Savannah mögé. A sort Megan zárta. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Meg szerettem volna kérdezni, hogy mi folyik itt, de a feszült arcokat látva inkább nem szólaltam meg. Keresztülmentünk több termen, mire az elrejtett szobába értünk. Lester, Pandora, Aaron, Jane és én bementünk, míg a többiek kinn álltak. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Maradjatok itt! - utasított Jungsu.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - Nem bírtam magamban tartani a kérdést.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Úgy tűnik mások is keresik a könyvet - válaszolta rejtélyesen. - És van egy olyan érzésem, hogy nem a mi oldalunkon állnak. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Mit akartok tenni? - kérdezte Jane. Ugyanez járt a fejemben.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Megküzdünk velük - mondta Dale magától értetődően.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Hogyan...? - Ismét félbe szakították a mondatomat, azonban ezúttal azok, akik ránk törtek. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Sid, Savannah, ti maradjatok itt velük! - mondta gyorsan Jungsu, majd miután ők beléptek, ránk csukták az ajtót, hogy minket eltakarjanak. Anubisz félve simult Jane karjai közé, nem tetszettek neki a kinti hangok, de szerencsére egy szót sem szólt, így biztonságban maradtunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Miért van olyan érzésem, hogy csak mi, öten vagyunk emberek? - kérdeztem halkan, hogy nehogy a kintiek meghallják.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Jók a megérzéseid - válaszolt csendesen Aaron.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Mielőtt újra megszólalhattam volna, hatalmas üvöltés törte meg a csendet. Ezután éles reccsenés hallatszott, majd csontok ropogása. Valószínűleg Rick átváltozott. Most örültem, hogy nem kell látnom, hiszen egyszer is épp elég volt. Szörnyű látványként tárult a szemünk elé, ahogy a csontok átrendeződnek, hogy a bőre megfeszül, hogy mindenhol szőr nő. Mindehhez párosult a recsegő hang és a férfi visszafojtott sikolya.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Újabb bődülést lehetett hallani, amihez egyre több és több csatlakozott.<br />
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Minotauruszok - suttogta ijedten Lester. - Legalább öten vannak. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, meddig tartott a küzdelem, de én legalább egy órának éreztem. Feszülten hallgatóztam, mi folyik kinn, de csak puffanásokat, kiáltásokat, reccsenéseket és hörgéseket hallottam. Mikor beléptünk a rejtett helyre, megfogtam Jane kezét, és azóta el sem engedtem. A többiek halálosan nyugodtnak tűntek, míg bennem fortyogott a düh, a tehetetlenség érzése. Hogy lefoglaljam a kezem és az agyam, a könyvet kutattam át, hogy rájöjjek, hol az első nyom, ami alapján elindulhatunk. Jane végig próbált segíteni, de sajnos nem sokra jutottunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Mi ez a rengeteg virág? - ráncolta a homlokát a húgom. Én sem értettem, de kell, hogy legyen valami köze a dolgokhoz.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Futás! - rántotta fel az ajtót hirtelen Megan. Nem kellett kétszer mondania, mind azonnal felpattantunk, és menekülőre fogtuk. Közben nem tudtam nem figyelni a hatalmas lényekre a szemem sarkából. Legalább két méter magas, bika fejű lények voltak, hatalmas szarvakkal és dühös, vérben forgó szemekkel.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Láttam azt is, hogy Rick átváltozva épp keresztül harapja az egyik lény lábát. Azonnal el is kaptam a fejem a szörnyű látványról.</div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Megan átterelt minket egy ajtón, majd még egyen és még egyen. Úgy tűnik talált egy menekülési útvonalat. Pár perccel később már a szabadban voltunk, és egyenesen a kocsikhoz tartottunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Tudtok vezetni? - kérdezte tőlünk Megan.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Igen - mondtuk egyszerre a húgommal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Remek, szálljatok be. Itt a kulcs. Lester, maga és a többiek üljenek be Jane-nel a Buickba. Jay, te és Sid ülj be a Mazdába. Szólok a többieknek, hogy jöhetnek, amint ők beszálltak, húzunk is tovább. Okés? - kérdezte, mi pedig mind bólintottunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Azzal hátat fordított nekünk és visszarohant a csata helyszínére. A nagy sietségből arra következtettem, hogy nem alakul túl jól a helyzet. Gyorsan bepattantam a kocsiba, és ráadtam a gyújtást, hogy ha a többiek megérkeznek, akkor már csak Sid egyesbe teszi én pedig nyomom is a gázt. Mivel a jobb karom törött volt, így ő segített nekem a váltásban; ha én szólok, ő vált. Hogy őszinte legyek, gyűlöltem vezetni. Nem szerettem a tudatot, hogy egy apró botlás, és akár az életed is elvesztheted. Valamint azt sem szerettem, mikor apa mellém ült, és tanítgatni kezdett. Harminc év tapasztalattal ő könnyen beszélt. Bezzeg Jane imád a volán mögött ülni. Főleg, ha száguldozhat. Most viszont kevésbé aggódtam, tekintve, hogy nem igen járják az autók az utakat.</div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Elmélkedésemből a nyílódó ajtó hangja húzott vissza a valóságba. A kocsi megremegett a hirtelen </div>
<div style="text-align: justify;">
súlynövekedéstől, a többiek olyan vehemenciával ugrottak be a járműbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Taposs bele! - kiáltott rám Jungsu. Nem kellett kétszer mondani, egy pillanat alatt felengedtem a kuplungot, és rányomtam a gázra. Két másodpercenként szóltam Sidnek, hogy váltson, így egy perc múlva már százötvennel száguldottunk az úton, egyenest az autópálya felé tartva. Az egyetlen hely, ahol nem torlaszolták el az utat a szanaszét hagyott autók. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Jane előttünk haladt, remekül manőverezett a kocsik között, nekem nem volt más dolgom, mint követni. Szerencsére egy kézzel is jól vezettem, hála apám folytonos kioktatásának, hogy jobb kezemet tegyem a váltóra és csak a ballal kormányozzak. Folyamatosan a visszapillantótükröt néztem, de mint később felvilágosítottak, bár a minotauruszok nagyon erős lények, egyben rettentő lassúak is. Így egy idő után már nem mentünk olyan gyorsan, sőt, egy óra múlva félreálltunk, hogy azon gondolkozzunk, merre menjünk tovább. Míg a többiek vitatkoztak, mi Jane-nel leültünk a fűre a könyvvel a kezünkben, és gondolkodtunk, hogyan tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Bár jobban tudnék indián nyelven! - sóhajtottam fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - ráncolta a homlokát a húgom. - Biztos le van írva, mit kell keresnünk, de nincs az egész szöveg lefordítva. - Mérgében majdnem a földhöz vágta a könyvet, de aztán eszébe jutott, hogy ilyet nem teszünk, és inkább nyugodtan újra a kezébe vette. - Egy egész mondat ki van hagyva. Mintha a fordító nem akarta volna leírni a lényeget.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán tényleg így volt - rántottam meg a vállam. - Lehet tudta, hogy rossz kezekbe is kerülhet a könyv, ezért nem fordította le, hogy mit kell keresnünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondasz valamit. - Jane a tenyerébe temette az állát, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Most olyan fiatalnak és törékenynek tűnt. Mindössze huszonegy éves volt, mégis olyan dolgokat látott, amit nem lett volna szabad. Amit senkinek sem lett volna szabad. Most éreztem igazán, mekkora teher nehezedik a vállamra. Rajtunk áll, vagy bukik, hogy meg tudjuk-e menteni a világot. És ha nem fejtjük meg a hiányzó mondatot, még csak el sem tudjuk kezdeni a keresést. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- És itt van ez a sok virág. - Gyorsan végiglapozta a könyvet, majd újra kinyitotta a legendánál. - Minden le van írva ezekről az átkozott növényekről, de arról, hogy mit keressünk, egy árva szó sem! - csattant fel. Mindenki felénk fordult és kíváncsian nézte, mihez fog Jane kezdeni. - Ez az! - mondta hirtelen. Hát, nem erre számítottam. - Virágok! Már tudom, mi ez a szó. Végig ezen agyaltam, de nem jöttem rá. Szirom. Szirmokat kell keresnünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? - kérdeztem, majd kikaptam a kezéből a könyvet. Rábökött egy szóra, ami valóban ismerős volt, de soha nem mondtam volna meg a jelentését. - Ügyes vagy - mondtam elképedve, ő pedig egy széles vigyorral válaszolt. - De hol van az első szirom? - gondolkodtam. Lassan mindenki körénk gyűlt, és hatalmas érdeklődéssel figyelték, ahogy lapozom. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Állj! - kiáltott fel Sid, ezzel mindenkit halálra ijesztve. - Lapozz vissza! - Úgy tettem, ahogy mondta. - Látod? Itt a tizennyolcadik oldal van... itt viszont már a huszonegy. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Valóban - mormogta Jungsu. Elővett a bakancsából egy tokot, amiből egy apró, ámde annál élesebb kést vett elő.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ötletes - mondtam elismerően, ő válaszként csak bólintott. Óvatosan a két lap közé helyezte a pengét, majd egy gyors és határozott mozdulattal kettévágta azt. Ekkor feltárult az elrejtett lap, rajta egy rövidke verssel:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<i>"Reggel a fénnyel kel, éjszaka a nappal együtt alszik el. A víz az otthona, és a víz a koporsója. Sárga sziklák övezik, a forróság az egekbe szökik. Hogy megtaláld, amit keresel, ne félj, a sötétségbe ereszkedj le. Kígyó szája tátva várja, hogy az arra érdemes megtalálja. A rejtvényt megfejtheted, ha a csillagokról a szemed le nem veszed."</i><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
- Hát ez... - kezdett bele Sid, de nem tudta úgy befejezni a mondatot, hogy az ne legyen sértő. Helyette más megtette. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Marhaság - mondta a zsémbes lány. Tekintve, hogy soha egy szót nem váltottunk egymással, így még a nevét sem tudtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Elég, Inoa - csitította Jungsu. Mintha hallotta volna a gondolataimat. A szemem sarkából rálestem, és azon gondolkodtam, vajon olyan lény-e, aki tud olvasni a másik gondolatai között. Végül ráfogtam, hogy csupán a véletlen műve. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol kezdjük el a keresést? - kérdeztem homlokráncolva. Elég rejtélyes volt a szöveg, nem igazán tudtam, honnan kellene elindulnunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Kentuckyban van egy Yellow Rock nevezetű város. Ott folyik el a Kentucky folyó - magyarázta Matt. Vele sem beszéltem sokat, a hangját is alig hallottam. Elég csöndes és visszahúzódó figura volt, és még mindig nem felejtettem el, hogy anno ellenünk szavazott. - Talán arra elindulhatunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudok jobbat - mondta Jungsu. Majd körbenézett, hogy valaki jelentkezik-e, hátha van másik ötlete, de senki nem szólt egy szót sem. - Remek. Holnap indulunk - bólintott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Letáboroztunk az út szélén, a két kocsit úgy állítva, hogy felfogja a szelet. Jane, Savannah, Aaron és Sid tűzifát gyűjtöttek, Pandora ellátta a szerzett sebhelyeket, én pedig Lesterrel beszélgettem. Nagyon kedves férfi volt, olyan gondoskodó, akár egy apuka. Nem mertem rákérdezni arra, hogy vajon az ő családjával mi történt, így inkább én meséltem a múltamról. Elmeséltem, hogy a támadás előtt pár nappal diplomáztam le, méghozzá testnevelés szakon. Jane is ugyanezt szerette volna elvégezni, de a Támadás miatt az ő terve meghiúsult. Bár nem mondta, tudtam, hogy ez fáj neki. Nagyon erős lány volt, sokkal erősebb nálam. Sosem láttam sírni. Én mindig elvonultam, vagy csöndesen potyogtak a könnyeim, de őt soha nem hallottam pityeregni. Mikor a többiek visszatértek, tüzet gyújtottunk, és Pandora összedobott egy gyors ebédet. Hoztunk magunkkal egy kisebb bográcsot, beledobáltunk némi sült húst és zöldséget - nehogy tönkremenjenek -, és egy kevés fűszert, amit még az atlantai konyhából szereztünk. Segíteni akartam neki, mondván felaprítom a zöldséget, de leteremtett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A bal kezeddel előbb vágod el az ujjad, mint amit kellene. - Azzal kivette a kezemből a kést és Megan kezébe nyomta. Duzzogva ültem a Mazda kerekének támaszkodva, de senki sem vett komolyan. Még én magam sem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nyugodt volt a hangulat. Mintha a Támadás meg sem történt volna. Nagyjából két óra felé járhatott az idő, mikor mindenki nekilátott enni. Még Anubisz is kapott egy tányérral, amit nagy örömmel majszolt el. Csak úgy járt az apró farkincája örömében. Elmosolyodtam, ahogy ránéztem, és azon agyaltam, vajon ő mit érezhet ebből az egészből. Valószínűleg nem sokat. Kicsike még, ebben a világban nőhetett fel. Nem tudtam, hogy maradt életben egyedül a vadonban, de örülök, hogy rátaláltunk. A játékos viselkedése mindig felvidított és eszembe juttatta azt, hogy nem halt ki minden jó a világból. Miután végeztünk, mindenki tele hassal hevert a dús füvön és a gondolataiba mélyedt. Sid egy ismerős dalt dúdolgatott, és egy idő után azt vettem észre, hogy én is dúdolgatok vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha jó a kedved, üsd a tenyered? - kérdeztem, mire mindenki egyként nyögött fel. Nem értettem a dolgot. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, nem - ingatta a fejét. Széles vigyor ült ki az arcára. - "Ha nem pusztulsz ki, üsd a tenyered". - És a legnagyobb meglepetésemre mindenki kettőt tapsolt. Jane arcára éppolyan döbbenet ült ki, mint az enyémre. - Ha nem csinálják, megharagszom - magyarázta Sid magától értetődően.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem, már tudom, honnan kaptad a beceneved - sóhajtottam. Imádtam a Jégkorszakot, és Sid volt a kedvenc szereplőm. Jobban belegondolva, a mi kis koreaink tényleg hasonlított dilinyós névrokonára. - Mi az igazi neved?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az titok - villantott felém egy széles mosolyt. Nem kérdeztem meg többször, tudtam, úgysem mondaná el, hiába kíváncsiskodnék. A délután lassan és lustán telt, mindenki pihent és beszélgetett. Lefárasztotta őket a harc, akik pedig nem vettek részt benne, azokat a korai kelés és a sokkhatás késztette szundikálásra. Nagyjából öt óra fele járhatott az idő, mikor intettem Jane-nek, hogy jöjjön velem. Elvonultunk, kissé távolabb a tábortól, ahol már nem hallhattak minket, és a kocsik miatt látni sem láthattak. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Edzés? - kérdezte egy halvány mosollyal az arcán. Úgy ismert engem, mint a saját tenyerét. Szó nélkül bólintottam, majd lassan bemelegítettünk. Fél óra múlva kezdőállásba helyezkedtünk és harcolni kezdtünk. Szerencsére a taekwondo egy része a lábmunkára épült, és a bal kezemet is használhattam. Az egyetlen gond az volt, hogy reflexszerűen használni akartam a bekötözött végtagomat is, így folyton jajkiáltás hagyta el a számat. Nagyjából egy óra múlva már izzadtan hevertünk egymás mellett és néztünk a napsütötte kék eget. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A végére csak belejöttél - mondta Jane két hatalmas korty között. Hoztunk magunkkal egy-egy üveg vizet, most azt fogyasztottuk el. Persze csak óvatosan, nem akartunk megfázni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Te pedig átkozottul jó vagy - mondtam egy mosoly kíséretében. Húgom hangosan felnevetett, majd gyengéden vállon veregetett. Szerettem a vele töltött időt. Mindig úgy éreztem, nem vagyok egyedül. </div>
</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-51060907796309961822016-01-07T06:18:00.002-08:002016-01-13T03:45:35.098-08:00Karácsonyi Különkiadás <div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
Igaz, megkésve, de itt a mi karácsonyi ajándékunk nektek: egy novella arról, hogyan is telt a lányok első karácsonya a Támadás után.<br />
<br />
Nem is húzom a szót, jó olvasást hozzá! :)<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEipAA80JTQ7cgPVZl6XSvg3r5gLnE73Iu8vC6qqYHI600r-bvLgdQVuMt9lqp0WXgDJNt86RVePCT8GpIxLlAk3ZOZYQnxr3pAfFSmsOFH0L9f3gTZqOjh1jmVa2InqGLDwbyzeHhRQK4L5/s1600/6aff1ba1be155d267253a93e326fc79a.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEipAA80JTQ7cgPVZl6XSvg3r5gLnE73Iu8vC6qqYHI600r-bvLgdQVuMt9lqp0WXgDJNt86RVePCT8GpIxLlAk3ZOZYQnxr3pAfFSmsOFH0L9f3gTZqOjh1jmVa2InqGLDwbyzeHhRQK4L5/s320/6aff1ba1be155d267253a93e326fc79a.gif" width="212" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=E8gmARGvPlI" target="_blank">Aláfestő zene, csak a hangulat miatt</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<br />
<b> Jane</b><br />
<br />
<br />
- Jay! Gyere ide, ezt nézd meg! - kiáltottam nővéremnek. Ő lélekszakadva futott felém. - Ez egy pincebejárat - mutattam a csapóajtóra -, itt meghúzhatnánk magunkat. - Már harmadik napja voltunk úton, és ez volt az első olyan helyiség, ami nem a földdel volt egyenlő.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Szólok anyuéknak - azzal elrohant.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Mikor mindannyian újra együtt voltunk, egymás után másztunk le a pincébe. Odalent az orromig sem láttam, de édesapám hamar rátalált egy villanykapcsolóra. Bár az izzó halványan pislákolt, elegendő fényt adott ahhoz, hogy körülnézhessünk.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
A helyiség L alakú volt. A falak mentén polcok álltak, melyeken kisebb-nagyobb hézagokkal, de többféle méretű befőttes üveg helyezkedett el. A sarkokban dobozokat pakoltak egymásra, amelyek - remélhetőleg - tartogattak valami érdekeset is a számunkra. Négyen négyfelé vettük az irányt, hogy használható tárgyakat szerezzünk. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Van itt egy kétszemélyes szakadt matrac, néhány öreg takaró, gyertyák, és négy cipősdoboznyi régi könyv - sorolta édesanyám, miután pár órával később átkutattuk a pincét.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Ne feledkezzünk meg a sok befőttről sem! Lesz egy kis változatosság az étrendünkben - tette hozzá Jaylin.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Akkor a többi mind érdektelen számunkra - sóhajtott apa. Nem kérdezte, hanem kijelentette. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Igazából... Van még itt valami, ami egy kis színt hozhat az életünkbe - szólaltam meg halkan is én is. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mit találtál Jane? - Anyám sokszor már félt, hogy mit is akarok tenni. Bár voltak néha abszurd és bizarr ötleteim, tudtam, hogy ez legalább őket is mosolyra fakasztaná.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Karácsonyi dekorációt. Ha jól vezettem a naptáram, ma december huszonharmadika van.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Szüleim egyként sóhajtottak fel. Nem hibáztattam őket, a Támadás után más dolgok váltak fontossá. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Tisztán emlékszem még azonban, amikor édesanyám vidáman, karácsonyi dalokat dúdolva sütötte a kuglófot, közben édesapám a fát faragta a tartóba. Jayjel a szüleinknek és más rokonoknak szánt ajándékokat csomagoltuk, és a szokásos karácsonyi filmeket néztük a tévében. Nálunk meghitten, szeretetben telt az ünnep, hiszen láttam a szüleim szemében a boldogság okozta csillogást. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Mára azonban ez a fény teljesen eltűnt, helyét mindkettejüknél az állandó aggodalom vette át. Az események megviseltek őket is, hiszen jóval idősebbnek néztek ki, mint egy évvel ezelőtt. Persze valószínűleg minden más emberen nyomot hagytak a történtek, köztük rajtam is; az arcom kicsit beesett és néhány kilótól is megszabadultam, ezáltal amúgy is sportos alkatom meg fiúsabb megjelenést adott, nem is beszélve arról, hogy a hajam még a vállamig sem ért.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Drágám - tette a vállamra a kezét édesanyám, amivel kizökkentett a gondolataim közül -, tudom, hogy mennyire szereted a karácsonyt. De nem hiszem, hogy az ünneplést most megengedhetjük magunknak - végtelen szomorúság hallatszott ki a hangjából.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Itt biztonságban leszünk egy darabig, anya. - Elég volt egy pillantást vetnem a nővéremre, hogy tudjam, támogatja az ötletem. - Egyébként meg hálát adhatunk annak, hogy itt vagyunk egymásnak, és egyikünknek sincs baja.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Szívem, a lányoknak igazuk van - érvelt édesapám is. - Annyi mindentől meg kellett válnunk, miért pont a szeretet ünnepéről mondanánk le?</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Ennyi elég is volt ahhoz, hogy édesanyám beadja a derekát. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Míg a szüleim előszedték a műfenyőt, addig Jaylinnel a girlandokat akasztottuk fel a plafonnal párhuzamosan futó csövekre. A fa díszítése közben végignéztem a többieken, és bár láttam rajtuk az elmúlt hónapok megerőltetéseit, mégis lelkesen készülődtünk mindannyian. Bár idén a mindenféle sütemény és a több fogásos vacsora is el fog maradni, mégis tudom, hogy ez lesz a legemlékezetesebb karácsonyunk, hiszen egészségben itt vagyunk egymásnak, és jöhet bármi, semmi nem állhat közénk.<br />
<br />
<br />
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<b>Jaylin</b><br />
<b><br /></b></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br />
Hiába voltunk a húgommal jó kondiban, mégis csak nagy nehézségek árán sikerült feltennünk a girlandokat a csövekre, tekintve, hogy egyikünk sem volt túl magas és létrát sem találtunk ebben a nyamvadt pincében. Mikor végeztünk, segítettünk befejezni a fa díszítését, majd míg apa és Jane tűzifát gyűjtött, addig anyával összedobtunk egy gyors és egyszerű ebédet. Az udvar közepén találtunk egy régi csapot, amiből meglepő módon még folyt a víz. Úgy tűnik jól felszerelt ház állhatott egykor a telken, mert a pince is tele volt hasznosítható dolgokkal.<br />
<br />
Találtunk tésztát, amit a tűz fölé akasztott bográcsban megmelegítettünk, amit némi mákkal szórtunk meg. Egyszerű étel volt, mégis jól esett, hogy nem újabb konzervet kell elfogyasztanunk. Miután végeztünk, körbeültük a karácsonyfát, és régi dalokat énekeltünk. Megmelengette a szívem, ahogy végignéztem a családomon, és láttam rajtuk, hogy kicsit enyhült a rájuk telepedett nyomás. A húgommal nem sok dalt ismertünk, így egy idő után már csak a szüleinket hallgattunk. Gyönyörű hangjuk volt, így a mai napig nem értettem, az enyém hogy lett ilyen szörnyű. Jane sem lesz soha egy nagy sztár, de az ő hangja legalább nem volt fülsértő.<br />
<br />
A dalok végeztével leterítettük a hálózsákokat a földre és pár perc beszélgetés után álomba merültünk. Nagyjából hajnali kettő körül járhatott, amikor Jane felébresztett. Mutatóujját a szája elé helyezte, jelezve, hogy maradjak csöndben. Felvettük a vastag, kissé otromba pulcsinkat, majd kiosontunk a pincéből.<br />
<br />
- Mi az? - kérdeztem nagyot ásítva. Kevés dolgot utáltam annál jobban, mint mikor felkeltenek, hogyha még aludhatnék.<br />
<br />
- Szerezzünk valami ajándékot anyáéknak.<br />
<br />
- Mégis hogyan? - kérdeztem körbenézve. Közel s távol egyetlen ép ház sem volt a környéken.<br />
<br />
- Már körbenéztem, és nem ez az egyetlen pince itt - vigyorgott szélesen. Nem tudtam neki nemet mondani, így követtem. December huszonnegyedike volt, s bár a nappalok viszonylag melegek voltak, éjszakára mindig lehűlt a levegő. Vastag cipőt még nem sikerült találtunk, így a lábujjaim majd lefagytak. Három pincét is átkutattunk ajándékok után, ám semmi olyasmit nem találtunk, amit odaadhattunk volna. Azonban begyűjtöttünk némi tartós élelmiszert, elemeket, zseblámpát, valamint sapkát és sálat.<br />
<br />
- Semmi olyan nincs, amit elajándékozhatnánk - motyogtam morcosan egy órányi hiábavaló keresgélés után.<br />
<br />
- Ne add fel! - mondta Jane. Mindig is pozitívabban gondolkodott nálam, bár a Támadás előtt még én is derűlátóbb voltam. - Talán itt! - nyitott ki egy újabb pinceajtót.<br />
<br />
Szerencsénk volt. Ugyanis egy elég gazdag ház romjai álltak felette, és lent is gazdagabb holmit találtunk. Egy gyönyörű, krémszínű, vastag pulcsit találtunk anyának, egy kicsi, tenyérbe rejthető pisztolyt pedig apának. Mindig panaszkodott, hogy nem tud minket kellőképp megvédeni. Egy édesapa dolga az, hogy megvédje a családját, de már ő sem volt egy mai kakas, és mi fürgébbek, hangtalanabbak és erősebbek voltunk. Így viszont neki is lehet valamije, amivel megvédhet minket, csak az volt a gond, hogy mindössze tíz töltényt találtunk hozzá.<br />
<br />
Csomagolópapírt azonban sehol sem leltünk, így csak beraktuk őket egy kartondobozba, és egy kis szalaggal átkötöttük és masnit tettünk a tetejére. Szerencsére mikor visszaértünk, a szüleink még mélyen aludtak, így csendesen a fa alá tettük a két dobozt, és mi is nyugovóra tértünk.<br />
<br />
Másnap anya zokogására keltünk. Apa szelíden átkarolta, és egy halvány mosollyal az arcán a két kibontott dobozt nézte. A kezdeti félelem után rájöttünk, hogy anya csak meghatódott az ajándék és a kis levél láttán, amit beleraktunk. A levélben megköszöntük nekik, hogy törődtek velünk és vigyáztak ránk évekig, és hogy ebben a pillanatban is igazi szülőként viselkednek, és sosem gondolnak magukra, csak ránk.<br />
<br />
- Ti nem vagytok normálisak! - szipogott anya. Miután megtörölte a szemét, felpróbálta a pulóvert, ami tökéletesen passzolt rá. Majd apa is megköszönte az ajándékát, bár ő nem próbálta ki, nem akarta a lőszert pazarolni.<br />
<br />
Ezután a szüleink is elkóboroltak, majd egy óra múlva ők is visszatértek, és egy-egy csomagot nyomtak a kezünkbe. Én megkaptam azt, amire épp hajnalban panaszkodtam. Egy vastag béléses csizmát, ami szinte újszerű állapotban volt. Jane pedig egy vadiúj táskát, az övé már teljesen tönkrement, hiszen már akkor is réginek számított, mielőtt a szörnyek ránk törtek volna. Egyik ajándék sem volt olyan nagy durranás, mégis soha semminek nem örültem még ennyire.<br />
<br />
Az ünnep békében és meghitten telt. Bár nem voltak finom sütemények, étellel megrakott asztalok, drága ajándékok vagy hatalmas fenyőfa, mégis ez volt az eddigi legjobb karácsonyunk. Hiszen együtt voltunk, épségben és szeretetben. És ez volt az ünnep igazi lényege. </div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-89708857632768093962015-12-23T09:48:00.000-08:002015-12-26T10:23:09.088-08:008. fejezet - Jane<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
<div style="text-align: left;">
Sziasztok!</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Itt is van az újabb átnézett és javított fejezet! Az ünnep előtt már ez az utolsó rész, így a héten már nem kerül fel a folytatás, viszont egy karácsonyi külön kis novellával készülünk nektek, melyet, ha minden igaz, szombaton vagy vasárnap olvashattok. :)</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Békés és szeretetteli karácsonyt kívánunk mindenkinek, a fejezethez pedig jó olvasást! :)</div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=QAD0BtEv6-Q" target="_blank">Egy kis zene</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg7OboCkE6viZTC75WMoz7FHq1VjwBgCRaesS0R40iaaLa04m5EFM7f4SZ1Gm96qKFrdIBiO0b2PrGpHulFaCyvw-wqC-0wNK8LAepCH1UejATQukmtUrpwzkAPhun9ZiwL8FfWQqPa2TrL/s1600/f2140e2347a87d57833245c590b58a9d.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg7OboCkE6viZTC75WMoz7FHq1VjwBgCRaesS0R40iaaLa04m5EFM7f4SZ1Gm96qKFrdIBiO0b2PrGpHulFaCyvw-wqC-0wNK8LAepCH1UejATQukmtUrpwzkAPhun9ZiwL8FfWQqPa2TrL/s320/f2140e2347a87d57833245c590b58a9d.gif" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.blogger.com/null" name="more"></a><br /></div>
<br />
<div>
Jane<br />
<br />
<br />
Látszólag csak Jaylint és engem izgatott, hogyan is jutunk az ajtón túlra. Jungsut figyeltem, hátha kitalál valami megoldást, ő azonban csak nézett előre és bólintott egyet. Mire követtem a pillantását, addigra Rick már a földön volt, összegörnyedve, és erősen rángatózott.<br />
<br />
- Mi történik vele? - kérdeztem ijedten, ugyanakkor furcsálltam, hogy senki nem lép közbe.<br />
<br />
- Átváltozik - szólalt meg halkan Pandora, aki Aaron szeme elé tette az egyik kezét. Nem hiába, nem volt valami szívmelengető a látvány. - Neked sem muszáj nézned. - A hangja szelíd volt, megértő.<br />
<br />
Ezek szerint az autószereléskor felmerült gyanúm beigazolódott. Tényleg nem ember, de akkor mi? És mi van a többiekkel, ők sem azok akiknek mutatják magukat? Ahány varázslénnyel találkoztam eddig, mind az életemre törtek, és nem hittem, hogy léteznek olyanok is, akik nem a rossz oldalt szolgálják. Bár a döbbenet eluralkodott rajtam, azért még ösztönösen nővéremhez léptem, és megszorítottam a kezét. Az eset belőle is hasonló reakciót váltott ki, de mégis végignéztük, ahogy a férfi emberi külseje folyamatosan torzult, míg végül egy hatalmas farkasra emlékeztető lény nem állt előttünk. Azt hiszem, a látványt soha többé nem fogom elfelejteni.<br />
<br />
Nem sokat tudtam a varázslényekről, de arra magamtól is rájöttem, hogy Rick egy vérfarkas. Amikor a férfi, vagyis amivé változott, már stabilan állt a lábain, nekifutott az ajtónak, amit nagy robajjal be is tört.<br />
<br />
A többiek határozottan beléptek a felfedezetlen terembe, én azonban hezitáltam. Nem voltam biztos benne, hogy jól döntöttünk a maradásunkat illetően. Mi van, ha csapdába estünk?<br />
<br />
Jaylin megérezhette a feszültséget rajtam, mert aggódó arccal fürkészett.<br />
<br />
- Azt hiszem, tartozunk a hölgyeknek egy magyarázattal - lépett oda hozzánk Lester. - Előbb azonban keressük meg, amiért idejöttünk.<br />
<br />
Nem tudom, hogy vajon jogosan-e, de bíztam az idős férfiban. Kissé félve, de annál nagyobb kíváncsisággal léptem be a helyiségbe. Rick szerencsére az ajtóval való hősködés után elvonult, bizonyára hogy visszanyerje emberi alakját, amiért, még ha becsapva is éreztem magam, hálás voltam neki. Nem szívesen néztem volna végig megint, ahogy átváltozik. </div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ez a szoba jóval kisebb volt, mint a szomszédos terem, azonban a polcok száma itt is legalább annyi lehetett. Az itteni könyvek viszont sokkal régebben íródtak, és a polcokon rajtuk kívül számos dobozt is találtunk. Ezekbe is belenéztünk, mert sosem lehet tudni, mire bukkanhat az ember.<br />
Órákon keresztül lapozgattuk az olvasnivalókat, lelkesedésünk is hamar lankadt, tekintve hogy már három napja mást sem csináltunk. Ha túl leszünk ezen, azt hiszem, egy darabig nem fogok könyvet a kezembe venni.<br />
<br />
Találtunk érdekes iratokat, mint például a Függetlenségi Nyilatkozat egy korabeli másolatát, de nem erre volt most szükségünk. Ami nekünk kellett, az még ennél is fontosabb információkat tartalmazott, már ha jó helyen kutattunk egyáltalán. Már a Nap lemenőfélben volt, amikor Savannah újabb könyvkupacot tett elém.<br />
<br />
- Nem lehetne holnap folytatni? - tettem fel a költői kérdést, bár tudtam hogy úgysem fog rá válaszolni senki. Én is minél hamarabb túl akartam lenni a kutatáson, de a szemem előtt már táncot jártak a betűk.<br />
<br />
- Azt hiszem, találtam valamit - nyomott egy vékonyka, bőrkötéses könyvet a kezembe Megan. A borítóján mindenféle jelek álltak, köztük a már megismert is.<br />
<br />
Egyesével lapozgattam, nehogy valami fontos részletet átugorjak. Az ábrákat, az angol nyelvű szövegeket és néhány kifejezést leszámítva nem sok mindent értettem a könyvből, ugyanis nagyrészt indián nyelven íródott. Bizonyos lapokat ráadásul kitéptek, és a könyv vége is hiányzott, ami még inkább nehezítette a megértést.<br />
<br />
- Valószínűleg valami növényhatározó lehet - állapítottam meg. A rajzolt képek főként virágokat ábrázoltak, ebből vontam le a következtetést.<br />
<br />
Mivel nem hittem, hogy a könyv fontos lehet, óvatosan arrébb csúsztattam az asztalon. A kelleténél azonban nagyobb erővel taszítottam rajta, így az leesett a földre. Amikor fel akartam venni, egy megsárgult papírlap hullott ki belőle.<br />
<br />
- Nocsak... - nyúlt érte Sid, mielőtt én is reagálhattam volna. - Ez segíthet nekünk! - kiáltott fel a fiú, miután alaposan áttanulmányozta a dokumentumot. Erre mindenki körénk gyűlt.<br />
<br />
- Mi áll benne? - kérdeztem kíváncsian. Tényleg figyelmesen végignéztem a könyvet, és nem találtam benne használható dolgot. Vajon hol bujkálhatott benne ez az irat?<br />
<br />
- Régies a nyelvhasználata, de angolul van - mondta mosolyogva Sid -, egy mese, valami fiúról, aki gonosz lesz.<br />
<br />
- Egy mesével nem sokra megyünk - akadékoskodott az ellenséges lány. Kicsit már elegem volt abból, hogy állandóan belekötött mindenbe, ráadásul még goromba is, bár tapasztalataim alapján az utóbbi inkább csak Jaylin és felém irányul. <br />
<br />
- Folytasd, Sid - szólt közbe Jungsu, mialatt összehúzott szemöldökkel nézett a lányra.<br />
<br />
- Valami próféciát is említ, meg hogy valakinek odaadták a kulcsot a legyőzéséhez, hogy ha elérkezik az idő... - itt a fiú a bátyjára nézett. - Lehetséges volna? - Szeme reményteljesen csillogott. A gondolat, hogy végre megtaláltuk a megoldáshoz vezető utat, rögtön felvillanyozta, mint mindannyiunkat.<br />
<br />
- Fegyverről ír valamit? <br />
<br />
- Igen... Nekünk kell összerakni, de előtte meg kell keresnünk a darabjait. - Itt elvigyorodott a fiú. - Csak igaz szívvel, és kitartással lehet megtalálni.<br />
<br />
- Milyen romantikus! - tettem hozzá egy nagy adag iróniával a hangomban. Többen is elmosolyodtak, mire Jungsutól én is egy csúnya nézést kaptam.<br />
<br />
- A darabok lelőhelyéről pedig azt írja, hogy ha megvan az egyik, akkor találunk nyomot a következőhöz - folytatta a beszámolót Sid.<br />
<br />
- És hol találjuk az elsőt? - kérdezte Lester.<br />
<br />
- Azt nem írja, csak annyit, hogy használjuk a könyvet.<br />
<br />
- Remek - sóhajtottam fel. Nagyon remélem, hogy nem kell az egész kötetet lefordítani, mert az elég sok időbe telhet, azzal pedig értékes napokat veszíthetünk.<br />
<br />
- Ezzel viszont már csak holnap foglalkozzunk - szólt közbe ekkor Pandora, amiért hálás voltam.<br />
<br />
A több napnyi keresgélés és a sok olvasás eléggé lefárasztott, ráadásul még Rick átváltozása sem hagyott nyugodni. Végignéztem a többieken is, akik szintén mind elnyűttnek tűntek. Tényleg ránk fért egy kis pihenés, így visszatértünk a szállásunkként szolgáló helyiségbe.<br />
<br />
A hálózsákom a Jayliné mellett volt, így ez nyújtott némi megnyugvást és vigaszt a nap végén, hiszen ő volt az egyetlen családtagom, akit magam mellett tudhattam. Amikor eszembe jutottak a szüleim, szomorúság fogott el. Bár tegnap pár perc erejéig tudtam velük csevegni, mégis hiányoztak, nem is beszélve a bűntudatról, amely azért mardosott, mert a táborban magukra hagytuk őket. Ha történne velük valami, sosem bocsátanám meg magamnak.<br />
<br />
- Mi jár a fejedben? - zökkentett ki nővérem hangja a gondolataim közül.<br />
<br />
- Anyuékra gondoltam. Tényleg jó ötlet volt őket magukra hagyni? - kérdeztem szomorúan.<br />
<br />
- A táborban vannak - nézett komolyan a szemembe Jay, és bíztatóan megölelt. - Ott biztonságban kell lenniük - tette még hozzá, önmagát is nyugtatva ezzel. Az elmúlt pár nap hatása felgyülemlett bennem, így csak nagy nehézségek árán sikerült visszatartanom a könnyeimet. Nem engedhetem, hogy gyengének tűnjek a többiek előtt.<br />
<br />
- Azt hiszem, beszélnünk kellene Rickkel - szólaltam meg, miután megnyugodtam és összeszedtem a gondolataimat. Nővérem is egyetértett, így megvártuk még mindenki elalszik, és Rick megkezdi az őrködését, ezúttal Lesterrel.<br />
<br />
- Nektek nem aludnotok kellene? - kérdezte tőlünk a fiatalabb férfi. Vélhetően már zavarta, hogy felhúzott szemöldökkel egyenesen őt bámultuk.<br />
<br />
- Merjek elaludni? - kérdeztem kihívóan.<br />
<br />
- Tőlem nem kell félnetek - sütötte le a szemét. Rick számomra az egyik legszimpatikusabb tagja a csapatnak, és bár csalódtam, mégis rosszul esett, hogy megbántottam. <br />
<br />
- A varázslények sem születésüktől fogva rosszak - szólt közbe hirtelen Lester -, ők is, mint a rendes emberek, maguk döntik el, mit cselekednek és hogyan.<br />
<br />
- Sokkal inkább érzem magam embernek, mint vérfarkasnak - tette hozzá Rick.<br />
<br />
- Minden lény meg tud jelenni emberi külsővel, vagy ez csak Rick kiváltsága? - kérdezte Jaylin.<br />
<br />
- A lényeknek alapvetően két nagy csoportja van ilyen téren. Vannak az intelligensebb fajok, akik sokkal inkább emberek, mintsem varázslények. Rick, vagyis a vérfarkasok is ilyenek. A másik csoportba pedig azok a fajok tartoznak, amelyek nem tudnak emberi külsőt felvenni. Ide tartoznak a trollok, vagy a kerberoszok is. Az esetek túlnyomó részében ők a veszélyesek ránk nézve. - Az elhangzottak alapján Lester valószínűleg sokat tud a lényekről. Ezért is lenne a csapat tagja?<br />
<br />
- Szóval akkor Rick bármikor, amikor úgy gondolja, át tud változni? - kíváncsiskodtam én is.<br />
<br />
- Mondhatjuk. Persze ezt is meg kell tanulni szabályozni. Olyan ez, mint amikor a kisgyerek megtanul járni és beszélni - válaszolt az említett.<br />
<br />
- Mennyi ideig tudsz farkasbőrben maradni? - faggatóztam tovább.<br />
<br />
- Pár napnál tovább még sosem tartózkodtam úgy, hiszen eddig még nem is volt rá szükség.<br />
<br />
- Valójában még nem tudjuk, mennyi ideig lehet egy lény a valódi alakjában. Kísérletezni pedig nem merünk, nehogy baj legyen belőle - vette át a szót ismét az idősebb férfi.<br />
<br />
- És csak Rick az egyetlen lény a csapatban, vagy valaki más is az? - tettem fel az utolsó kérdést, ami igazán foglalkoztatott. Az autószerelős eset óta gyanítottam, hogy Dale-lel is lehet valami hasonló, és jó lett volna végre választ kapni rá, már csak azért is, hogy tisztában legyek a dolgokkal.</div>
<div>
<br />
Hosszas hallgatás után végül Lester csak ennyit felelt:<br />
<br />
- Ezt nem tőlem kellene hallanotok.<br />
<br />
Azzal csend ereszkedett ránk, mely miután már kezdett kínossá válni, nővérem feltette a legésszerűbb kérdést Ricknek címezve, ami illett a helyzethez:<br />
<br />
- Vérfarkasként hogyan lettél a csapat tagja?<br />
<br />
- Komolyan az én történetemre vagytok kíváncsiak? - kérdezte mosolyogva. - Akkor legyen. A Támadás előtt a feleségemmel, a kislányommal és édesapámmal laktam Las Vegas külvárosi részében, közel a helyi nemzeti parkhoz. Csendes környék, az erdő a kertünk mögött terült el. Normális életünk volt, a szomszédjaink nem tudták a titkunkat, és így békésen éltünk...<br />
<br />
- Titkotokat? Úgy érted, hogy a családodban nem csak te voltál ilyen? - vágtam közbe.<br />
<br />
- Ez nem olyan, mint egy betegség, csak is öröklés útján terjedhet. A szüleimtől örököltem, ahogy ők is az övéiktől, és így tovább.<br />
<br />
- A lányod pedig tőled és a feleségedtől örökölte - folytattam.<br />
<br />
- Igen, valamennyire neki is jutott belőle. - Itt egy kicsit elrévedezett, bizonyára eszébe jutott a kislánya. Biztos nagyon hiányzott neki, és meg tudtam érteni, mit érezhet most Rick.<br />
<br />
Pár perc csend után azonban folytatta mondandóját:<br />
<br />
- Szóval, éppen hazafelé tartottam, amikor a Támadás történt. Mivel a város szélén laktunk, első körben került a házunk a tűzvonalba. Amikor az otthonunkhoz értem, először csend fogadott, majd meghallottam a feleségem sikolyát. Lent voltak a pincében, és három ork támadt rájuk. Apám kettővel még csak el-elbírt, de a harmadik a feleségemet és a lányunkat vette célba. Rögtön cselekedtem, de Rose-t, a feleségemet már így sem tudtam megmenteni. Ekkor megfogadtam, hogy ameddig csak tudok, küzdök a mocskok ellen. Miután a lányomat és apámat a legközelebbi táborba eljuttattam, az utóbbi biztatására pedig elindultam megkeresni a fő... akarom mondani egyik régi barátját. Így találkoztam a megadott címen Jungsuval, Dale-lel és Siddel, akik először kis híján leütöttek, de végül velük maradtam, hátha együtt többet tudunk tenni ennek az egész őrületnek a megállításáért. Innek pedig már ti magatok is kitalálhatjátok a folytatást.<br />
<br />
- Őszinte részvétünk a feleséged miatt - szólaltam meg Jay, és a magam nevében is, miután megemésztettem a hallottakat.<br />
<br />
- Manapság az emberek már nem a múlt miatt szomorkodnak, hanem örülnek
annak, ami megmaradt nekik, és amijük van. - Csak ennyit válaszolt. Teljesen megértettem, miről
beszél. Én is több szerettemet is elvesztettem a hirtelen támadások
miatt, de azért hálás voltam, hogy a nővérem és a szüleim megmaradtak
nekem. <br />
<br />
- Remélem, most már újra bíztok bennem - szólalt meg néhány perc csend után megint.<br />
<br />
- Meg kell még emészteni ezt, de azt hiszem, menni fog - feleltem egy ásítás kíséretében. Az álmosság hirtelen telepedett rám, és nem akartam mást, csak elterülni a hálózsákomban.<br />
<br />
- Jó éjszakát! - köszöntünk el egymástól, szinte egyszerre.<br />
<br />
Bár Rick elbeszélése után maradtak még számomra megválaszolatlan kérdések, egyelőre amit elmondott, elég volt ahhoz, hogy újra csapattársként, és ne ellenségként tekintsek rá. Miután kényelmesen - már amennyire a földön lehet - elhelyezkedtem, rögtön el is aludtam. Az álmom elég zavaros volt. Rick, ahogy vérfarkasként orkokkal küzd, kerberoszok, amint a szüleimre támadnak, végül egy hihetetlen zöld szempár. Arra ébredtem fel, hogy valaki erősen megrázza a karomat.<br />
<br />
- Jane, ébresztő! Társaságunk akadt! - Sid hangja sürgető volt.<br />
<br />
Remek, hát ez a nap már soha nem fog véget érni?</div>
</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-78122358434580232192015-12-19T07:55:00.002-08:002015-12-19T08:00:55.530-08:007. fejezet - Jaylin<div style="text-align: justify;">
Halihó, drága blogmolyok!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Meg is érkezett a 7. fejezet, gőzerővel haladunk a folytatással. Szomorúan vettük észre, hogy lankadt a figyelem, de mi töretlen lelkesedéssel írjuk a friss részeket. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem is papolok tovább. Mindenkinek kellemes olvasást!</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhGqcj0YXNB7KGPHjBp7ZIO4V1wZ0svlLTgcR1shj_FC9OnI3jeo4hd4g73wWRssnKG-RzovcXwmwpyvsXz0MN8zo8swFbIO9UvUho_Zm8yo-zQTeHre8rEtWh7l3sttDHrpEpG8Rm67kK/s1600/cd8abdfd8521482d9163f60e44775c3b.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhGqcj0YXNB7KGPHjBp7ZIO4V1wZ0svlLTgcR1shj_FC9OnI3jeo4hd4g73wWRssnKG-RzovcXwmwpyvsXz0MN8zo8swFbIO9UvUho_Zm8yo-zQTeHre8rEtWh7l3sttDHrpEpG8Rm67kK/s1600/cd8abdfd8521482d9163f60e44775c3b.jpg" /></a></div>
<br />
<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=vSkb0kDacjs" target="_blank">Egy kis zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<br />
<br />
Jaylin<br />
<br />
<div dir="ltr">
Érdekes, és kissé félelmetes volt az olvasóteremben
éjszakázni. Az összes asztalt a falakhoz toltuk, a nagyobb kanapékat
azonban ott hagytuk, az egyiken Lester, a másikon pedig Aaron fog
aludni. Szerencsére elég szélesek voltak ahhoz, hogy kényelmesen
elférjenek rajta. A világosbarna padlószőnyeg, amit a márványpadlóra
helyeztek, már sok helyen fel volt szakadozva, így nem féltünk tüzet
rakni. Összetörtünk pár asztalt, majd a lábak, némi papír és gyufa
segítségével sikerült tüzet rakni. A nap lement, az ablakok mögött az
éjszakai égbolt végtelenje terült el. Bent ropogott a tűz, halk
szuszogás hallatszott. Én a földön feküdtem a tűz mellett egy
hálózsákban és próbáltam elaludni. Az őrködést Rick és a színes hajú
lány kezdte. Két óra múlva fogja őket leváltani a húgom és Jungsu. Én
majd kora hajnalban kerülök sorra, addig igyekeztem álomra hajtani a
fejem. Nem volt könnyű, a padló kemény, az éjszaka pedig hűvös volt.
Talán ez volt az egyetlen olyan éjszaka, mikor nem attól rettegtem, hogy
mikor fognak ránk törni a szörnyek, de kissé féltettem a szüleimet.
Tudtam, hogy eddig még nem támadták meg a táborokat a lények, néha
sikerült elkapnunk egy-egy rádió frekvenciát, amivel a táborok
kommunikáltak egymás között. Ezekkel a gondolatokkal tértem nyugovóra. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Hajnali négy óra volt, mikor Savannah felkeltett, hogy
cseréljük le őt, és Sidet. Álmosan megropogtattam elgémberedett
tagjaimat és az őrtársamra, Dale-re nézte. Még eddig nem volt alkalmam
beszélni vele, bár nem hiszem, hogy ez a helyzet a közeljövőben változni fog.
Intettem a lánynak, hogy fenn vagyok, nyugodtan aludhat. Ő kedvesen rám
mosolygott, majd bebújt a hálózsákjába és pár másodperc múlva már halkan
szuszogott. Eközben Dale tett egy kis fát a tűzre, és elrévedve meredt a
semmibe. Nem akartam megzavarni, így én is a gondolataimba merültem.
Azon gondolkodtam, hogy vajon egy ekkora csapat hogy élhette túl a
szörnyek támadását? Sokan voltak, nagy célpontként szaladgáltak a
világban, arról nem is beszélve, hogy egy gyerek és egy idős férfi is a
csapat tagja volt. Nem mertem ezekre a dolgokra rákérdezni, mert
tolakodásnak éreztem volna, így csak tovább elmélkedtem magamban.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- A testvéred mindig is gyanakvó volt? - szólalt meg végül
Dale, ezzel megtörve a csendet. Körülnéztem, hogy biztosan lássam,
mindenki alszik, úgy válaszoltam.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Természetesen nem - mondtam halkan. Valahogy bennem
maradt az, hogy a könyvtárban nem illik hangosan beszélni és a többieket
sem akartam felkelteni. Válaszoltam a férfinak, hiszen mégis a
csapattársam lett, aki úgy tűnt, sem mellettünk, sem ellenünk nincs. Nem
volt titok, de Jane-nek ezt nem fogom elmondani, hogy kikotyogtam róla
némi infót. Valószínűnek tartottam, hogy Dale-t érdekli a húgom, bár azt
nem tudtam volna megmondani, milyen szempontból. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- A Támadás változtatta meg? - kérdezett újból a férfi.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- A Támadás mindannyiunkat megváltoztatott - rántottam meg a
vállam. - Én is más lettem, a húgom is, és gondolom te is. Az emberek
egy idő után mindenre és mindenkire gyanakodnak. - A szemem sarkából a
kis szőrcsomóra néztem, aki Jane fejénél aludt. - Jó, talán nem
mindenre. Mióta a gonosz lények megtámadták a világunkat, azóta minden
megváltozott. Az emberek rettegni kezdtek, és gyanakodva méregették a
másikat, nehogy egy báránybőrbe bújt farkassal akadjanak össze.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Honnan tudod, hogy mi nem vagyunk azok? - Dale mélyen a szemembe nézett, ebből sejthettem, hogy komolyan gondolta a kérdést.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Talán azok vagytok, talán nem - rántottam meg a vállam. -
De kételkedek abban, hogy azért mentettetek meg, hogy utána a szívemet a
torkomon keresztül vegyétek ki.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Ki tudja, lehet valami őrült lények csapata ez, akik sötét titkot őriznek - mondta rejtélyesen.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Mindenkinek vannak sötét titkai. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Mindenre van valami frappáns válaszod? - kérdezte halkan felnevetve.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Szeretek beszélni. - Rávillantottam egy széles vigyort, majd mind a ketten újra a gondolatainkba merültünk. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Egy órás hallgatás után felkeltettük Pandorát, és egy másik
fickót, aki még korábban ellenünk szavazott. Erre még rá fogok
kérdezni. Volt újabb két órám, hogy elaludjak, és kissé kipihenjem
magam. Azt hittem, nem fog menni,menni de tévedtem. Pár perc múltán
olyan mély álomba szenderültem, hogyha egy hatalmas medve is rontott
volna ránk, arra sem kelek fel.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Két óra múltán keltett a húgom, hogy ideje belekezdenünk a
keresésbe. Két csoportra bomlottunk, hogy gyorsabban haladjunk. Mivel
csak Jane és én tudtuk pontosan, hogy hogy néz ki az írás, két külön
csapatban voltunk. Mi az északi szárnyat vettük célba, Jane-ék pedig a
délit. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Hatalmas volt a két terület külön-külön is, nem csoda, hogy
egész nap eltartott egy-egy részleg átkutatása. Minden egyes könyvet
levettünk a polcról, belelapoztunk, és ha köze volt az indiánokhoz, vagy
azok nyelvén íródott, akkor azt letettük az asztalra. Felváltva néztük
meg azokat, egyedül a őslakosok nyelvén íródottakat néztem át én.
Mondanom sem kell, pár óra után már mindannyian fáradtak és ingerültek
voltunk, a szemem előtt pedig összefolytak az idegen betűk. Mire
elérkezett a nyolc óra, és újra összegyűltünk az olvasóteremben, addigra
mindenki olyan volt, mint a mosott rongy. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Ezúttal én kezdtem az őrködést, és a társam most is Dale
volt, de most nem beszélgettünk. Néha-néha dobtunk pár darab fát a
tűzre, máskülönben nem igen mozogtunk. Egyszer-kétszer felálltam, hogy
kinézzek az ablakon, de a végeláthatatlan sötétségen kívül mást nem
láttam. Szörnyű volt ez a várakozás. Mi van, ha rossz helyre jöttünk? Ha
nem volt igazam? Mi a garancia arra, hogy egyáltalán könyvet kell
keresnünk? Vagy hogy könyvtárban találjuk? Vagy ha itt van, de nem
ismerjük fel? Túl sok a kérdés és túl kevés az idő. Minden egyes itt
töltött perccel egyre több és több ember hal meg, a szörnyek pedig egyre
nagyobb hatalmat szereznek. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Min gondolkodsz? - hallottam meg a húgom hangját magam mögül. </div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Miért nem alszol? - kérdeztem vissza. Jobb, ha nem tudja, épp miken jár az agyam.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Nem tudok. Különben is, nemsokára én jövök. - A teremben
lévő hatalmas álló órára néztem, ami háromnegyed tizet mutatott. Észre
sem vettem, hogy eltelt a két óra. Önmagam emésztgetése közben csak úgy
repül az idő. Csöndben telt a maradék negyed óra, mire észbe kaptam,
Jane és Jungsu már le is váltott minket. Próbáltam elaludni, de a
gondolataim nem engedték. Csak feküdtem a hálózsákban, és azon agyaltam,
miért történt mindez? Miért leptek el minket a gonosz lények? Mivel
érdemeltük ki ezt? Talán sosem kapunk rá választ. Jól döntöttünk?
Tényleg itt kell lennünk, ezt kell tennünk? Később láttam, ahogy újabb
váltás következik, ismét mások őrködtek. Végül több órányi forgolódás és
emésztés után álomba merültem.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Másnap természetesen fáradtan és elnyűtten keltem. Már egy
éve, hogy az érdekelt legkevésbé, hogy nézek ki. A Támadás óta minden
fontosabb volt. Az élelem, a biztonság, a család, a tűz. Az élet. A
legutolsó helyen állt az, hogy hogy állt a hajam, vagy hogy friss-e a
leheletem. Persze egy tic-tacnak vagy egy fésűnek örültem volna, főleg
mikor ránéztem arra az ellenszenves lányra. Hogy tud felkelés után
rögtön ilyen jól kinézni? Belülről mardosott a zöld szörnyeteg, de aztán
rögtön az eszembe jutott, hogy van ennél fontosabb dolgunk is.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
Újabb területeket kutattunk át, több száz könyvet
nyálaztunk végig, de semmit sem találtunk. Egy idő után én már nem
kerestem, csak néztem a könyveket, a begipszelt karom sok mindenben
akadályozott. Mivel nem akartam a többieket feltartani, így maradtam a
nyálazásnál. Mondanom sem kell, hogy újabb tizenkét órányi hiábavaló
keresgélés után, olyanok voltunk, mint a kisgyerek, aki nem azt kapta
karácsonyra, amit szeretett volna. Sőt, rosszabb. Olyanok voltunk, mint a
kisgyerek, aki semmit sem kapott ajándékba. Újabb gyötrelmes este várt
ránk, szinte semmit sem aludtam. Mindenki egyre elkeseredettebb és
szótlanabb lett, a harmadik napra szinte már senki nem beszélt senkivel
sem. Ingerültek, fáradtak és nyűgösek voltunk. Én például majdnem
leharaptam Aaron fejét, mikor véletlenül nekem jött. Persze utána
bocsánatot kértem tőle, ő sem haragudott, mégis rosszul éreztem magam.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
A várakozás mindenkit megőrjített. A reménykedés, hogy
talán most minden megváltozhat. Egy ideje már nem volt könyv, amit
átlapozhattam volna, így én magam is keresésre indultam. Választottam
egy szimpatikus polcot és nézelődni kezdtem. Amelyik cím érdekesen
hangzott, vagy amelyikben szerepelt bármi is az indiánokkal
kapcsolatban, azt azon nyomban le is kaptam. Épp egy magasan lévő
könyvet akartam leszedni, mikor a nehéz kötet kicsúszott a kezemből, én
pedig hátraugrottam, nehogy a lábamra essen. A könyökömmel sikerült
ledöntenem a lábáról egy ingatag szekrényt. Nem viccelek, az egész
oldalra dőlt, hatalmas robajjal tudatva mindenkivel, hogy itt vagyunk.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Jól vagy? - fogta meg az ép karomat Pandora.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Persze, engem nem talált el - mondtam, miközben a kezemet
a szívemre szorítottam. Hevesen dobogott, attól féltem, kiesik a
mellkasomból.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Mi történt? - lépett mellém Jungsu. Felhúzott szemöldökkel ránéztem, majd szó nélkül a felborult polc irányába mutattam.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Szerinted mi történt?</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Érdekes - morogta mellettem a színes hajú lány, Megan. A
falhoz lépett, ahol már a bézs színű tapéta válni kezdett. Óvatosan
megragadta és lassan húzni kezdte azt, mire egy jókora, téglalap alakú
repedés tárult fel előttünk.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
<div dir="ltr">
- Egy ajtó. - Pandora épp olyan megdöbbent volt, mint én.
De mivel sem kilincs, sem semmi olyan eszköz nem volt ott, amivel
kinyithattuk volna azt, így tanácstalanul álltunk a felfedezett bejárat
előtt. Közben Jungsu a kézi adó-vevőn felhívta a másik csapatot, így tíz
perc múlva már mindenki ott tolongott a kis teremben. Ettől a kis
ajtótól vártuk a megváltást, e mögött a kis elrejtett rés mögött
remélhetőleg az volt, amit mi is kerestünk. Hogy miért, azt nem tudjuk,
hiszen lehet valamilyen titkos, állami papírok voltak benne, vagy olyan
könyvek, amiket még a háborúk idején rejtettek el. Nem tudni. De jobb,
ha most nekilátunk.</div>
<div dir="ltr">
<br /></div>
- Hogy jutunk be? - tettem fel a nagy kérdést. Nos, a választ, amit kaptam, arra nem számítottam. Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00611518668516666011noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-79620167618894484102015-12-16T05:45:00.001-08:002015-12-16T05:48:30.108-08:006. fejezet - Jane<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
Meg is jött a folytatás. A héten még valószínű, hogy feltesszük a folytatást, de a karácsonyi időszakban nem biztos, hogy rendesen fogjuk tudni hozni a részeket.<br />
<br />
Kellemes olvasást!<br />
<div style="text-align: center;">
<br />
<br />
<b><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiMZwllpQES7qE23KQctKOlzPksfVm8_gbGiwQVbj52OzwAdac_uRCYAODOtBZkwQOlLpbjHn0WgNC6jzhyO0NhbTNUQwbdISF794llBClHU9Ln_JEsTXklqm-iFDBTHZzPgqohdhIwwJ9W/s1600/e4c28bc49bc49a84ded09055b1d83175.gif" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiMZwllpQES7qE23KQctKOlzPksfVm8_gbGiwQVbj52OzwAdac_uRCYAODOtBZkwQOlLpbjHn0WgNC6jzhyO0NhbTNUQwbdISF794llBClHU9Ln_JEsTXklqm-iFDBTHZzPgqohdhIwwJ9W/s320/e4c28bc49bc49a84ded09055b1d83175.gif" width="320" /></a> </b><br />
<br />
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=C-W40iW2MRs" target="_blank">Egy kis aláfestő zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<b>Jane</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Sokat beszélgettünk, később pedig Pandora is csatlakozott hozzánk, aki nagyjából elmondta, hogyan is mennek itt a dolgok, majd ahogy lassan sötétedni kezdett, sorra célba vettük a fürdőt. Nővéremmel ugyanazt a szobát kaptuk meg, amiben az elmúlt napokban is tartózkodtunk, s miután nagyjából elrendeztük a cuccainkat, még felhívtuk telefonon a szüleinket. Alighogy leoltottuk a lámpát, Jaylin valószínűleg el is aludt, legalábbis a légzéséből arra következtettem. Én még tudatomnál voltam, de amikor kintről kocsiajtó csapódását, majd emberi hangokat hallottam, a kutyust magamhoz ölelve alvást színleltem. Pár perccel később valaki belépett az ajtón egy nagy sóhajtás kíséretében. Számítottam rá, hogy nem csak ketten lakunk majd ebben a szobában, és reméltem, hogy a szobatársunk nem az a lány lesz, aki ellenünk szavazott.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Pirkadatkor ébredtem, ám a rejtélyes szobatársunk így is megelőzött. Jaylin még javában aludt, így halkan átöltöztem, majd kiosontam a szobából. Mivel a kis szőrmók nagyon nyugtalan volt, kisétáltam vele az udvarra, hátha csak a dolgát akarja végezni. Arra gondoltam, ha már kint vagyok, legalább edzek kicsit. Bár rohamosan javultam, néha meg-megszédültem, de ez mégsem tántorított el attól, hogy formában tartsam magam. Ki tudja, lehet hamarosan hasznát veszem az erőmnek.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
A terveket az edzéssel kapcsolatban rögtön elfelejtettem, amint észrevettem, hogy a garázs ajtaja nyitva van. A Mazda mellett ugyanis egy hatalmas, világosbarna színű, tipikus amerikai autó foglalt helyet. Régebbi típusú volt, úgy húsz évesnek saccoltam. Bárcsak vezethetném! Mivel nem láttam, hogy lenne bent valaki a garázsban, beléptem. Elindultam az autó körül, az ujjaimat óvatosan végigsimítva rajta. Egy Buick volt az és a karosszériája alját leszámítva egészen jó állapotúnak tűnt.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Szia. – Révedezésemből egy férfi hangja zökkentett ki.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Hello, Rick… én azt hittem, nincs itt senki – kezdtem a magyarázkodást, és éreztem, hogy pirosodik az arcom.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Semmi gond, szereted az autókat? – kérdezte. – Én is – tette hozzá mosolyogva, miután bólintottam. – Csak azt sajnálom, hogy nem használhatjuk.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Mi baja? – Csalódott voltam, hiszen reméltem, hogy egyszer én is beülhetek a volánja mögé.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Gyújtásnál még minden rendben, de a motor nem indul.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Hmm… biztosítékokat néztétek már? – kérdeztem. Közben azon gondolkodtam, miként lehetne megjavítani az autót, ha egyáltalán lehetséges az. – Az indításgátlóval is minden rendben? – találgattam tovább.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Ezeket már mind ellenőriztük, sőt az aksit és a motort is, hogy jók-e Egyébként jól gondolom, hogy nem csak kívülről ismered az autókat?</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Tudok egy-két dolgot róluk – feleltem mosolyogva, majd elmeséltem Ricknek, hogy a Támadás – mi csak így neveztük a sötét lények hatalomra törését – előtt jó pár nyarat az egyik nagybátyám autószerelő műhelyében töltöttem, én voltam a jobbkeze, és az alatt az idő alatt rengeteg dolgot megtudtam az autók működéséről, karbantartásáról, és hogy ott tanultam meg vezetni is. </div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Elég sokat beszélgettünk még a négykerekűekről és már délelőttre járt, amikor is a zöld hajú lány ránk talált, és csak annyit mondott, hogy megbeszélés lesz. Ahogy tapasztaltam eddig, elég gyakran összegyűlnek egy ilyenre, de remélem ezúttal nem miattunk.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Miután a már jól ismert dolgozószobába értünk, gyorsan odaálltam nővérem mellé, aki kérdőn nézett rám, de csak intettem neki, hogy később mindent elmondok. A szoba kicsinek tűnt a sok embertől. Itt volt mindenki, akit ismertem. A tegnapi gyűlésen részt vettek, a Lester nevű férfi, Aaron és az a srác, akivel ébredésemkor ismerkedtem meg. Most jobban szemügyre tudtam venni. Tényleg olyan magas volt, mint amilyennek gondoltam, és szeme színe pedig lehetetlenül világoszöld volt. Ekkor tudatosult bennem, hogy mindezt azért állapíthattam meg, mert egyenesen engem bámult. Bizonyára csodálkozott, hogy mit keresünk itt Jaylinnel.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- A jelnek valami köze van a könyvekhez – kezdett bele Jungsu. Eddig semmi újat nem tudtunk meg.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Talán egy könyvtárban kell keresnünk a megoldást – vélekedett Lester.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Igen, de több ezer van belőle az országban. Ezek bármelyikében lehet – csatlakozott be a beszélgetésbe Pandora.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem érdemes Washingtonban keresgélni – szólt közbe halkan Jaylin – a Kongresszusi Könyvtárban – pontosított, miután többen is kérdőn néztek rá. Mivel nővérem felvetése tűnt a legésszerűbb megoldásnak, megegyeztünk, hogy a fővárosba költözünk. Igaz, hogy majdnem hétszáz mérföldre van, de ha csak ennyin múlik, hogy visszakapjuk a régi életünket, akár már most indulnék.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Két fuvar kell majd – fordult Jungsu Rick felé.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- De hát úgy három nap lesz a teljes költözés! – akadt ki a barna bőrű lány. Én sem repestem túlságosan az örömtől, hiszen alig rendezkedtem még itt be, máris csomagolhatok össze.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Máshogy nem tudjuk megoldani, hogy mindenkit elvigyünk – nyugtatta a lányt Pandora. – Csak egy jó autónk van.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Talán ezen tudok segíteni – szóltam közbe. – Van egy ötletem, mi lehet a Buick baja. – Jaylin megszorította a kezem, jelezve, hogy nem most van itt az ideje a hősködésnek, de nem foglalkoztam vele. Egész idő alatt azon gondolkodtam, hogy mi lehet a probléma forrása. Nem biztos, hogy jó a tippem, de egy próbát mindenképpen megér.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Már mindent próbáltunk. Azért mert meg tudod különböztetni a színüket és a típusukat, belül még összetettebbek és bonyolultabbak – szólalt meg a zöld szemű srác. Remek, most meg egy buta kis libának néz. Ha szemmel ölni lehetne, már rég a padlón feküdne és még jól be is húztam volna neki egyet, akkor nem lenne ilyen nagy a szája.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Dale, Jane ért az autókhoz, szerintem megnézhetnénk, mire gyanakszik – szólalt meg Rick, aki valamelyest megnyugtatott ezzel. Hálásan néztem a férfira, amiért kiállt mellettem, majd büszkén mosolyogtam a nagyszájúra, aki most legalább megtudja, kivel is kezdett ki.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Legyen, de holnap reggel indulunk – zárta le a gyűlést végül pár perc csend után Jungsu, majd mindenki sietett a maga dolgára.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Rick, Dale és a zöld hajú lány társaságában a garázsba tartottunk.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Egy nagyobb méretű csavarhúzó kellene. Meg egy emelő az autó alá - szóltam főleg Ricknek címezve, mivel ő volt az, akit a leginkább ismertem a jelenlévők közül.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Miután a férfiak az emelő segítségével magasabbra helyezték az autó alját, könnyedén elfértem a jármű alatt.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Te ezt komolyan gondoltad? – szólalt meg a lány, a másik kettő pedig gyorsan ott termett, és az emelőhöz hasonlóan támasztották a Buickot.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Ha esetleg valami baj lenne – ennyit fűztek hozzá, de tudtam, hogy másfél tonnát úgysem bírnának megtartani, legalábbis ember nem képes rá. Ezen ráérek majd később is elmélkedni, jelenleg fontosabb feladatom is van. Most majd megmutatom, főleg annak a nagyszájú alaknak, hogy mit is tudok.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Rövid időn belül sikerült kivennem a helyéről az alkatrészt, amit hibásnak véltem, majd szétcsavaroztam. A kiszedett elem forgó- és állórészének találkozásánál lévő érintkezőt jól megtisztítottam, már amennyire tudtam, majd szépen visszaraktam mindent a helyére, az utolsó csavarig. Miután már az emelő is kikerült a jármű alól, izgatottan vártam, hogy vajon mi lesz a munkám eredménye. Azt a megtiszteltetést kaptam, hogy én tesztelhetem, működik-e az autó. Amikor meghallottam a motor mély hangját, majd kiugrottam a bőrömből.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Elkoszolódott a szénkefe – magyaráztam a többieknek, akik csak megértően bólogattak. Rick és a lány megdicsértek, Dale-től viszont „nem is rossz egy szőkétől”-t kaptam.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Mégis egy szőke javította meg – szóltam vissza gorombán.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Boldogan léptem be a lakásba, és bár valószínűleg olajos voltam mindenütt, a szám fülig ért, és minden okom megvolt rá. Összefutottam Jaylinnel, aki csak mosolyogva a fejét csóválta. Miután lezuhanyoztam és tiszta ruhát vettem fel, a nap további része teljesen átlagosan telt, már amennyire egy romba dőlt világban ez lehetséges. Az este sem tartogatott semmi rendkívülit, leszámítva a két órán keresztüli őrködésem kiskutyám társaságában, amit még éjfél előtt letudtam. Ez is a játékszabály része volt; az esték alatt őrt állunk az ajtónál felváltva, és harcra készen.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<o:p><br /></o:p></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Reggel korán indultunk. Mivel immár két autónk is volt, egyszerre nekivághattunk az útnak, amihez minden felszerelésünk megvolt; elegendő üzemanyag, színültig megrakott csomagtartó mindenféle használható dologgal és persze a térképpel. A Mazda ment elől, mögötte a Buick, amelyben rajtam kívül még Jaylin, a szőrmók, Aaron, Pandora, a barnabőrű lány és Lester kapott helyet, a többiek a másik járműben ültek. Mivel hatalmas volt belül is az autó, kényelmesen elfértünk. Az út hosszúnak ígérkezett, így próbáltuk elfoglalni magunkat. Eleinte nővéremről és rólam kérdezősködtek, arra is kíváncsiak voltak, hogy sikerült életre kelteni az alattunk lévő kocsit, és mindenféle semleges dolog is szóba jött.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Egyébként még be sem mutatkoztam. Savannah vagyok. – Nyújtott kezet a barnabőrű lány, aki az út során most szólalt meg először. – Ti pedig Jaylin és Jane. Bocs, ha keverni fogom a neveteket, de olyan egyforma a hangzásuk – tette még hozzá.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Pár óra elteltével azonban kifogytunk a témából, így csend ereszkedett ránk. A gondolataimba merültem és egyre csak azon járt az agyam, hogy vajon milyen lény lehet Dale és Rick, és hogy tudnak-e róla a többiek. Gondolatmenetemet Aaron hangja szakította félbe:</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Jane, hogy hívják a kutyádat?</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Még nem nagyon tudom... Azt hiszem, Anubisznak fogom hívni. – Az állat mintha tudta volna, hogy róla van szó, rám nézett, majd megnyalogatta a kezem. – Igen, Anubisz leszel – simogattam meg.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon metaforikus – fűzte hozzá Lester mosolyogva.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Ezután nem beszéltünk többet, mindenki elfoglalta saját magát. Én visszatértem előbbi gondolataimhoz, és bár néhányszor megálltunk a pihenőknél, sikerült többször is elszundítanom. A tájból nem sokra emlékszem, főleg kisebb utakon mentünk, hogy minél jobban kerüljük a feltűnést.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Tizenkét órával az indulásunk után végleg kiszálltunk az autókból. Szerencsénkre még nem ment le a nap, így meg volt a lehetőségünk, hogy biztonságos helyet keressünk estére.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Tudtam, hogy a könyvtárat együttesen négy épület alkotta, ám minket egyelőre csak a főépület érdekelt. Ez ugyan nem a legjobb formájában volt, viszont így is lélegzetelállító látványban részesültünk. Az építészek a viktoriánus kori stílusjegyeket jól ötvözték a reneszánsz elemekkel, ezzel még fenségesebb külsőt adva neki. Színe világos volt, egykoron bizonyára fehér lehetett, mára azonban szürkében tündökölt. Az épület előtt egy hajdani szökőkút romjai álltak. A bejárathoz lépcsőn keresztül tudtunk csak odajutni, ami azonban elég romos volt, és nem tűnt túl stabilnak sem. Mielőtt azonban beléptünk volna az intézménybe, gyors gyűlést tartottunk. Megbeszéltük, hogy a kutatást csak holnap kezdjük, mára csak a szállásunkként szolgáló helyiség megtalálása a cél. </div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Így szállingóztunk be az épületbe, zseblámpákkal a kezünkben, az összes holminkat cipelve. Ugyan gyenge volt a fényforrás, ám így is elbűvölt az előcsarnok szépsége. Tágas volt, ajtót egyet sem láttam, csak boltíveket minden irányban, és tömör oszlopokat, amelyek a karzatot tartották. Egyenesen indultunk útnak, majd egy sok ablakos folyosón keresztül haladtunk át, mire találtunk olyan termet, aminek ajtaja is van. Óvatosan beléptünk, minden egyes négyzetcentimétert átkutattunk. Valószínűleg ez lehetett egykoron az olvasóterem, legalábbis a sok íróasztal és szék erről tanúskodott. A berendezési tárgyak körkörösen voltak elhelyezve, magasan a fejünk felett pedig egy aprólékosan kifestett kupola díszelgett. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy itt megpihenhetünk, kipakoltuk a fontosabb dolgainkat, megbeszéltük az őrködés menetét, majd nyugovóra tértünk.</div>
</div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<div style="text-align: justify;">
Volt egy olyan érzésem, hogy amit keresünk, nem fogjuk egykönnyen megtalálni, már ha igaz Jaylin felvetése, és tényleg itt kell kutatnunk utána. Igazából szerintem egyikünk sem tudta, mit is keresünk pontosan, de a remény, hogy véget vethetünk ennek a groteszk rémálomnak, mindannyiunkat cselekvésre késztetett.</div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-22849920619450002762015-12-11T09:49:00.000-08:002015-12-16T05:45:59.066-08:005. fejezet - Jaylin<div dir="ltr" style="text-align: left;">
Sziasztok!</div>
<div dir="ltr">
<div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Meg is érkezett a friss, javított fejezet! Köszönjük az eddigi megtekintéseket és feliratkozásokat!</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
A folytatás várhatóan jövőhét elején érkezik, addig is kellemes olvasást! :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVXmq7O3apmSsuiAjlCN31n_dAEEAdBiSzBLDmlCL178kX6v0jEmyFYP6UZQNO1HqPN8S2uFzIksIHKO6bwKJTGzkgTkIctxkGGfmt9o7Tor5Qt1P9du1fvsmkHgLXdDbw0cRqsZgaytSL/s1600/tumblr_m308my52681r53qxoo1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVXmq7O3apmSsuiAjlCN31n_dAEEAdBiSzBLDmlCL178kX6v0jEmyFYP6UZQNO1HqPN8S2uFzIksIHKO6bwKJTGzkgTkIctxkGGfmt9o7Tor5Qt1P9du1fvsmkHgLXdDbw0cRqsZgaytSL/s320/tumblr_m308my52681r53qxoo1_500.gif" width="320" /></a></div>
</div>
<div style="text-align: center;">
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=-nbq6Ur103Q" target="_blank">Egy kis aláfestő zene</a><br />
<a name='more'></a><br />
<a href="https://www.blogger.com/null" name="more"></a></div>
<br />
<b>Jaylin </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Szüleink meghökkenve néztek ránk, nem tudták, hogy komolyan gondoljuk-e, avagy sem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - kérdezte anya szomorúan. Nem akart minket elengedni, főleg most, hogy biztonságban lennénk a tábor védelmében. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Mert úgy érezzük, ezt kell tennünk. Több száz védtelen ember hal meg nap mint nap. Nem akarjuk tétlenül nézni - magyarázta Jane. Nem szóltam közbe, hagytam, hogy elmesélje ő, miért olyan fontos ez nekünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- A mester miatt, igaz? - kérdezte apa csöndesen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Miatta is - bólintott húgom. - Tartozunk neki ennyivel, hogy a tudását jó célokra használjuk. Nem akarunk bosszút állni, ő ezt nem szeretné. De büszke lenne ránk, hogy megtettük azt, ami tőlünk telt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szeme könnybe lábadt az emlékek hatására, és egy hajszálon múlt, hogy én is elsírjam magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek - mondtam halkan. - Beleőrülünk a várakozásba, hogy ennek az egésznek vége legyen. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Megértjük - suttogta anya. - De nektek is meg kell értenetek, hogy a szüleitek vagyunk, és féltünk titeket. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, anya - fogtam meg a kezét. - De tudunk vigyázni magunkra - mosolyogtam rá. Ő kérdőn felvonta a szemöldökét és letekintett a kezemre. - Jó, ez most kivétel volt, de ne aggódjatok. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudunk lebeszélni róla titeket. - Nem kérdés volt, hanem kijelentés. Jane-nel bólintottunk, mire apám elkezdett kotorászni a táskájában. Végül elővett két ősrégi Nokia telefont, melyet egy atombomba sem pusztított volna el. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Fogjátok - nyomta a kezünkbe a készüléket. - A táborban van áram és térerő, és ti is biztosan találtok majd olyan helyet, ahol van. Amikor csak tehetitek, hívjatok fel, hogy tudjuk, minden rendben veletek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Természetesen - mosolygott rá Jane. Szorosan megöleltük egymást, ám a szívszaggató búcsúzást félbeszakította a szőrgolyó ugatása.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Vele mi legyen? - néztem a kis állatkára.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Legyen nálatok, nagyobb biztonságban lesz ott - mondta Jane. Megsimogatta a kutyus buksiját, majd búcsút intett neki. Azonban, amint egy lépést tettünk a kocsi felé, hogy szóljunk Pandorának a döntésünkről, a szőrgolyó ugatni kezdett, majd mellénk futott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Úgy tűnik nagyon megszeretett téged - mondta anya.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Most mit tegyünk vele? - nézett rám Jane kérdőn.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs - rántottam meg a vállam. - Ő nem igen szeretne itt maradni - mutattam a szóban forgó állat felé, aki nagy, kíváncsi szemekkel figyelt minket. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Akkor maradjon velünk - sóhajtott fel a húgom. - De akárhova megyünk vagy a kocsiban vagy a házban maradsz - intette Jane a szőrgolyót, aki csak oldalra fordította a fejét, mintha nem tudná, mit is kér tőle a gazdája. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ígérjétek meg, hogy vigyáztok magatokra! - kérte édesanyám halkan. Mi a húgommal bólintottunk, majd egy hatalmas ölelést követően a kocsihoz léptünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdezte Pandora összevont szemöldökkel.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretnénk csatlakozni hozzátok - magyaráztam. A doki kérdőn a mellette ülő férfihoz fordult, aki csak megrántotta a vállát, de semmit nem mondott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt Jungsuval kell megbeszélnetek. - Pandora hangja komoran csengett. Mi ismételten csak bólintottunk - kezdtem magamat bólogatós kutyának érezni, amit mindig a kocsi kalaptartójára helyeznek -, majd visszaszálltunk a kocsiba. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Csöndesen tettük meg visszafele az utat. Amióta elhatároztuk magunkat, azóta most éreztem először a félelmet. Mi van, ha nem fogadnak be? Persze visszamehetünk a táborba, de akkor úgy kell leélnem az egész hátralevő életem, hogy arra kell gondoljak, nem tettem semmit. Nem tettem semmit, hogy véget vessek az értelmetlen pusztításnak, az öldöklésnek, a félelemnek. Meg akarom mutatni, hogy igen, én is érek valamit, hogy én is tehetek azért, hogy a világ jobb legyen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból, majd Pandora mellénk lépett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Én mellettetek vagyok - mondta ránk mosolyogva. Örültem, hogy legalább van valaki, aki kiáll mellettünk. Beléptünk a házba, ahol Sid meglepett arcával találtuk magunkat szemben.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ti? Nem a táborba mentetek? </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Visszajöttünk - mondta Jane kissé félve. - Szeretnénk csatlakozni hozzátok - magyarázta meg a ki nem mondott kérdést. A fiú szélesen elmosolyodott, ám egy pillanattal később komoran nézett a szemünkbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szólok a bátyámnak - mondta, majd azon nyomban elrohant. Sejtettem, hogy Sid és Junsgu testvérek, de most már meg is bizonyosodtam róla. Nagyjából öt perc telt el néma csendben, mikor a fiú visszatért és intett nekünk, hogy kövessük. Ugyanabba a szobába vezetett minket, ahol korábban is ültünk. <span class="_5yl5">Sokan voltunk, gyors számlálás után meglepődve tapasztaltam, hogy rajtunk kívül még nyolcan vannak a helyiségben.</span> Ott volt Sid, Jungsu és Pandora, akiket név szerint ismertem. A színes hajú lány, és az is, aki a múltkor olyan csúnyán leszólt, valamint a sofőrünk is. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval szeretnétek csatlakozni - fonta keresztbe a kezét Jungsu. Eközben a kiskutya a férfi lábához szaladt és megszaglászta őt. Kurtán felvakkantott, majd visszasietett mögénk. - Szerintem ő nem támogatja az ötletet. - Felhúzott szemöldökkel nézett előbb a kis állatkára, majd pedig ránk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak nem szereti az ellenséges embereket - rántottam meg a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - kérdezte. Valószínűleg nem a kutya indokaira volt kíváncsi, így kérdőn a húgomra néztem, aki magyarázni kezdett. Láttam a férfin, hogy egyre komorabb lesz, és mielőtt megszólalt volna, tudtam, hogy mit fog mondani. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szó sem lehet róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - kérdeztem azonnal. Nem fogom feladni egykönnyen, kitartok, ameddig tudok. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert már így is elegen vagyunk - mondta széttárt karral. - Nincs kedvem bébicsőszködni felettetek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs rá szükség - morogta az orra alatt Jane, de a hatalmas csöndben mindenki jól hallotta. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudunk vigyázni magunkra - mondtam vehemensen, mire Jungsu felhúzott szemöldökkel a bekötözött karomra nézett. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez kivételes eset volt - mondtam válaszként a ki nem mondott kérdésre. Éreztem, hogy arcom egy pillanat alatt vörösre váltott, de nem tudtam ellene semmit sem tenni. - Ketten voltunk egy hatalmas kerberosz ellen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor sem vennénk hasznotokat. - Úgy beszélt mintha valami kibaszott tárgyak lettünk volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- És ha újabb hasonló szövegre találtok? - kérdezte hirtelen Jane. - Ki fogja megfejteni? Nincs internet, vagy ahol mégis, nem tudnátok utána keresni. És nem hiszem, hogy sok szótár lenne a könyvtárban. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igaza van - mondta Pandora. Hálásan rámosolyogtam, amit ő viszonzott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szavazzunk - jelentette ki Jungsu. Nem sok kellett ahhoz, hogy az állam a földön landoljon. - Ki van a mellett, hogy itt maradjanak? - kérdezte. Meglepődve láttam, hogy három kéz is a magasba lendült. Pandora, Sid és az ismeretlen férfi, aki a sofőrünk volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ellene? - Újabb három kéz volt a levegőben. Jungsu, a lány a cigarettával - mily meglepő - és egy ismeretlen férfi. Furcsa mód a színes hajú lány és egy barna bőrű, nálunk kicsit idősebb nő sehova sem tette le a szavazatát. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az én véleményem már nem számít? - lépett be egy idősebb férfi. Nagyjából ötven éves lehetett, haja már őszbe fordult, arcát ráncok tarkították. Kék szeme áthatóan fürkészte a társaságot. Egy idő után a tekintete rajtunk állapodott meg, majd kis gondolkodás után ránk mosolygott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Lester? - tette fel a kérdést Jungsu. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy hallottam, ti ketten voltatok azok, akik megfejtették az írást. Igazam van? - kérdezte a férfi, mi pedig szó nélkül bólintottunk. - Úgy hiszem ez a későbbiekben hasznunkra válhat. Valamint úgy tűnik a két hölgy erősebb, mint azt ti gondolnátok. - Vártuk, hogy folytassa, de ennél többet nem mondott. Nem fejtette ki, mire gondolt, de úgy tűnt, a többiek bíznak a megítélésében. A Lesternek nevezett férfi ezután bólintott, majd lassan kisétált a szobából. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Legyen - sóhajtott Jungsu. - De mihelyst bajba sodortok bárkit is, repültök a legközelebbi menekült táborba. Világos? - kérdezte. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Tökéletesen. - A morgásomat egy megtermett grizzli medve is megirigyelte volna, de úgy tűnik neki ennyi elég volt. Abban a pillanatban kivonult a szobából, a többiek követték őket, egyedül Pandora, Sid és a sofőrünk maradt benn. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Üdv a csapatban - mondta Sid szélesen mosolyogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy mondja - mondta a férfi, majd kezdet nyújtott nekünk. - Egyébként a nevem Rick. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mi is bemutatkoztunk, majd egy kis ideig még beszélgettünk mindenféle semleges dolgokról. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Tulajdonképpen hogy éltek meg? - kérdezte Jane hirtelen.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindig, mikor kénytelenek vagyunk új városba menni, keresünk egy házat, ahol van áram ellátás, és elég nagy mindannyiunknak. Ezután körbe járjuk a környéket élelemért és olyan dolgokért, amik hasznunkra válhatnak - magyarázta Pandora.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Próbáltuk megfejteni a titkos szót, de mindeddig nem jártunk sikerrel - mondta Rick.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért olyan fontos ez a szöveg? - kérdeztem a többieket.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudjátok volt egy boríték, ami a családban apáról fiúra szállt. Jungsu huszonegy volt, mikor apa átadta neki, és elmondta azt, melyet ő is hallott nagyapától - magyarázta Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi volt az? - kérdezte kíváncsian Jane, mire a fiú arcára széles vigyor ült ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- "Csak akkor nyisd ki a borítékot, ha elérkezett az idő. Ha az embereknek szüksége lesz a megváltásra, akkor ez az, mely megmentheti a világot." - idézte a srác. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem értem - ráncoltam a homlokom. - Ha a ti apátoktól kaptátok a borítékot, akkor miért indián nyelven volt a szó a papírra írva? Hiszen ti nem beszéltek ezen a nyelven.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi sem értjük - mondta vállát vonva. - Na, menjünk ki innen, a frász kerülget ettől a helytől.<br />
<br />
Mikor kiértünk a nappaliba, láttuk, hogy mindössze egy kis srác és a barna bőrű lány üldögélt a kanapén. Úgy tűnt, jól elvannak a sakk játszma közben, ezért nem is zavartuk őket. Mint kiderült, rajtunk kívül mindenki más elment a kocsival, de hogy hova, azt nem tudtuk meg. Jane-nel bementünk a konyhába és öntöttünk magunknak egy adag kávét. Annyira különös volt ez az egész. Kávét iszogattunk egy rakás idegennel, mintha ez természetes lenne. Egykoron valóban az volt, ám most ez szinte luxusnak számított. Mintha mi lettünk volna a leggazdagabbak a Földön. Csak azért, mert kávét ittunk.<br />
<br />
- Jane, segítenél edzeni? Most, hogy a jobb kezemet nem használhatom, muszáj lesz megtanulnom másképp harcolni - mondtam egy grimasszal az arcomon.<br />
<br />
Természetesen beleegyezett, így kimentünk a tágas kertbe, és először bemelegítettünk. Volt már egy törött karom, nem akartam mellé még húzódást is. Régebben minden nap futottunk egy órát, és hetente kétszer elmentünk egy konditerembe edzeni, nem is szólva a rengeteg harcművészetről, amire bejártunk. Majdnem minden napra esett egy dodzsó, amit meg kellett látogatnunk. De ennek már több mint egy éve, vége. Azóta a lopakodás, a folytonos menekülés és a harcok tartottak minket edzésben. Nem is beszélve a folytonos rettegésről. Kissé vesztettünk régi formánkból, de korántsem puhultunk el teljesen, még most is képes lennék megnyerni egy tornát.<br />
<br />
Miután alaposan bemelegítettünk, felálltunk egymással szemben. Tiszteletünk jeléül meghajoltunk, majd harcállásba helyezkedtünk. Szerettem Jane-nel edzeni, hiszen jól ismertük a másikat, tudtuk, mit fog lépni, ám mégsem volt unalmas az egész. Ezúttal hagyta, hogy én támadjak, és ő csak védekezett, amiért nagyon hálás voltam. Főként a lábamat használtam, néhol a bal karomat is, ami nem volt könnyű, hiszen folyamatosan jobb kézzel akartam támadni. Nagyjából egy órányi edzés után, lihegve és izzadtan álltunk meg egymással szemben. Mindenem sajgott a megerőltetéstől, mert meg akartam mutatni annak az öntelt pasinak, hogy igen, mi is érünk valamit.<br />
<br />
- Azta! - hallottunk meg egy fiú hangját. Mikor oldalra néztünk, láttuk, hogy a korábban látott kis srác áll az ajtóban. - Nagyon jók vagytok - mondta széles vigyorral az arcán, amelyet nem tudtam nem viszonozni. - Aaron vagyok. Az én anyukám a doki.<br />
<br />
- Pandora fia vagy? - kérdeztem, ő pedig bólintott. Jane nem volt meglepve, ebből gondoltam, hogy ő már tudott róla. - Jay vagyok, ő pedig Jane - mutattam húgomra. - Ne mondd el senkinek, amit láttál. Legyen még egy darabig titok - kacsintottam rá, mire ő bólintott, jelezve, hogy nem mondja el senkinek sem.<br />
<br />
Szerettem volna jól meglepni Jungsut és a beképzelt fruskát, hogy mit is tudunk valójában. Ezután szóba elegyedtünk Aaronnal, Sok mindenről beszélgettünk, és egy idő után rájöttem arra, hogy valóban jól döntöttünk. Bár nem jöttünk ki mindenkivel jól, már biztos voltam abban, hogy ez egy jól összeszokott csapat remek emberekkel. Olyan emberekkel, akik tudták, mit akarnak tenni, akik véget akarnak vetni a káosznak. Jó helyen voltunk.</div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-76329913687008342942015-12-09T07:57:00.003-08:002015-12-16T05:46:05.717-08:004. fejezet - Jane<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
<div style="text-align: left;">
Sziasztok! </div>
<div style="text-align: left;">
<br /></div>
<div style="text-align: left;">
Most kisebb kihagyás után hoztuk a friss fejezetet, de Lexi mentségére szól, hogy elhalmozták a zh-i. A következő rész terveink szerint 1-2 napon belül olvasható lesz. ;)</div>
<div style="text-align: left;">
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást, a véleményeket pedig mindig szívesen fogadjuk! :)</div>
<div style="text-align: left;">
</div>
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCSspgD6Py4A8AXnOJR4T8e5cr4pXa6dWD94Sh-X_XFV9qSTNuhnZR8hpT0a3NNRJLlImtsTfuvKv13bMA_zbUugQIL7EJegp6bydb0Ghz-wJFB2bHK3mNBIvVWyKw8ed5OxDTq9WLRwQ/s1600/11400266_434446933393936_3625076_n.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCSspgD6Py4A8AXnOJR4T8e5cr4pXa6dWD94Sh-X_XFV9qSTNuhnZR8hpT0a3NNRJLlImtsTfuvKv13bMA_zbUugQIL7EJegp6bydb0Ghz-wJFB2bHK3mNBIvVWyKw8ed5OxDTq9WLRwQ/s320/11400266_434446933393936_3625076_n.gif" width="320" /></a> <br />
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=_WMnDTe8ixU" target="_blank">Itt pedig egy kis aláfestő zene</a><br />
<a name='more'></a></div>
<br />
<br />
<b>Jane</b></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Próbáltam újra és újra kitörni a sötétségből, de nem sikerült. Nagyjából érzékeltem a körülöttem történteket, de ahhoz nem voltam elég erős, hogy a szememet kinyissam, vagy beszélni tudjak. Mindannyiszor sikerült magával ragadnia a mélységnek, mivel gyenge voltam ahhoz, hogy küzdjek ellene.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Amikor végre sikerült kinyitni a szemem, egy halványan megvilágított szobában ébredtem. Nem tűnt ismerősnek, ugyanakkor azt sem tudtam, hogyan kerültem oda. Mivel feküdtem, a terepszemlében a lehetőségeim korlátozottak voltak, de igyekeztem minél részletesebben körülnézni, ahogy azt már megszoktam.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Amit először megpillantottam, egy hátsó volt. Egy nagyon is elismerésre méltó hátsó, amely egy férfihoz tartozott. Szerencsére háttal állt nekem, így nem vette észre, hogy felébredtem. Ösztönösen az ágy mellé nyúltam, és megkönnyebbülésemre egy kemény tárgy akadt a kezembe. Egy kis méretű lávalámpa volt. Nem éppen kés, vagy szúrófegyver, de ha kell, ezzel is tudok fájdalmat okozni.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A férfi pont ekkor fordult meg, kezében egy kendőt tartva, amelyből csöpögött a víz.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Jó reggelt, Csipkerózsika! – köszöntött. Néhány évvel lehetett csak idősebb, mint én, viszont több mint egy fejjel magasodna fölém, ha felállnék. A félhomályban nem láttam tisztán az arcát, de sötét, rövid haja volt, és biztosan vigyorgott.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Ki vagy te? És mit keresek itt? – kérdeztem gyanakodva.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Nyugalom, szöszi, majd mindent szép sorjában – tett egy lépést felém.</span></div>
</div>
<div class="MsoListParagraphCxSpLast" style="mso-list: l0 level1 lfo1; text-indent: -18.0pt;">
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Megpróbáltam felkelni az ágyból, ám amikor felültem, a fejemet hirtelen nehéznek éreztem, és a látásom is elhomályosodott egy pillanatra. Becsuktam a szemem is, hogy a szédülés gyengüljön.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Jól vagy? – kérdezte az idegen. </span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- </span><span style="text-indent: -18pt;">Csak ne gyere közelebb! – figyelmeztettem, azzal a kezemben lévő tárggyal nyomatékosan az irányába böktem.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- </span><span style="text-indent: -18pt;">Mert leszúrsz egy lávalámpával? – gúnyolódott. Nem baj, ütni ezzel is lehet.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Ne becsülj alá, és ne hívj szöszinek! - Akárki is volt a srác, szerintem céljának tekintette, hogy idegesítsen.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">Mivel még mindig nem éreztem magam biztonságban, megpróbáltam többször is felállni, de a szédülés újra jelentkezett, ezzel arra kényszerítve, hogy maradjak ülve. A tekintetemet végig az idegenen tartottam, aki ugyan ismét megkísérelt közelebb jönni, de látva elszántságomat, mely szerint a lámpával védem meg magam, inkább lemondott róla. </span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Amúgy sincs kedvem közelebb menni - jelentette ki ezután. - Ne vedd sértésnek, de nincs túl kellemes szagod! - Ha nem éreztem volna magam úgy, ahogy, jól benyomtam volna neki egyet. Igaza volt, hiszen nem is tudom, mikor láttam utoljára rendes fürdőszobát, de attól még nem kell az orromra kötnie.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">Épp valami frappáns válaszon gondolkodtam, amikor hirtelen kitárult az ajtó, és többen is beléptek rajta. Elsőként szüleimet pillantottam meg, majd egy sötét, kócos hajú kisfiú követte őket, akit a magassága alapján úgy tizenkét évesnek becsültem.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Anya? - A hangom megremegett. Nem voltam valami jól, tekintve a fejfájást és a többszöri szédülést, idegen helyen voltam, és nem emlékszem, hogy kerültem ide. Védtelen kisgyereknek éreztem magam, akit mi sem vigasztal jobban, mint szülője biztonságot jelentő karja.</span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Janelle! - Anyám könnyes szemekkel suhant oda hozzám, óvatosan megölelve. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -18pt;">- Szólok anyának, hogy felébredt a lány - szólalt meg a kisfiú hirtelen, majd sietősen távozott, maga után vonszolva a másik idegent.</span><span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">Alig pár perc múlva egy, anyámtól talán pár évvel fiatalabb nő lépett be a szobába, barna haja lófarokban lógott. Gyanakodva néztem rá, de szüleim nyugodtságát látva tudtam, hogy nem ellenséggel van dolgunk. A nő leült mellém, majd kíváncsian méregetni kezdett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -18pt;">- Szia! Én Pandora vagyok, orvos - mutatkozott be. - Emlékszel, mi történt?</span><span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span>
<span style="text-indent: -18pt;">- Nem igazán... Egy erdőben voltunk... megtámadtak minket... egy nagy kutya... - Erősen koncentráltam, hogy felidézzem a közelmúlt eseményeit, ám ez megerőltetőbb volt, mint gondoltam. - Jaylin is ott volt, ő hol van? És miért csak foszlányokra emlékszem? - kérdeztem kétségbeesve.</span></div>
<span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -18pt;">- Ne aggódj, a testvéred biztonságban van, már alszik. Az emlékezeted pedig hamarosan visszatér - nyugtatott meg a nő. - Fáj valamid? Nincs hányingered? - faggatott tovább.</span><span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Csak a fejem... - válaszoltam.</span></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Ez teljesen természetes. Agyrázkódásod volt, felszíni fejsérüléssel - állította fel a diagnózist. - Szerencsére nem annyira súlyos, mint elsőre gondoltuk. Sok pihenéssel pár napon belül nyoma sem lesz - mosolygott kedvesen. - Addig is, ezt vedd be, segíteni fog! - nyújtott egy fehér pirulát felém. Kis hezitálás után végül elfogadtam. </span></div>
<span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">Ezután magunkra hagyott minket. Tekintve, hogy elég rosszul éreztem magam, az álom hamar rám ereszkedett, de éreztem, hogy a szüleim még azután is sokáig ott ültek mellettem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Másnap reggel arra ébredtem, hogy iszonyatosan korog a hasam, ezért úgy döntöttem, hogy körbenézek a házban. A szobából kilépve egy szűk folyosón találtam magam. Elindultam e mentén, de kellett pár perc, mire találtam egy újabb helyiséget. Vettem egy nagy levegőt, majd beléptem. Meglepetésemre csak a nővérem ült a konyhában.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! Kérsz kávét és szendvicset? - köszöntött, miután hosszú percekig csak szorosan öleltük egymást.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy jó nagy adagot, mindkettőből - válaszoltam mosolyogva. - Eltört? - kérdeztem szomorúan a kezére mutatva. A gipszet és néhány horzsolást leszámítva Jaylin jól festett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- El - húzta el a száját. - Rosszabbul is járhattam volna, de így is hetekig viselhetem ezt a vackot. Te hogy érzed magad? - Arcán aggodalom tükröződött.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Már jobban, bár még a szédülés nem múlt el teljesen. Egyébként hol vagyunk? - váltottam témát.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Atlantában, körülbelül öt mérföldnyire a tábortól. Azt ígérték megmentőink, hogy ha jobban leszel, elvisznek oda bennünket.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez jó hír. De mégis kik ezek az emberek? - kérdezősködtem tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom pontosan. De van mindenük, ami egy normális élethez kell, úgyhogy gyere velem! - Azzal Jaylin megragadta a karomat, és maga után vonszolt. Olyan sietős léptekkel haladtunk, hogy nem volt időm rendesen körülnézni. Miután egy szebb napokat is látott lépcsőn felmentünk az emeletre, egyenesen egy fürdőszobába vezetett. Mikor megálltam a tükör előtt, elborzadva néztem magamra. Azonnal a zuhany alá vetettem magam, és bár a hajmosás nem volt egy kellemes élmény, mégis felfrissülve léptem ki a fürdő ajtaján.<br />
<br />
Mielőtt újra visszatérhettünk volna a kis konyhába, egy nálam talán néhány évvel fiatalabb, ázsiai származású fiú közeledett felénk. Amikor észrevett minket, arcán hatalmas mosoly terült szét. Nővéremmel barátságosan köszöntötték egymást, majd nekem is bemutatkozott:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia, Sid vagyok!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jane - ráztuk meg egymás kezét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jungsu kérte, hogy szóljak nektek - nézett ránk bocsánatkérően, amit nem tudtam hova tenni. - Gyertek velem! - Azzal követtük a fiút az egész házon át, mígnem egy dolgozószobaszerű helyiségbe nem léptünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A berendezése egyszerű volt; egy hatalmas íróasztal állt az ajtó mellett, amire az ablakból rásütött a nap. A szobában ezen kívül még egy egész falat beborító polc is állt, tele könyvekkel. A polc előtti kanapén ott ültek a szüleink, egy fotelban pedig egy mandulavágású szemű, rövid, fekete hajú férfi. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jungsu vagyok - mutatkozott be az idegen, amikor mi is helyet foglaltunk egy-egy széken. Még jó, hogy nem kérdeztem meg, ki is az a Jungsu. - Elnézést, hogy csak így idehoztuk magukat, de segíteni szeretnénk. - A hangja hivatalos, ellentmondást nem tűrő volt. - Először is, hogyan történt a támadás? - fordult nővérem felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Jaylin részletesen elmondott mindent. A srácok figyelmesen hallgatták a beszámolót, és én is kíváncsian figyeltem, mivel még néhány részletre homályosan emlékeztem. Miután a beszámoló véget ért, Jungsu megköszönte az információkat. Már az ajtóban álltam, amikor ránéztem az asztalra. Mindenféle irodai észközökön és papírhalmokon kívül egy régi jelre, vagyis inkább ősi nyelven írt szóra lettem figyelmes, amely egy megsárgult papiroson díszelgett. A laikus szemnek ez csupán néhány betűnek tűnhetett, csicsásan leírva, de valójában jóval több annál.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jay, nézd! - húztam vissza nővéremet a szobába.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez volt a mester mesekönyvén... - Neki is eszébe jutottak az emlékek, a szeme pedig könnybe lábadt. <br />
Bár többféle harcművészetet is tanultunk, számos embertől, mégis a kenpo mesterünk állt hozzánk a legközelebb. Ő cseroki indián leszármazott volt, és egy-egy sikeres edzés után szívesen olvasott fel nekünk a könyvéből, melyet azon a nyelven írtak.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudjátok, mi lehet? - kérdezte reménykedve Jungsu.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán... - próbáltam visszaemlékezni a jelentésére -, de miért fontos ez?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert ennek a segítségével tudjuk megkeresni a... - kotnyeleskedett bele a beszélgetésbe Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Sid! - szólt rá határozottan az idősebb fiú. </div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;"><br /></span></div>
</div>
<div class="MsoNormal" style="text-indent: 0px;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="text-indent: -18pt;">- Megmondom, mi van ide írva, ha cserébe te is elárulod, miért kell ez neked - makacskodtam, mivel azonnal hatalmába kerített a kíváncsiság.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -18pt;">Az idősebb srác nagyot sóhajtott. Látszott rajta, hogy semmi kedve beavatni a részletekbe, de nagyon meg akarta fejteni az írást, és másképp úgysem tudja meg, mit jelenthet.</span><span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -18pt;">- A jel nyom egy fegyverhez. - Vártam még, hogy mondjon valamit, de csak állt csöndben. Nem éppen bőbeszédű, így tovább tudakolóztam: </span><span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-indent: -18pt;">- </span><span style="text-indent: -18pt;">Miféle fegyverhez? </span><span style="text-indent: -18pt;"></span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -18pt;">- Ami segíthet véget vetni a káosznak. Többet pedig én sem tudok. - Ezzel jelezte, hogy a beszélgetés a részéről véget ért. Türelmesen várt a válaszomra.</span><br />
<span style="text-indent: -18pt;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-align: justify; text-indent: -24px;">- Egy mesekönyvön láttuk az írást. Jelentése mese, történet, vagy talán a könyv. - Kellett néhány perc, míg felidéztem magam előtt, mit is mondott róla egykori mesterünk.</span><span style="text-indent: -24px;"></span><br />
<span style="text-indent: -24px;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<span style="text-indent: -24px;">- Az utóbbit jelenti</span><span style="text-indent: -24px;"> - szólalt meg halkan Jaylin.</span><span style="text-indent: -24px;"></span><br />
<span style="text-indent: -24px;">
</span>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi pedig azt hittük, csak annyi van odaírva, hogy AVP - fűzte hozzá Sid.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. - Ennyit mondott az idősebb fiú, miután mérgesen a fiatalabbra nézett, majd ki-ki ment a maga dolgára.</div>
<div style="text-align: justify;">
Sid készségesen felajánlotta, hogy körbevezet minket a házban. Egy órája, ha ismerem, de máris szimpatikusnak tűnt. A komor dolgozószobától indultunk. Innen két folyosón lehetett továbbmenni. A jobb oldalival nem is foglalkoztunk, mivel onnan a csapat többi tagjának a szobája nyílt. Nem kérdeztem meg Sidtől, de azért kíváncsi vagyok, vajon hányan lehetnek. A bal oldalin haladva először a padlástérre felvezető rozoga kis lépcső akadt az utunkba, majd a már említett fürdőszoba. A
földszinten a hatalmas nappaliból nyílt a többi helyiség; a lépcső mellett közvetlen a konyha, melynek két bejárata is volt, és a hozzátartozó kamra, amely, meglepetésemre nem szűkölködött élelmiszerekben. A konyha egyik ajtaja a folyosóra nyílt, amelyet már korábban felfedeztem. A nappali másik oldalán még két hálószobába nyílt ajtó, illetve a lépcső mögött a mellékhelyiségbe lehetett jutni.<br />
<br />
A terepszemle után nővéremmel és Siddel beültünk az egyik szobába, amelyen valószínűleg a fiú osztozhatott valakivel, majd jót csevegtünk. Jaylin és Sid elmesélték, hogyan telt a tegnapjuk, én pedig a Pandorával való beszélgetésem részleteibe avattam be őket. A férfiról, akivel ébredésemkor találkoztam, nem beszéltem.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A nap folyamán még szerencsém volt újdonsült kutyusunkhoz, aki nagy élvezettel vetette magát a karjaimba, és az orvoshoz is, aki, miután megvizsgált, nyugalommal közölte, hogy máris javul az állapotom, és akár már holnapután a táborban lehetünk. Ezzel a tudattal aludtam el, bár már nem is annyira vágytam rá, mint amikor elindultunk a barlangtól.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Már javában délelőtt volt, amikor másnap felkeltem. A nap nagy részét olvasással töltöttem, ugyanis a rögtönzött szobánkban, ahol rajtam kívül a családom is helyet kapott, találtam egy számomra igen érdekes könyvet. Nagyon belemerültem a tanulmányozásába, mert észre sem vettem, amikor Jaylin belépett a helyiségbe. Ezután kivezetett az udvarra, ahol egy rozoga hintaágyon néhány megkopott párna díszelgett.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan szép idő van, töltsük itt a délutánt! - lelkesedett Jaylin. Tényleg kellemes volt a levegő. Nyár révén meleg volt, de mégsem az a tikkasztó hőség, amelyben már csak szenved az ember. Szemünket lehunyva élveztük a nap simogató melegét. Később a naplementét is innen néztük végig, majd miután már a szúnyogok lassan megettek bennünket, visszavonultunk, hogy álomra hajtsuk fejünket.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Reggel korán ébredtem, és mivel már szinte nem is éreztem a fejsérülés tüneteit, úgy döntöttem, ideje, hogy gyakoroljak egy kicsit. Melegítőbe bújtam, majd kiléptem a még hűvös udvarra. Előbb a különféle harcművészetek támadó lépéseit gyakoroltam, óvatosan, nehogy megerőltessem magam, majd a védekező mozdulatokat is átismételtem. Jól esett újra megmozgatni az izmaimat, bár néhol még igencsak merevnek tűntek. Az edzés közben egyre csak a régi papiroson és a jelen járt az eszem.</div>
<div style="text-align: justify;">
A testmozgás befejeztével jobban éreztem magam, és boldogan mentem megkeresni Jaylint. Kettesben nem tudtam beszélni vele, mivel szüleinket és őt is lekötötte a holmijaink pakolása. Jungsu megígérte, hogy ma, még naplemente előtt elvisznek bennünket a táborba, csak az autóra kell várni, amit a többiek éppen használnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Már megérkezett a jármű, amikor végre négyszemközt maradtam a nővéremmel.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jay, én nem tudok tétlenül ülni a táborban, míg a világ elpusztul - kezdtem bele mondandómba.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Én sem szívesen, de tudsz jobbat? - szomorúság hallatszott ki a hangjából.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán az a fegyver segíthet, amiről Jungsu beszélt. Én jobban érezném magam, ha elmondhatnám, hogy legalább megpróbáltam tenni valamit - jelentettem ki magabiztosan. Jaylin nem válaszolt, csak mélyen egymás szemébe néztünk. Nem kellettek hozzá szavak, hogy megértsük egymást.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A táskákat pakoltuk be éppen az autóba, amikor Sid még odajött hozzánk és búcsúzóul megölelt mindkettőnket. Meglepődtem ezen a gesztuson, de mivel végig kedves volt velünk, viszonoztuk az ölelését. Az autót egy, körülbelül a harmincas éveiben járó, eddig számomra ismeretlen, borostás, barna hajú, zöld szemű férfi vezette, mellette Pandora ült. Az út körülbelül tíz perces lehetett. A tábor bejáratánál egy őr állított meg minket. Miután megbizonyosodott szándékunkról, útba igazított az illetékesekhez. Amikor kiszálltam az autóból, katonai állomáshoz hasonló látvány fogadott. A tábor hatalmas volt, nem is lehetett teljesen belátni. A megerősített falai mentén nagyobb téglaépületek helyezkedtek el, míg ezektől öt-tíz méterre mindenféle színű sátrak, bizonyára ez lehetett a családok otthona a melegebb időszakban.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Végre itt vagyunk! - szaladt ki egy elégedett sóhaj apánkból.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor a kutyust is lesegítettem az ülésről, nagy levegőt vettem, majd odafordultam a szüleimhez.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya. Apa - szólítottam meg őket. - Jayjel nem maradunk a táborban... Szeretnénk a többiek mellett harcolni.</div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-11337771972600591592015-12-06T04:47:00.002-08:002015-12-06T04:47:47.762-08:00Szövetségre léptünk ~ Társoldal a láthatáron<div style="text-align: justify;">
Az <a href="http://darkfirehopes.blogspot.hu/" target="_blank">Éjláng</a> blog íróival úgy döntöttünk, hogy társszövetségre lépünk. Tekintve, hogy több mindenben is hasonlít a két oldal:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- fantasy</div>
<div style="text-align: justify;">
- két lány (akik rokonok) szemszögéből íródik</div>
<div style="text-align: justify;">
- nagyon igényes</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Fülszöveg:</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Carlee és Sam unokatestvérek, de eddigi életük során még csak nem is tudhattak egymás létezéséről. Amikor fény derül az igazságra, a szüleik össze akarják hozni az egymástól idegenkedő család tagjait. De mi ez a hirtelen változás? Pár hónapja még titkolták őket egymás elől, aztán egy házba költöznek, egy idegen városba, amit még a térképek sem jelölnek. Mindketten kiszakadnak a megszokott környezetből, és kénytelenek szembesülni egy új élet kezdetével. Valami nem stimmel Darkfire-ben... Amikor a két lány kezd rájön a titkokra, az életük még az eddiginél is jobban a feje tetejére áll. Ugyanis ők boszorkányok rendjének szülöttei. Nem is akármelyiké, hanem az Első lángé. A szüleik megpróbálták ezt az énjüket eltitkolni azzal, hogy szétszakították a családot, de a végzet elől senki sem menekülhet el. Miután Sam és Carlee rájön a kilétükre, belépnek egy szektába, magyarázatot várva, de minden rosszra fordul. Kettejük ereje szabadon engedi a város rémséges lakatlan házában bujdosó lelkeket és árnyakat, amik nem hagyják őket nyugodni, és az életükre pályáznak. Csak így biztosíthatják a Holt Birodalom kapujának nyitvamaradtát.</div>
<br />
<b>A trailer:</b><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe allowfullscreen="" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/BcTkJrutHDQ/0.jpg" frameborder="0" height="266" src="https://www.youtube.com/embed/BcTkJrutHDQ?feature=player_embedded" width="320"></iframe></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Mindenkinek ajánlom, aki egy hasonlóan igényes blogra vágyik. Fantasy, izgalom, és egy kis horror!</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://darkfirehopes.blogspot.hu/" target="_blank">Link</a></div>
<br />Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-13328490213347549782015-12-01T12:10:00.002-08:002015-12-16T05:46:12.890-08:003. fejezet - Jaylin<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!<br />
<br />
Meg is hoztuk a folytatást!<br />
<br />
Köszönjük az eddigi megtekintéseket és feliratkozásokat. Véleményt, visszajelzést most is szívesen fogadunk.<br />
<br />
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=mWRsgZuwf_8" target="_blank">Aláfestő zene</a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzdhPM6KHb8SLCHkLzZ4mP1GJ4esLHSgGNga9L4zJr1Fvi2pVSJJOPIoTj7qujvXCQRzFGG_Ts9oRBnalcqmUs1U7N8-7abVMgMmUq5SvbrCicz7dkAacHLCJg87UD_IIqQrFwFnYT-nfc/s1600/l.php.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="163" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzdhPM6KHb8SLCHkLzZ4mP1GJ4esLHSgGNga9L4zJr1Fvi2pVSJJOPIoTj7qujvXCQRzFGG_Ts9oRBnalcqmUs1U7N8-7abVMgMmUq5SvbrCicz7dkAacHLCJg87UD_IIqQrFwFnYT-nfc/s320/l.php.gif" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: center;">
</div>
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<b>Jaylin</b><br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jane! - ordítottam torkom szakadtából. Láttam, ahogy miután fának csapódik, nem mozdul többé. A fejemet elöntötte a vörös köd, de mihelyst megpróbáltam felállni, a karomban óriási fájdalmat éreztem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az elmém rögtön kitisztult, és arra kényszerített, hogy gondolkozzak tisztán. Tekintve, hogy az ujjaimat alig-alig tudtam csak mozdítani és hogy apró, vörös foltok kezdték tarkítani a bőröm, attól tartottam, eltört. A különös az az egészben, hogy bár évek óta tanulok harcművészeteket, eddig csak ficamom és zúzódásom volt, törésem soha. Karomat igyekeztem szorosan a combomhoz szorítani, hogy ne mozgassam, és bal kezemmel a táskámban kezdtem el kotorászni. Előkaptam két jókora húskonzervet és az egyikkel megpróbáltam fejen találni a szörnyet, aki épp a húgomat szaglászta. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ide nézz, te ronda dög! - éltem testvérem szóhasználatával. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel a bal kezem jóval sutább volt, mint a jobb, így nem a szörny fejét, hanem csak a nyakát találtam el. Elhajítottam a másik fémkonzervet is, ami már sokkal feljebb érte a kerberoszt. Felém nézett, majd hangosan rám morrant. Jó kis tervnek tűnt, az egyetlen gond vele az volt, hogy nem tudtam, hogyan tovább. Ekkor azonban olyan történt, amire nem számítottam. Hangokat hallottam a távolból, és úgy tűnik a nagy kutyus is észrevette, ugyanis elkapta rólam a szemét és hátrafordult. Amilyen gyorsan csak törött karom engedte, odarohantam Jane-hez, és megpróbáltam felébreszteni. Ahogy a feje alá nyúltam, forró, ragacsos folyadék maradt az ujjaimon. Vér. Fogammal leszakítottam egy jókora darabot elnyűtt pólómból és a feje alá helyeztem. Sajnos többet én sem tehettem. A lényre tekintettem, hogy megtudjam, mi történik, és nagy meglepetésemre négy, nagyjából velem egykorú embert pillantottam meg, két nőt és két férfit. Tátott szájjal néztem a küzdelmüket, ami olyannyira gyors volt, hogy alig tudtam követni a tekintetemmel. Egy élénkzöld hajú, tetoválásokkal és piercinggel teli lány épp átfutott a szörny lábai alatt, majd egy karddal a hasába szúrt. Az éles fegyver úgy hatolt át a bőrén, mint kés a vajon, a kerberosz pedig fájdalmában felordított. Ekkor az egyik férfi, akin fekete ing és terepmintás nadrág volt, kikerülte a lény mindhárom fejét, majd kardját a szívébe mártotta. A kerberosz felvonyított fájdalmában, csapkodott a lábával, farkával és fejeivel, de már esélye sem volt. Pár pillanattal később holtan terült el a porban. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Kissé rémülten, ám lenyűgözve néztem a megmentőinkre, bár tény, jöhettek volna hamarabb is. Eleinte nem vettek észre, csöndesen álltak a tetem felett. Nem tudtam, hogy szóljak nekik, hogy segítsenek, avagy sem. Aztán a másik lány hirtelen felém kapta a fejét, majd mondott valamit a terepgatyás férfinak. Ő beleszólt a kezében lévő kézi adó-vevőbe, majd lassan felém indult. Intett a többieknek, hogy maradjanak a helyükön, ők pedig csak bólintottak. Megvan, hogy ki a főnök. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdezte a férfi, mikor mellém ért. Mandulavágású szeme kérdőn fürkészte végig a tájat, majd minket, egyik keze a térdén pihent, míg másikkal felém nyúlt. Elütöttem a kezét, jelezvén, hogy nem kérek a sajnálatából. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Az az óriási dög nekünk támadt. Szerinted mégis mi történt? - Hangom gúnytól csepegett. Nem voltam ám mindig ilyen ellenséges, de az elmúlt egy év ilyenné tett. Félővé. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Segíteni akarok - mondta továbbra is komoran. Úgy tűnt, ő sincs elragadtatva attól, hogy itt lát minket. Mielőtt azonban válaszolhattam volna, az adó-vevő recsegni kezdett, a férfi pedig felpattant. Nem hallottam jól a túloldalt lévő beszédét, de a hangszínből arra következtettem, hogy nővel beszél. - Megtaláltuk a szüleiteket - mondta a terepgatyás, mikor letette a készüléket. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól vannak? - Hirtelen minden ellenérzésem elszállt. Most, hogy tudom, hogy anyáék biztonságban vannak, kissé megszűnt a nyomás a mellkasomról.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, jól - bólintott. Ekkor egy kocsi állt meg a tisztás szélén, és egy negyvenes éveiben járó nő pattant ki belőle. Kezében egy megtermett táskával felénk futott, ám mikor kérdőn a mellettem ácsorgó férfira pillantottam, ő még csak rám sem nézett.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdezte a nő. Öt percben belül már másodjára hallom ezt a mondatot. Világosbarna haját a tarkójánál összefogta, szürkészöld szeme aggódóan csillogott. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért kérdi? - kérdeztem vissza. A férfi mellettem hangosat sóhajtott, hogy értsem, már nagyon unja.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért vagy ennyire gyanakvó? - A nő hangja lágy volt, és látszott rajta, hogy segíteni szeretne. Mégis tartottam valamitől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Mióta a világot káoszba taszították a varázslények, azóta számomra csak egy szabály létezett: "Ne bízz senkiben sem!" - válaszoltam, mire a nő arckifejezése - ha lehet - még inkább aggódóvá vált. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Megértem. De én orvos vagyok. Bízz bennem! - mondta. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem volt más választásom, a húgom és a saját életemet egy vadidegen kezébe adtam. Bólintottam, mire ő Jane felé fordult. Óvatosan végigtapogatta, töréseket keresve, de szerencsére semmit sem talált. Ezután ellátta a fejsérülését, majd intett a férfinek, hogy vigye be a kocsiba. A legnagyobb meglepetésemre olyan gyengéden emelte fel a földről a húgomat, mintha a legértékesebb kincs lenne a világon. Ezután én is fel akartam állni, ám elfelejtettem, hogy a jobb kezemet most nem használhatom, és mikor rátámaszkodtam, fájdalmasan felkiáltottam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem eltört - mondtam a nőnek, aki azonnal a kezébe vette sérült végtagomat. Kis idő elteltével megállapította, hogy zárt törésem van, és azonnal vissza kell mennünk. Hogy hova, azt nem tudtam meg. Két bot és némi fásli segítségével rögzítette a karomat, majd engem is a kocsiba terelt. A jármű egy hétszemélyes Mazda volt, elől ott ült a morcos férfi és a színes hajú lány, húgom a hátsó üléseken feküdt, feje mellett a doktornővel, a középső üléseken pedig a szüleim ültek. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jay - ölelt át édesanyám szorosan. Ám sajnálatos módon a karom közénk szorult, mire újra felkiáltottam. - Sajnálom - mondta ő, és szemébe könnyek szöktek. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne aggódj, anya! Rendben leszek - mondtam egy szomorú mosoly kíséretében. Az volt az érzésem, hogy az életem újra száznyolcvan fokos fordulatot vesz.<br />
<br />
Ezután csöndesen haladtunk percekig egy kihalt úton, mely a fák között vezetett. A nagy kocsi épphogy elfért a kis ösvényen, néha-néha így is megkarcolta egy-két ág a felületét. Nem tudom pontosan mennyi ideig haladtunk, de hirtelen azt vettem észre, hogy már elértük az egykori város határát. Az óriási felhőkarcolók megtörten meredeztek az ég felé, az utcákat elhagyatott autók torlaszolták el. Néhol nincstelenek kószáltak élelmet keresve, máshol pedig a földön kuporogva siratták régi életüket. Szomorú volt a látvány, de az elmúlt egy év megtanított arra, hogy ne keseregjek mások élete miatt, inkább a sajátomért aggódjak. Talán szívtelennek tűnhetek emiatt, de most már más szabályok érvényesek, mint egykoron. Az erősebb életben marad, a gyengébb elbukik. Azonban ez a város mégis jobb állapotban volt, mint New York. New York kapta az első és legerősebb támadást, így nem csoda, hogy ott csak elvétve maradtak szilárdan álló épületek, míg itt több utcányi ház maradt érintetlen. És bár ezek nem voltak megsérülve, mégis messziről látszott, hogy elhagyatottak, talán csak néhány hajléktalan bújt el a falak mögé. Aki csak tehette, csatlakozott a menekültek táborához, ahol kaptak védelmet, szállást, élelmet és meleget a téli hónapokban.<br />
<br />
Az autó célirányosan tartott az egyik nagyobb ház felé, mely megúszta a támadást. Több éve egy gyönyörű, halványsárga falú ház volt, melyet virágokkal és fákkal beültetett kert övezett, ám mára csak a kiszáradt kórók emlékeztettek az egykori szépségre. Az udvar hátsó felében rozsdás hintaágy lengedezett a nyári szellőben, egy elhagyatott kutyaól társaságában. Hónapok óta nem lakott itt senki sem. A Mazda felhajtott a kapubejáróba, majd begurult az üres garázsba. Úgy hiszem, megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, a terepgatyás férfi újra az ölébe kapta húgomat, majd bevitte a házba. A zöld hajú lány és a doktornő követte őt, és mikor kérdőn szüleim felé néztem, ők bólintottak, hogy tartsunk velük. Így csöndesen, libasorban bevonultunk a házba, ahol már a bejáratnál lehetett hallani, hogy többen is vannak benn.<br />
<br />
- Ő meg kicsoda? - hallottam meg egy ellenséges női hangot. Belépve megláttam a tulajdonosát is. Egy nagyjából velem egykorú lányt pillantottam meg, akinek mandulavágású, mogyoróbarna szeme, és hosszú, hullámos haja volt. Száját vörösre rúzsozta, kezében cigarettát tartott, amibe belépésemkor egy jó nagyot szívott. Hófehér topban és farmerrövidnadrágban ácsorgott a nappali közepén. Gyönyörű lány volt, és ahogy rápillantottam, eszembe jutott az én mocskos ruhám és csomókba ragadt, zsíros hajam. Nagyjából másfél hete, hogy utoljára normálisan le tudtam zuhanyozni, a fogmosásról nem is beszélve. Hirtelen elszégyelltem magam, noha semmi okom nem lett volna rá.<br />
<br />
- Megtámadta őket egy kerberosz - mondta a férfi csöndes, ámde határozott hangon.<br />
<br />
- És nektek mindenféle jött-ment bajba jutottakon segítenetek kell - fortyant fel a lány, majd elnyomta a csikket egy, az asztalon álló hamutálba. Kedves.<br />
<br />
- Kérlek, ne most! - szólalt meg hirtelen a tetovált lány. Ő levetette magát egy kanapéra, majd elvett az asztalról egy bontatlan üdítős palackot. Irigyeltem érte, már magam sem tudom, mikor ittam utoljára bármit is, ami nem víz volt.<br />
<br />
- Gyere velem! - intett felém a doktornő, én pedig szó nélkül követtem. Egy szobába vezetett, ahol mindössze csak egy ágy, egy asztal és egy kétajtós szekrény állt. Intett, hogy üljek le az ágyra, én pedig engedelmesen lecsüccsentem. Mellém telepedett, majd leszedte a hirtelen eszkábált rögzítést.<br />
<br />
- Ez most fájni fog - mondta, ám mielőtt reagálhattam volna, a helyére illesztette a törött csontomat. Visítani sem volt időm, a hirtelen jött éles fájdalom és a korábbi események hatására életemben először elájultam.<br />
<br />
Mikor kinyitottam a szemem, egy újabb, ismeretlen arccal találtam magam szembe. A vastag keretes szemüveg mögött egy mandulavágású barna szempár tekintett vissza rám. Ehhez tartozott még egy széles mosoly és egy kócos, barna hajzuhatag is.<br />
<br />
- Hello! - köszöntött vidáman. Nem tudtam pontosan hány éves lehetett, nagyjából olyan tizennyolcnak saccoltam volna.<br />
<br />
- Szia! - Megpróbáltam felülni, ám nem jártam nagy sikerrel, ugyanis mihelyst függőleges helyzetbe tornáztam magam, a világ fordult egyet körülöttem. - Mi történt?<br />
<br />
- A doki visszatette a karodat a helyére. Te pedig elájultál - magyarázta készségesen a fiú.<br />
<br />
- Értem - mondtam, majd lepillantottam az említett testrészem felé. A jobb karomat most egy jókora gipsz fedte a könyökömtől egészen a bütykeimig. - Hát ez remek - morogtam az orrom alatt, de az ismeretlen meghallhatta, mert kuncogni kezdett.<br />
<br />
- Ne haragudj! - mondta hirtelen. - Sid vagyok - nyújtotta ki felém a kezét.<br />
<br />
- Jaylin, de hívj csak Jaynek - mutatkoztam be én is. Ám a kinyújtott karjával nem tudtam mit kezdeni, tekintve, hogy az enyémet nemrég gipszbe kötötték. Mindenesetre udvariasságból felé nyújtottam, mire ő fürgén megmozgatta az ujjait, mintha meg akarná csiklandozni a tenyeremet. Viszonoztam a gesztust, miközben halványan elmosolyodtam. A fiú vidámsága ragadós volt.<br />
<br />
- Mennyi ideig voltam kiütve? - kérdeztem.<br />
<br />
- Úgy tizenöt percig - rántotta meg a vállát Sid. - Miután a doki helyrerakott, kiadta parancsba, hogy figyeljek rád.<br />
<br />
- Értem. Kik vagytok? - kérdeztem hirtelen. A fiú egy pillanatig csak pislogva nézett rám, meglepte a gyors témaváltás.<br />
<br />
- Azt hiszem ezt Jungsutól kell megkérdezned - vakarta a fejét.<br />
<br />
Volt egy olyan érzésem, hogy az a bizonyos Jungsu a mogorva, terepgatyás srác. És nekem semmi kedvem nem volt vele beszélgetni.<br />
<br /></div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-48900813690906124022015-11-29T07:03:00.003-08:002015-12-16T05:46:25.487-08:002. fejezet - Jane<div>
<div style="text-align: justify;">
Kicsit elkéstünk ugyan, de itt a második fejezet! A következő valószínűleg kedden vagy szerdán jön, ahogy éppen időnkből kitelik.<br />
<br />
Na, de akkor nem is beszélek tovább! Kellemes olvasást!<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=LSvOTw8UH6s" target="_blank">Egy kis zene</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj93qt9w3IJspfSgMHvj-qOcqnHuGjYKv79AozvJBLCXKOXVBK-68NXYFdEEFwo2zvrw5PQ9ojX5veqjCj7-jqqD8ORr6axaZQsNmyIuDnN17z-dkwKHuNUPLgAZtcYi-MhM78kQiXmboE/s1600/12229366_1076528372380953_1212594426_n.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj93qt9w3IJspfSgMHvj-qOcqnHuGjYKv79AozvJBLCXKOXVBK-68NXYFdEEFwo2zvrw5PQ9ojX5veqjCj7-jqqD8ORr6axaZQsNmyIuDnN17z-dkwKHuNUPLgAZtcYi-MhM78kQiXmboE/s1600/12229366_1076528372380953_1212594426_n.gif" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<br />
<b><br /></b>
<b>Jane</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Minden izmom megfeszült. Erősen koncentráltam, hogy újra és újra átismételjem magamban a támadás lépéseit, ahogy évekkel ezelőtt tanultuk. Nem szabad elszúrnom egy mozdulatot sem, mert különben az végzetes lehet mindannyiunk számára. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem mintha magamat félteném, ahhoz túlságosan is vakmerő voltam. Anyura, apura, és a kis pihe-puha pamacsra gondoltam, akik tőlünk pár méterre, egyelőre még védve lapultak meg. No, meg persze nővéremre, Jaylinre. Annak ellenére, hogy amióta az eszemet tudom, együtt jártunk edzésre, érte is aggódtam. Nem csupán a testvérem volt, hanem egyben a legjobb barátnőm is, aki nélkül mit sem érne az életem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Azonban az aggódással nem sok időt tölthettem, ugyanis az a különös hang egyre közelebbről és közelebbről hallatszott, míg végül egy hatalmas kutya körvonalának az alakja rajzolódott ki a tisztás túloldalán, előttünk. Rögtön tudtam, hogy nem egy szelíd, házi kedvenccel van dolgunk, pláne amikor erőteljes, mélyről jövő morgást hallatott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy közelebb jött, szinte elállt a lélegzetem. A lény magassága majdnem az enyém kétszeresére rúgott, de a legszembetűnőbb tulajdonsága mégis a három feje volt. Tűhegyes fogai mellett a nyál csak úgy csorgott a szájából, a szemei pedig világító, citromsárga színben úsztak. Hogy nem vettük észre ezt a behemótot eddig? </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Eleget olvastam régi mondákat és mítoszokat ahhoz, hogy tudjam, mivel állunk szemben. Alighogy ezt megállapítottam, a lény rám, majd Jaylinre nézett, és elüvöltötte magát. A közeli fák mind beleremegtek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Jane! Ez egy kerberosz, futás! – kiabálta nővérem, majd alighogy elhagyta az utolsó szó a száját, a kutya is futásnak eredt. Tudtuk, hogy ez sem segít sokat, de mivel a sűrű fák között hatalmas mérete miatt nehezen jut előbbre, legalább egérutat nyerünk, így visszarohantunk az erdő mélyére. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szerencsére, kutya létére, a lény azonnal üldözőbe vett minket, eszébe sem jutott jobban körbeszaglászni az erdőben, megérezve szüleinket és újdonsült házi kedvencünket. Csak remélni tudtam, hogy ők ezt ép bőrrel megússzák...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Merengésemből Jaylin hangja rázott vissza a jelenbe:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Állj! Beszorult a feje két fa közé, nézd! - mutatott nővérem a behemótra, aki - remélhetőleg még elég ideig ott marad ahhoz, hogy egy kis előnyre szert tegyünk -, egyre jobban vergődött.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
- Valószínűleg nincs sok időnk, másszunk fel egy fára! - javasoltam, majd gyorsan körülnéztem, megfelelő ágakat keresve hozzá. Miután mindketten találtunk egyet-egyet, amely lehetőleg elbír minket, teljes erőnkből mászni kezdtünk. Idő szűkében sietnünk kellett, hogy minél hamarabb biztonságban tudjuk magunkat, így a tenyerem rögtön lehorzsolódott. Körülbelül öt méter magasan lehettünk, amikor a hatalmas állat a fa tövébe ért.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
- Feljebb! - szólt rám Jaylin, amikor látta, hogy már nem mászok. - Mi van, ha nekitámaszkodik a törzsnek?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. - Azzal újra elindultunk felfelé.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor elértem a következő ágat, lepillantottam. A kutya, mintha csak értette volna az előbb elhangzott szavakat, a mellső lábait a fa törzsének támasztotta, majd egyre feljebb és feljebb rakta azokat. A feje már majdnem egy magasságba került a lábammal, amikor nyüszített egyet, és visszaereszkedett a földre. Nem másztam tovább, és nővéremnek is szóltam. A lény még kétszer megkísérelt elérni minket, de végül mind a négy lábával a talajon maradt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem fáj valamije, talán az egyik hátsó lába - vélekedett Jaylin.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Gondold el, mi lett volna, ha teljesen egészséges! Remélem, hamar megunja a fa őrzését és elmegy - szóltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Arra azért nem vennék mérget, szóval el kellene pusztítanunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Megölni egy kerberoszt? Mégis hogyan? Erről sehol sem találtam infókat - csüggedtem el.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán ha szíven szúrjuk... Az minden lénnyel végez - adta az ötletet testvérem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Eddig oké. Késünk van, használni is tudjuk, már csak egy terv kell, hogy a kutya közelébe tudjunk férkőzni - soroltam a tényeket -, azonban, ha elhagyjuk ezt a fát, ő hamarabb végez ve...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A mondat végét már nem tudtam befejezni, ugyanis erősen kapaszkodnom kellett, hogy le ne essek, mert a fa remegett, és néhány alsóbb ág le is tört.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez a kutya műve, le akar lökni minket! - kiáltott fel Jaylin, majd egyszerre néztünk az állatra. Az néhány lépést hátrált, majd erőteljesen a fának csapódott, ami újra megrázkódott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egyre erősebben szorítottam a törzset, azonban a késem is még mindig a markomban tartottam, ami megnehezítette a dolgomat. Amikor a lény a fa ostromlása közben egy kis szünetet tartott, úgy döntöttem, elrakom a fegyverem a hátizsákomba. Ez azonban nem sikerült, mert a gonosz bestia ismét támadásba lendült.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- A picsába! Leesett a késem! - szóltam Jaylinnek, aki erősen fogott, ugyanis neki köszönhető, hogy nem estem le én is.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd ha elmegy, visszakapod - nyugtatott.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- De anélkül semmi esélyem ellene, másik pedig nincs nálam - makacskodtam tovább.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nálam van még egy, de erre azért jobban figyelj! - nyomott egy, az enyémnél kisebb kést a kezembe nővérem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hirtelen abbamaradt a fa elleni támadás. Feltűnően nagy lett a csend, majd amikor kikukkantottam az ágak közül, azonnal tudtam ennek az okát. A kutya a levegőbe szimatolt, és már nem velünk foglalkozott, hanem lassan elindult a szag irányába, amit érzett. Az agyam rögtön kapcsolt, hogy valószínűleg a szüleinket érezhette meg, így azonnal cselekedtem. Amennyire csak tudtam lesiettem a fáról. Jaylin ugyanígy tett volna, de intettem neki, hogy maradjon. Még jól jöhet, ha fentről fedez engem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor végre ismét a szilárd talajon álltam, megpillantottam a leesett késem, amit azonnal fel is vettem. Ezután gondolkodás nélkül cselekedtem; az egyik nálam lévő kést teljes erőmből a kutya irányába hajítottam. Szerencsére, vagy talán szerencsétlenségemre, eltaláltam az egyik fejét. Nem szenvedett túl nagy sérülést, de valószínűleg felbosszanthattam. A hatalmas jószág vicsorogva fordult vissza felénk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere fel! - kiabált le a magasból nővérem, én azonban mintha meg sem hallottam volna. Mászás közben védtelen lennék, de így legalább használhattam a fizikai erősségeimet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A kutya ráérősen sétált vissza hozzánk, én pedig közben elrejtőztem a fatörzs mögött. Már majdnem ideért, amikor is ágak reccsenését hallottam, majd a kerberosz morgását. Vártam, hogy megjelenjen előttem nyáltól ragacsos feje, de a hang kiadásától eltekintve mást nem csinált. Kíváncsian előbújtam a rejtekhelyemről, és csodálkozva néztem az előttem játszódó jelenetet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A lényen, pontosabban az egyik nyakán Jaylin ült, aki késével többször is lesújtott az alatta vergődő állatra, amaz pedig fejeivel vadul kalimpált. Nővérem láthatólag nem tudta annyira megsebezni a bestiát, hogy az kidőljön tőle egyből, így a segítségére siettem. Igaz csak egy kés volt nálam, de ha valahogy a kutya közelébe tudok úgy férkőzni, hogy a lábait megsebezzem, akkor talán már sikerülhet elpusztítanunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Óvatosan próbáltam közelebb lopakodni a behemóthoz, de mivel három feje is volt, így nem tudtam elkerülni, hogy ne vegyen észre. Rám vicsorgott, majd többször is felém harapott, szerencsére sikertelenül, mivel a másik két fejével még mindig Jaylint próbálta elérni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hirtelen az állat azonban, érezve, hogy nem járhat így sikerrel, azzal a fejével kapott felém, amelyiken Jaylin is ült. Nem volt már sok erő benne, talán ezért is döntött úgy, hogy azzal támad. Nővérem, erre nem számítva, valószínűleg elveszthette az egyensúlyát, mert a következő pillanatban már zuhant is a föld felé. Alig egy méterre a talajtól a kutya egyik szélső fején lévő szájával sikeresen elkapta a hátizsákjánál fogva. Jaylin a bestiának köszönhetően megúszta a becsapódást, viszont most három méter magasan himbálózott, és csak remélni tudtam, hogy a táskája vállpántja elég erős ahhoz, hogy kibírja ezt a terhelést.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A lény igazi kutya módjára viselkedett, a szájában lévő zsákmányt azonnal le akarta tenni a földre. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de látva, hogy másik két fején nyelvével a száját nyaldossa, tudtam, hogy nem csak egyszerűen biztonságban akarja tudni a testvéremet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, te nagy dög! - ordítottam az állatnak, közben a hátizsákomban kotorásztam, - Hagyd őt békén!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mintha meg se hallott volna. Mikor Jaylin lába a talajhoz ért, a kutya támadásra készült.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé! Nem megmondtam, hogy hagyd békén? Amúgy sem lenne ízletes, csak megülné a gyomrod! - próbáltam az állat figyelmét elterelni, kevés sikerrel. Nem hagyhattam, hogy a lánynak baja essen, így egy teli palack vizet vágtam az állathoz. Ezúttal az egyik szemét sikerült eltalálnom, ami miatt fel is nyüszített.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Erre megragadta nővéremet, és erősen lökve egyet a fejével elhajította. A sikolyomat elnyomta a kutya morgása, aki immár teljes figyelmét nekem szentelte.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Jobb híján gyorsan befutottam a lábai közé, azt remélve, hogy így talán némi előnyre szert tehetek. A kutya a fejeivel próbált elérni, illetve folyamatosan mozgásban volt, hogy valahogy kikerüljek alóla, így nekem is oda kellett figyelnem, hova lépek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A macska-egér harc alatt azonban egyre csak nővérem járt a fejemben. Megfigyelni nem volt időm, hogy milyen állapotban van, de megkönnyebbülés öntött el, amikor a szemem sarkából láttam, hogy próbál feltápászkodni. Ettől mintha csak újra erőre kaptam volna, úgy döntöttem, meggyengítem a kutyát úgy, hogy a lehető legtöbb sérülést szenvedje el a lábain.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Pont megfelelően helyezkedett ahhoz, hogy a hátsó, már amúgy is sérült végtagját tudjam megvágni, amikor hirtelen alig kaptam levegőt. Olyan gyorsan hátrált az állat, hogy felocsúdni sem volt időm, és már csak azt vettem észre, hogy nehezen megy a légzés. Bizonyára valahogy meglökhetett a lábával.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
A légszomjtól gyengülten nem tudtam kellően odafigyelni, és ismét taszított rajtam egyet a mancsával. Ezúttal jóval erősebb ütést kaptam, és kikerültem az állat alól, egyenesen neki az egyik fának. Rögtön megéreztem, ahogy a vérem útnak indult a fejemen. Hallottam még Jaylint, amint a nevemet visítja, és láttam a kutyát vicsorogni, mielőtt teljesen elnyelt a sötétség...<br />
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
</div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-44689871319126675672015-11-23T03:46:00.000-08:002015-12-16T05:46:32.757-08:001. fejezet - Jaylin<div style="text-align: justify;">
Sziasztok! <br />
<br />
<br />
Mint
már említettük, a régebbi, túl hosszú fejezeteket kettébontva és
átnézve tesszük közzé újra. Íme, itt is van az első, Jaylin
szemszögéből. A második rész pár nap múlva érkezik, addig is jó
(újra)olvasást! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=4lIimQcOJQI" target="_blank">Egy kis zene</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFcuuBtklvLdc4N-jZAVQ8p2XqwF9Z03su-SiYnTzg1VR-B9he7fQtHghwe3bviJxmC3zDpChwBZvrwLkC6eucadOxsE1EZ5iH_mt1VltrXZvloNSh6u183ScLUPOFukUw37y6rzs5Xb0/s1600/191ujqv0c0cojjpg.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFcuuBtklvLdc4N-jZAVQ8p2XqwF9Z03su-SiYnTzg1VR-B9he7fQtHghwe3bviJxmC3zDpChwBZvrwLkC6eucadOxsE1EZ5iH_mt1VltrXZvloNSh6u183ScLUPOFukUw37y6rzs5Xb0/s320/191ujqv0c0cojjpg.jpg" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<b><b>Jaylin</b></b></div>
<b>
</b>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Halk
léptekkel osontam végig a csöndes hallon. Rajtam kívül a húgom volt itt
az egyetlen élőlény ebben a kihalt irodaépületben. Legalábbis reméltem,
hogy így van. Egy ajtóhoz léptem, és magamban azon imádkoztam, hogy
nyitva legyen. Az imáim meghallgatásra találtak, ugyanis mikor lenyomtam
a kilincset, az akadály nélkül mozdult. Óvatosan belestem a szobába, és
pár másodpercnyi hallgatózás után beléptem. A helyiség szinte üresen
tátongott, akárki is volt korábban ebben az irodában, sietősen távozott.
Papírok hevertek a földön, a kuka felborult, tartalma a padlóra hullt, a
hatalmas, polcos szekrény előtt szétszórt könyvek feküdtek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Letettem
a hátizsákom az ajtó melletti falhoz, majd a jókora tölgyfaasztalhoz
léptem, melynek fiókjai ugyan nyitva voltak, de semmi értékeset nem
tartalmaztak. Csupán iratok, gemkapcsok és némi aprópénz hevert benne.
Ezután feltúrtam a szekrényt, ahol találtam két tábla rejtett
csokoládét, pár elemet, egy elemlámpát, valamint egy levélbontókést.
Sosem lehet tudni, mi mire lesz még jó. Tovább keresgéltem, de semmi
hasznosat nem találtam egy kevés bontatlan háztartási kekszen kívül.
Belepakoltam a cuccokat a táskámba, majd kiléptem a hallba.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Találtál valamit? – kérdezte Jane.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem sokat – mondtam szomorúan, majd gyorsan felsoroltam a dolgokat, melyekre ráleltem. – És te?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Volt ott egy apró hűtő, abban találtam néhány konzervet és pár üdítős
italt, mindössze pár napja jártak le – mesélte széles mosollyal az
arcán. – Valamint egy kisebb elsősegély ládát is, szinte bontatlanul.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Remek. – Épp ideje volt, kezdtünk kifogyni a kötszerből. Húgomra
pillantva azonban hamar észrevettem, hogy valami nem stimmel. – Mit
rejtegetsz a pulóvered alatt? – kérdeztem gyanakodva, csípőre tett
kézzel. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Csak őt – mondta, majd óvatosan kiemelt egy apró, fekete szőrcsomót.
Kis szemlélődés után észrevettem, hogy egy kutyát tart a kezében. –
Jane!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Tudom, így is alig van kajánk és bajt hozhat a fejünkre, de nem
hagyhatjuk itt egyedül. Biztos elpusztulna – mondta már szinte
könyörögve. Sajnáltam szegény jószágot, de így is kevés élelmünk volt.
Viszont arra rájöttünk, hogy a szörnyek valamilyen ismeretlen okból nem
bántották az állatokat. Talán mert úgy gondolták, nem árthatnak nekik.
És az állatok szaga sokkal erősebb volt az emberekénél, így elrejtve
bennünket a démonok éles szaglása elől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Ám legyen – sóhajtottam, mire Jane diadalittasan a levegőbe bokszolt. –
De te magyarázod ki magad anyáéknál. – Húgom szólásra nyitotta a
száját, de végül nem volt alkalma megszólalni. A kis szőrgolyó halkan
nyüszíteni kezdett, majd a fejét testvérem vállába fúrta. Pár
pillanattal később én is meghallottam azt, amitől a kutya megijedt. Halk
lépteket hallottunk a bejárati ajtó felől.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Erre – ragadtam meg Jane karját, majd berántottam a mögé az ajtó mögé, ahol nemrégiben kutakodtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Intettem
neki, hogy bújjon az asztal alá, és maradjon csöndben, én pedig addig
hallgatózok. A léptek lassúak és halkak voltak, akár egy nagydarab, ámde
óvatos lényé. Ahogy kikukucskáltam a kulcslyukon, már láttam, mivel is
volt dolgunk. Egy két méter magas, széles vállú, zöldbőrű ork az. Alsó
állkapcsából két hatalmas agyar nőtt ki, kezében jókora kalapácsot
hurcolt. Bamba pofájából csorgott a nyál, szemét résnyire húzta.
Undorító, hatalmas és nagyon buta jószág volt. Ez a mi malmunkra
hajtotta a vizet, azonban amilyen apró aggyal rendelkezett, olyan nagy
erővel bírt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Mi az? – hallottam meg Jane suttogását. Kezemmel intettem, hogy
maradjon csöndben, de egy percre sem vettem le a tekintetem az orkról.
Odakint és az épületben is sötétség honolt, de az ablakon beszűrődő
holdfény épp elég volt ahhoz, hogy kivegyem a körvonalait és
arcvonását. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A
következő pillanatban a felé az ajtó felé indult, mely mögött mi magunk
is lapultunk. Egy percre megfagyott az ereimben a vér, szinte
lélegzetet venni sem mertem, attól tartottam, még a heves szívverésemet
is hallja. Ahogy az ajtó elé ért, várt egy kicsit, beleszagolt a
levegőbe, majd morogva arrébb mászott. Remélhetőleg csak a kiskutya
szagát érezte, és nem vette a fáradságot, hogy alaposan utánanézzen a
dolognak. Elindult az egyik folyosó irányába, de olyan lassan
vánszorgott, hogy már azt hittem, sosem megy el. Odasiettem az
asztalhoz, és intettem Jane-nek, hogy bújjon elő, majd az ajtóhoz
osontunk. Még pár percig hallgatóztunk, mikor azonban nem hallottunk
semmilyen zajt sem, lassan kióvakodtunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mindössze
tíz másodperc kellett, hogy kilépjünk a szabadba, de én mégis tíz
órának éreztem. Ahogy kiértünk, úgy futottunk, mint akit puskából lőttek
ki, egyenesen a barlangba, ahol a szüleink aznap este meghúzták
magukat. Mivel Jane és én fürgébben és hangtalanabbul mozogtunk, így mi
voltunk azok, akik felderítették a környéket. Nagy szerencsénkre az
irodaépületet még senki sem fedezte fel korábban. Ahogy megláttam a
halványan pislákoló fényforrást, hosszasan felsóhajtottam. A barlang
nehezen megkörnyékezhető volt, az idegenek csak akkor látták meg, ha
tudták, mit keressenek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Megjöttünk – mondtam kissé lihegve, mire édesanyám felpattant és szorosan megölelt engem, majd Jane-t is. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez meg mi? – kérdezte anya, mikor megérezte a kiskutyát húgom pulóvere alatt. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Nem hagyhattam ott – kezdett el magyarázkodni Jane, de anya intett,
hogy ne folytassa. Nem haragudott érte, de látszott a szemén, hogy kissé
elbizonytalanodott. Szerette az állatokat, de az élelem nekünk is kevés
volt, de ha magunkkal visszük a kis szőrgolyót, akkor még egy éhes
szájat kell etetnünk. De mikor az ember belenézett hatalmas,
csokoládébarna szemeibe, nem tudott neki ellenállni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Találtatok valamit? – lépett mellénk édesapám. Bólintottam, majd
megmutattam az aznapi zsákmányom, majd Jane is így tett. – Büszke vagyok
rátok – mondta halkan apám. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Könny
szökött a szemembe, mikor meghallottam a mondatot. Kicsi korunktól
kezdve jártunk harcművészeti versenyekre, és mikor ezek véget értek, apa
mindig odajött hozzánk és azt mondta: „Büszke vagyok rátok”. Mekkorát
változott minden. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan
több mint egy éve, hogy a világot káoszba taszították a démonok,
szörnyek és mindenféle varázslények. A mesék és legendák, melyekről
eddig azt hittük, csak kitaláció, hirtelen megelevenedtek. Megunták a
folytonos bujkálást és az elnyomást, ezért július negyedikén lerombolták
Washingtont. Ezután jött a többi nagyváros: New York, Los Angeles és a
világ fővárosai: London, Tokió, Párizs, mind sorban esett el. Az emberek
pánikszerűen menekültek, túlélő táborokat alapítottak és próbálták
menteni a menthetőt. Ezután nem a pénz, hanem az élelem lett a
legértékesebb dolog a világon. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Mennyi idő, míg Atlantába érünk? – kérdezte Jane csöndesen, miközben a
még korábban zsákmányolt instant levest ettük. Van nálunk egy edény,
amibe az ételt melegítjük, négy műanyag tányér és kanál, valamint két
kulacs, melybe vizet töltöttünk minden adandó alkalommal.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
-
Nagyjából kétnapi járóföldre van innen – válaszolta apa. Atlantában
volt a legközelebbi és az egyik legnagyobb túlélő tábor. Mihelyst
odaértünk, biztonságban leszünk. Eddig már öt táborhoz próbáltunk meg
csatlakozni, de vagy nem találtuk őket, mert odébb álltak, vagy pedig
már olyannyira telítődtek, hogy nem tudtak volna már minket is ellátni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A
falnál a kis szőrgolyó – akinek még mindig nem találtunk nevet – az
egyik megmelegített konzervhúst rágcsálta, és úgy tűnik nagyon elégedett
volt vele. Nem lehetett tudni, mióta volt ott az épületben, vagy mikor
evett utoljára. Mikor mindannyian végeztünk, kisorsoltuk, ki fog először
őrt állni. Én voltam az első, két óra múlva, pedig felébresztem apát,
akit majd anya fog váltani, végül pedig Jane. Az éjszaka nyugodtan telt,
senki sem próbált meg minket megtámadni, semmilyen ijesztő zajt nem
hallottunk. A csöndet csak a tűz ropogása és a kiskutya halk szuszogása
törte meg. A szőrgolyó szorosan Jane-hez bújva szunyókált, szerencsére
egyszer sem ébredt fel az éjszaka.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
Másnap
kora hajnalban indultunk. Amikor Jane felébresztett, sötétkék
szempárjával és kócos, vállára omló hajával néztem farkasszemet. A
szemünk színén kívül semmiben sem hasonlítottunk, az ő fürtjei
aranyszőkében játszottak, addig az enyémek szinte már feketében. Neki
lágy vonású és édes arca volt, addig az enyém éles vonalakkal és már-már
ijesztő szemekkel társult. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nagyon
hasonlított anyára, akinek rövid, sötétszőke hajába mára már ősz
hajszálak vegyültek. Élénkkék szeme elvesztette fiatalos csillogását,
szeme és szája sarkában szarkalábak gyülekeztek. Az elmúlt egy év nem
tett jót a vonásainak, sokkal öregebbnek mutatták, mint amennyi
valójában volt. Apa hasonlóképp megöregedett, az ő haját is ősz
hajszálak vegyítették, sötétzöld szeme és bozontos szemöldöke volt,
orrán fémkeretes szemüveg csücsült. Fájó, elgémberedett tagokkal keltünk
fel és indultunk újra útnak. Csendesen, ámde gyorsan haladtunk. Mire
feljön a nap, többnyire visszavonulót fújtak a lények, este szoktak
vadászni, mikor mi sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vagyunk, így
nappal aludtak. Ám így is könnyen összefuthattunk néhány erre kóválygó
szörnyeteggel. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
<div>
<div style="text-align: justify;">
Hűséges
kiskutyánk szelíden baktatott mellettünk, nem futkározott, nem
kódorgott el, csak néha-néha szaladt előre vagy maradt le, hogy a
hangokra füleljen. Ilyenkor ijedten álltam meg, mert tudtam, ő sokkal
hamarabb meghallja a közeledő lépteket és felismeri a gonosz lelkeket.
Hosszú órákon keresztül baktattunk a hegyoldalakon keresztül, az
Appalache-hegység lábánál haladtunk, hogy minél hamarabb Atlantába
érjünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Épp
kiléptünk az erdő árnyékából, mikor messziről egy hangos üvöltést
hallottunk, majd pár pillanat múlva megremegett a föld. Valami
közeledett. Jane-re tekintettem, aki aprót bólintott, jelezve, hogy
ugyanarra gondolunk. Mióta az eszünket tudjuk, tanulunk különféle
harcművészeteket és nem félünk bevetni azokat. Intettünk anyáéknak, hogy
fogják a kutyust és lépjenek vissza a fák takarásába, mi pedig
előszedtük késeinket és legjobb tudásunkat, úgy vártuk támadónkat.
Szívem hevesen dobogott, de próbáltam leplezni, nem szabad pánikolnom.
Bátorítóan húgomra mosolyogtam, aki viszonozta azt. Újra megremegett a
föld, mire a gyomrom lesüllyedt, a szívem pedig a torkomban kezdett el
dobogni. Akármi is közeledett, hatalmas volt. Rettegtem, de ezt nem
akartam kimutatni, így mély levegőt vettem, és vártam a végzetünk. Már
csak abban reménykedtem, hogy ami közeledik, nem vesz észre minket.
Különben...</div>
</div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-64293365850509948912015-11-20T10:26:00.002-08:002015-11-21T12:08:45.470-08:00Magyarázat<div style="text-align: justify;">
Sziasztok! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nos, aki figyelemmel kíséri a blog alakulását, az jól láthatja, hogy egy kis káosz ütötte fel a fejét itt. A magyarázat az, hogy úgy döntöttünk, kettészedjük a fejezeteket. Egyrészt, mert így gyorsabban haladunk, másrészt pedig nem lesz olyan hosszú egy-egy fejezet.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hetente két-három fejezetet fogunk felrakni, hogy ne egy napon dobáljuk fel az összeset, és most már haladni is fogunk tovább a történettel. Ha minden igaz, karácsonyra meg is lesz az új fejezet. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ne haragudjatok a kavarodásért, remélhetőleg ez az utolsó eset. </div>
<div style="text-align: right;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
Puszil mindenkit: Sayaa és Lexi. </div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5648380402859372116.post-15847035016223957832015-05-10T07:35:00.001-07:002015-06-30T08:58:17.106-07:00Prológus ~ A prófécia<div style="text-align: justify;">
Sziasztok, kedves olvasók! Sok-sok hónap készülődés és tervezés után végül elérkezett az idő, hogy megosszuk veletek a prológust, amiben ugyan még semmi sem történik, de mindennek ez lesz az alapja. Az első fejezet május harmincegyedikén jön, utána pedig kéthetente hozzuk a friss részt!<br />
<br />
Na, nem is fecsegek tovább, jó olvasást kívánunk!<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://www.youtube.com/watch?v=itMd1_nxfzc" target="_blank">Egy kis aláfestő zene.</a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://38.media.tumblr.com/3709d4071cbf7e905d45aaae7da9400f/tumblr_mm561gMwR21r5wtlko1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://38.media.tumblr.com/3709d4071cbf7e905d45aaae7da9400f/tumblr_mm561gMwR21r5wtlko1_500.gif" height="147" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<br />
<br />
Sok-sok évvel ezelőtt, mikor még az emberek nem tudtak a varázslények létezéséről, mikor még békesség uralkodott a Földön, létezett egy prófécia. Hét ősi törzs sámánja egy éjszaka ugyanazt az álmot látta. Látták, ahogy megszületik majd egy gyermek, aki hatalmas erővel lesz megáldva. Hatalmasabb, mint amivel valaha valaki is rendelkezett vagy rendelkezni fog. Azonban ez a gyermek, felcseperedvén az erejét gonosz célokra fogja használni. Káoszba taszítja a világot, az uralma alá hajtja az embereket és varázslényeket egyaránt. A Föld elpusztul, és nem marad más csak halál és szenvedés. A hét sámán tudta, hogy egyedül ők azok, akik segíthetnek legyőzni a varázslót, ezért egy holdfényes éjszakán találkoztak, és egy szertartás keretében elkészítettek egy szerkezetet, mely majd megmentheti a világot a teljes pusztulástól. Erejüket egy-egy fémből kovácsolt sziromba helyezték, majd elrejtették őket, hogy majd évszázadokkal később az arra érdemesek megtalálják azokat, és megmentsék az emberiséget. A szirmokat csak azok találhatják meg, akik tiszta szívűek, és életüket áldoznák az emberekért és varázslényekért. Az első sámán leírta, merre találják az általa elrejtett, varázslattal átitatott részt, és egy olyan embernek adta át, akiben végtelenül megbízott. Azt mondta, csak akkor szabad elolvasni a levelet, ha elérkezett az idő, és a világnak megmentésre van szüksége.<br />
<br />
Teltek-múltak az évek, és a megjövendölt jóslat valósággá vált. A hatalmas erejű varázsló igába hajtotta az embereket és varázslényeket egyaránt. Elérkezettnek látszott az idő, hogy felbontsák a levelet, és beteljesüljön a prófécia második része is. </div>
Sayaa Badrickhttp://www.blogger.com/profile/11381434155921435716noreply@blogger.com0